Bence Imre – 2009. május 24. – Rm 14. 13-19.
Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek se okozzatok megütközést vagy elbotlást. Tudom, és meg vagyok győződve az Úr Jézus által, hogy semmi sem tisztátalan önmagában, hanem ha valaki valamit tisztátalannak tart, annak tisztátalan az. Ha pedig atyádfia valamilyen étel miatt megszomorodik, akkor nem jársz el szeretetben. Ne tedd tönkre ételeddel azt, akiért Krisztus meghalt. Vigyázzatok, ne káromolják azt a jót, amelyben részesültetek. Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm; mert aki ebben szolgál Krisztusnak, az kedves az Isten előtt, és megbízható az emberek előtt. Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják.
Keresztyén Gyülekezet!
Kedves Testvéreim a Jézus Krisztusban!
A hétköznap zaja miatt alig hallottuk meg azt, hogy csütörtökön ünnep volt: Mennybemenetel ünnepe! Ez a sajátos ünnep a húsvét után ajándékaival közöttünk lévő Úrról arra fordítja a figyelmet, hogy bár fizikailag nincs jelen közöttünk Jézus, a gyülekezet közösségében mégis Vele vagyunk közösségben, és a benne való hitben gazdagíthatunk másokat is.
Ezért szól ma már hozzánk egy olyan levélbeli bátorítás, amely kimondottan arra fordítja a figyelmünket, hogy Krisztus gyülekezetében, a feltámadott Krisztus közösségében miként kell egymásra figyelni. Ezért is énekeltük Bodrog Miklós énekét: „Egymásra bízol bennünket, ne maradjunk árván, munkáljunk békét, jó ügyet, ösvényeden járván.” (478. ének 4. verse)
Pál apostol a Rómában élő keresztyéneknek írt levele – ahogy Luther fogalmaz - színtiszta evangélium. A levél második felében azonban már nem csak arról ír az apostol, hogy mit tett értünk Krisztus, és mit jelent számunkra Krisztus megváltói munkája, hanem arról is, hogy mi következik ebből! Milyen egyéni és közösségi élet fakad abból, hogy Krisztus megváltottai vagyunk? Ezért a mai vasárnapon mi is erre a kérdésre keressük a választ. Milyen élet fakad abból, hogy feltámadt, és mennybe ment Krisztusunk van, aki nem hagyott bennünket árván, és egymásra bízott bennünket?
1. Krisztus, aki egymásra bíz bennünket, megváltoztatja törekvéseinket!
2. Krisztus, aki egymásra bíz bennünket, nem engedi, hogy a kegyességünk fájdalmat okozzon másnak!
3. Krisztus, aki egymásra bíz bennünket, egymást építő és erősítő úton vezet minket.
1. A velünk lévő Krisztus megváltoztatja törekvéseinket! Őszintén megkérdezhetjük magunktól, hogy milyen törekvéseink vannak? S ki kell mondanunk, hogy a mi törekvéseink elsősorban saját magunkra irányulnak. Önzők vagyunk. Azt akarjuk, hogy nekünk legyen jobb, hogy mi találhassuk meg a belső békességünket, hogy nekünk legyen nyugodtabb életünk, vagy éppen jobb anyagi helyzetünk. Azt akarjuk, hogy a mi kényelmünket ne vegyék el, és minden, amiben részesedünk szellemi, lelki, vagy éppen anyagi gyarapodásukat segítse. Nikosz Kazantzakisz görög író Akinek meg kell halnia című regénye bemutatja Likovriszt, az anatóliai görög falut. Ebbe a jómódú, kiegyensúlyozott életet élő faluba érkezik egy megtört, elszegényedett, mindenét vesztett, rongyos, menekülő csapat, akiknek a faluját a török támadók tették porral egyenlővé. Megdöbbentő erővel ábrázolja a szerző, hogy milyen keményen ellenállnak a jómódúak a szegények vágyinak, s hogyan utasít vissza mindenfajta segítséget a jómódú, elhízott pópa, a dúsgazdag földesúr, és a falu elöljárói miként uszítják a szegények jogos követelései ellenére is szinte a falu teljes népét. De nem kell irodalmi példákat keresni, a mai válságtól hangos világban, amikor stratégiai fontosságúvá lett az ivóvíz, a termőföld, és minden energiaforrás – szociológusok látása szerint – a jobb módú rétegek fognak a szegényebb rétegek ellen törni, s azokat ellenségnek kiáltják ki! Érdemes tehát az igénk üzenetére fókuszálni, és komolyan venni azt: Azokra a dolgokra törekedjetek, amik a békességet és egymás építését szolgálják. A feltámadott Krisztus formálja úgy a törekvéseinket, hogy mi követségében járók legyünk azok, akik nem az önös érdekeik szerint törekednek előbbre, hanem Krisztus érdekei szerint.
2. Krisztus, aki egymásra bíz bennünket, nem engedi, hogy a kegyességünk fájdalmat okozzon másoknak! Tudhatjuk, és örömmel vallhatjuk, hogy Krisztusban igazi szabadságot nyertünk. De ez az igazi szabadság nem lehet a botránkoztatás forrásává. Pál apostol egyszer azt írta, hogy „minden szabad nekem.” Ezzel a gondolatával világított rá arra, hogy a Krisztusban új életet nyert embert valóban nem köti a törvény. A „fiak” szabadon azt tehetnek, amit akarnak. Csakhogy az apostol is tudja, hogy ebben a szabadságban nem minden használ. A hitben erősek örömmel élhetnek a szabadságuk biztos tudatában, azt azonban látniuk kell, hogy nem mindenki él még ebben a felszabadult örömben. Abban a korban a bálványáldozati oltárról megmaradt hús fogyasztása, evése okozott ilyen jellegű problémát. Ma talán más. Talán mosolygunk azon, de én mégis egyfajta keserű emlékként éltem meg, azt, hogy teológus koromban egy kerékpár túra egyik állomásán fáradtan és izzadtan egy ismerőssel találkoztunk. Amikor megkérdezte, hogy hova tartunk, én rávágtam: Sörözni egy jót, a kocsmába! S aztán nevetgélve mentem tovább a barátaimmal. Még évekkel később is megkaptam ettől az ismerősömtől, hogy ez nem volt teológushoz méltó viselkedés. Azt hiszem, hogy lehet az ilyen jellegű történeteket bagatellizálni, de ezzel mégiscsak egyfajta fájdalmat okoztam annak, aki még nem ismerte azt a szabadságot, amelyben én nem tartottam véteknek azt amit tettem. Ha pedig valamelyik testvéred valami miatt megszomorodik, akkor nem jársz el szeretetben. A képmutatástól is óvakodjunk, de a botránkoztatástól is. Mert az életünk olyanná kell, hogy legyen, amellyel közelebb segítünk másokat is Krisztushoz.
3. Krisztus, aki egymásra bíz bennünket, egymást építő és erősítő úton vezet bennünket. Valóban azt akarja, hogy egymást a vele való közösségben erősítsük. Ezért mondja el az apostol, hogy az Isten országa miben áll. Nem evés és ivás, hanem igazság, békesség, és a Szentlélekben való öröm. Nem a külsőségek számítanak tehát, nem az, hogy mi az, ami nekünk kellemes! Sok vallásban a mennyország egyfajta eldorádó, egyfajta kényeztető hely, ahol nagyon finom falatok, és kellemes érzések andalítják az oda bejutót. Az apostol másban látja az Isten országának áldását: Abban, hogy ott nem az érzékszerveink élvezete lesz teljes, hanem a szívünk, a lelkünk élvezete. Mert nem az éhség és nem a szomjúság a legfájdalmasabb! Hanem az igazság hiánya, a békesség hiánya, és az öröm hiánya a legfájdalmasabb érzés az ember számára. Ezért tehát a feltámadott Jézus olyan útra hív, amelyen efelé a cél felé haladunk, ezért a célért, ennek a kisugárzásáért teszünk, másokért, mások javát nézve. Ahogy az apostol írja: azt tartva jónak, hogy a testvéreteknek ne okozzatok megütközést vagy elbotlást. Érte, üdvéért vállalva akár a lemondást és a szenvedést is.
Kedves Testvéreim! Hogy ehhez kevés a mi erőnk - azt én nagyon jól tudom! De nem csak arra kell figyelnünk, hogy elmúlt a mennybemenetel ünnepe, hanem arra, is, hogy pünkösd közeledik. Legyen tehát segítségünkre Isten Lelke! Mi pedig kiáltsunk bátran: Halld meg Uram hangomat!
Ámen
