Bence Imre - 2008. 08. 31. - Mt. 6,24 - 34

„Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”

„Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?”

„Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”

Keresztyén Gyülekezet!

Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Lehet-e ebben a globalizált világban az Isten gondoskodásáról beszélni? Lehet-e az Isten gondviseléséről szólni akkor, amikor az életünk ki van szolgáltatva a nemzetközi tőke erőszakos térhódításának? Lehet-e a az ég madarait és a mezők virágait példaként felhozni az Isten gondoskodására akkor, amikor az életünk elszakadt a természettől?

Ott a hegyen, ahová felment Jézus tanítani, ott, abban a környezetben, amikor egyszerű pásztoremberek, szántő-vető földművesek és halászok hallgatták a szavait bizony nagy lehetett a hatása. De vajon milyen reakciók lennének akkor, ha ezeket a szavakat a Moszkva téri forgatagban, vagy éppen a bankokban hitelfelvételre sorban állók között mondaná el? Milyen hatása lenne Jézus szavainak a bevásárlóközpontok tágas előcsarnokaiban, ahol mesterséges vízesés imitálja a természetet, vagy ha a modern ipari övezetben felállított gépsorok mellett 12 órát gürcölő dolgozók között, netán egy munkaügyi központ várótermében? 

S mi is alig tudunk ezekkel a szavakkal mit kezdeni, mert hiába nézzük a parkban röpdöső galambokat, akiknek a szomszéd utcából kitotyogó néni mindig dob egy kis kenyérmorzsát, s közben ott látjuk a szakadt paplanokba bebugyolált hajléktalant is, akinek senki nem ad egy falat kenyeret. Vagy hiába nézegetjük a fővárosi kertészet által gondozott virágágyások pompás virágait, ha közben azt látjuk, hogy a többgyermekes szülőknek bizony alaposan meg kell gondolni, hogy nyáron kinőtt ruhákat hogyan pótolják  az iskolakezdésre gyermekeiknek!

S mégis – az előbb elmondottak ellenére meg vagyok győződve arról, hogy Jézus szavai nem csak arra jók, hogy mi egy kicsit romantikázzunk a mai valóságból kiszakadva, hanem arra, hogy újragondoljuk életünket. Újra gondoljuk életünket és ráébredjünk arra, hogy valami eszméletlen nagy értékvesztésnek vagyunk a tanúi, és az átélői. S talán észre sem vesszük, hogy ez az értékvesztés rengeteg idegességet, fejfájást, és feszültséget okoz bennünk és közöttünk.

S éppen ezért nekünk úgy kell figyelnünk Jézus szavaira, hogy ráeszmélve értékvesztéseinkre, elinduljunk az érték-keresés útján. Az igazi értékek keresésének útján. Ezért mondja Jézus: Keressétek először az Isten országát és igazságát, és ráadásul minden megadatik nektek.

Mit jelent Jézusnak ez a mondata? Talán ezzel a kérdéssel tudnám a leginkább megérteni Jézus szavának táralmát: Milyen céljaid vannak?

Vajon észrevesszük e a távlati célokat, ha a szemünk mereven mindig csak a következő lépést nézi? Vajon meglátjuk- a távlatok szépségét, amikor a következő lépéstől félünk?

Finn testvér-gyülekezetünkben jártunk a múlt héten: élvezhettük a vendégszeretetünket. Csodálatos nemzeti parkjukban, a Lappok szorosa felett kifeszített függő kötélhídon kellett átmennünk. Híd ingatagnak tűnt,

bizonyos mértékig félelmetesnek. Aki rálépett érezhette, hogy inog, lebeg a mélység felett. Ha valaki határozatlan léptekkel indult el, azalatt a híd kilengett, és a bizonytalansága csak egyre fokozódott. De ha az ember látta, hogy milyen gyönyörű sziklák vannak a túloldalon és azt, hogy a híd közepéről milyen csodálatos kilátás nyílik a tóra, akkor megfeledkezett arról, hogy egy ingatag hídon áll, s bátran lépett előre.

Azt hiszem, hogy az életünk során sokszor vagyunk hasonló helyzetben: Az igazi értékeket azért nem látjuk meg, mert a következő lépéstől félünk, aggódunk, hogy az ingatag élet-hídon miként fog sikerülni a következő lépés, félünk, és aggódunk amiatt, hogy valami hiányunk lesz, s közben nem gondolunk arra, hogy a következő lépéstől való félelem megbénítja az embert, s így sohasem juthat el a célra.

Figyeljük meg a saját életünket: Milyen sorrendet állítottunk magunk elé:

Karrier, jólét, anyagi biztonság, tágas otthon, korszerű autó, több diploma, nemzetközi hírnév, szakmai elismertség, jó kereset.  Igen, ezek mind- mind fontosak számunkra, s még ha úgy is gondoljuk, hogy ha ezek meglesznek, akkor sokkal könnyebb lesz a hit útján is járni. S közben nem vesszük észre, hogy ezek csak ingatag pallók az élet-hídon, amelyen járunk. Keressétek először az Isten országát! Lássátok magatok előtt az élet teljességének a kilátását! Senki sem szolgálhat két úrnak! De azt is mondhatnám, egyszerűen: Keressétek Jézust! Mert amiről Ő beszél, - az Isten országa - az éppen általa lett megtalálható.

Isten országa! Ez az érdekes bibliai kifejezés, valójában ara mutat rá, hogy ahol az Isten uralkodik a szíveken, ahol Isten az ÚR, az Isten a „király”, ott az ember nem azt nézi, hogy milyen ingatag pallóhídon jár, hanem azt látja, hogy biztonságban van, még akkor is, amikor meginog alatta minden. Luther himnuszában így fejezte ezt ki (s ezt mi is milyen sokszor büszkén énekeljük!): „Kincset, életet, hitvest, gyermeket, mind elvehetik, mit ér ez nekik, mienk a menny örökre.”

Ő arra gondolt, hogy Isten ellenségei, az evangélium ellenségei meg akarnak bennünket fosztani azoktól, amit fontosnak tartunk, s közben a legfontosabbat, az Isten Krisztusban megmutatott szeretetét, és a vele való közösséget nem vehetik el. Mi pedig tudhatjuk azt is, amit eleink így fejeztek ki: Akinek Krisztusa van, mindene van! Én magam is gyakran átélem, hogy az aggodalmaimat, a megélhetés nehézségeitől való félelmemet, vagy az életem következő lépésétől való félelmemet valóban az oldja fel, aki elhívott, és aki a keresztségben elfogadott, Isten országának örökösévé tett.   Csak Jézus Krisztus által van békességem. S azért imádkozom, hogy érték vesztett világunkban álljon a te szívedben is újra és újra helyre a rend: S Krisztus közösségében a szeretetének, bűnbocsánatának az erejét megtapasztalva csodálkozhass rá arra, hogy milyen gazdag az Isten, s mennyi jóval halmoz el. Hangold rá hát teljesen az életed!

 Ámen