Balicza Iván prédikációja Mk 1,29 - 31 alapján

Textus:  „Miután kimentek a zsinagógából, Jézus elment Jakabbal és Jánossal együtt Simon és András házába. Simon anyósa lázasan feküdt, és mindjárt szóltak felőle Jézusnak, aki odamenve megfogta a kezét és talpra állította, úgyhogy az asszonyt elhagyta a láz, és szolgált nekik.”            (Márk 1,29-31)

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Két héttel ezelőtt a gyülekezeti tanév és munkaévzáró napunkon a délutáni beszélgetésen a család és a gyülekezet kérdéséről volt szó. Akik ott voltak, emlékezhetnek még, hogy elsősorban arról beszélgettünk akkor, hogy milyen szerepe van a családoknak a gyülekezet életében, és hogyan működik a gyülekezet, mint nagy családja. Sok gondolat elhangzott, de egy még kimaradt, és ez az, hogy hogyan működhet a család, mint gyülekezet. Mi történik egy családban, ha Jézus belép oda. Ma erről szeretnék még szólni.

Ez az ige úgy kezdődik, hogy Jézus bement Péter házába. Amíg az Úr nem ment be Péter házába, addig ez a ház is olyan volt, mint bármelyik más közönséges, hétköznapi ház. A házban egy halászmester lakott, Péter, a feleségével, hogy gyermekeik voltak-e arról nem ír az evangélista, csak azt említi, hogy ott lakott velük Péter anyósa is, és beteg volt. Lehet, hogy Péter háza szép volt, hiszen Péter ügyes halászmester volt, és kívülről nézve azok, akik elmentek a ház mellett, és nem ismerték őket, talán egy kicsit irigykedtek is rá, de nem tudták, hogy belül gond, betegség, szenvedés lakik. Másképpen nézett ki kívülről és másképpen nézett ki belülről a ház. Mindegyikünk otthona ilyen. És mindegyikünk élete is ilyen: Másképpen néz ki kívülről, és másképpen néz ki belülről. Ezért hát nincs is miért irigykednünk egymás házára, egymás életére, hiszen lehet, hogy ami kívülről szépnek, rendezettnek, jónak, módosnak tűnik, belülről mégis tele van gonddal, fájdalommal, szenvedéssel, bűnnel.

Jézus azért lépett be Péter házába, hogy belülről is meggyógyítsa, rendezze Péter családjának az életét.

Jézus ezért akar bejönni hozzánk, a mi házunkba, a mi családunkba is. Ezért énekeljük, hogy: „Mily boldog ház, hol befogadtak téged, Mi Urunk Jézus, te legjobb barát”, mert ő azért jön hozzánk, mert ismeri mindazt, ami belül van a házban, a családunkban, és ismeri mindazt, ami belül van a szívünkben; azért akar belépni, hogy azt meggyógyítsa.

Szeretett Testvéreim, mindegyikünk csak maga tudja, hogy mi van belül, hogy ki, mivel lakik együtt. Talán betegséggel, szenvedéssel, úgy, mint Péterék, talán gondokkal, talán bánattal, szomorúsággal, feszültséggel, félelemmel, vagy bűnnel. De Jézus azért jön, hogy gyógyítsa a mi családi életünket, és, hogy mi ne szenvedéssel, feszültséggel, gondokkal, félelmekkel és bűnökkel lakjun együtt, hanem Isten szeretetével, békéjével. Ezt hozza Jézus egy család életébe, ha belép házunkba.

De belép-e? Hogyan kerül Jézus a családunkba? Ott, akkor, Kapernaumban Jézus Péterrel ment. Nem tudjuk, hogy Péter hozta-e Jézust, vagy Jézus vitte-e haza Pétert? A lényeg az, hogy együtt mentek haza, Péter otthonába, Péter családjába.

És ma, a mi számunkra is ez a lényeg. Az, hogy Jézussal együtt megyünk-e haza. Innen, az istentiszteletről, vagy bárhonnan, bármikor, Jézussal megyünk-e haza? Mivel, kivel szoktunk mi hazamenni? Az idegességünkkel? A munkahelyi gondjainkkal, bosszúságainkkal? Vagy szorongással, fáradtsággal? Olyan sok mindennel megterhelten szoktunk mi hazamenni. Mit viszünk be otthonunkba, amikor belépünk az ajtón? Sötét gondolatokat, vibráló feszültséget, halálos fáradtságot, vagy derűt, örömöt, szeretetet, békességet? Úgy, ahogy Áprily Lajos írja egyik versében, hogy amikor egyszer hazaérkezett a havasokból, ahol fáradt lelkével Istennel találkozott, a felesége Úgy fogadta: „Sötét ember, honnan hoztál ma fényt?” Nagy dolog így hazamenni, Jézussal, úgy, hogy sötét lelkünk az Ő világosságától fényesedett ki. Hadd mondjam, hogy erre való az istentisztelet. Itt áthatja a lelkünket Jézus jelenléte, szava, az úrvacsora, a testvérek közössége, és széppé, tisztává teszi. Ezt tudjuk hazavinni otthonunkba, ezzel tudjuk megajándékozni hazatérve a családunkat. Visszük-e Krisztust haza, vagy Krisztus visz-e minket haza? Ezen múlik otthonunk, családunk életének öröme, békéje, melege. Lesz-e áldás a házunkban, boldog ház lesz-e a miénk is, ez azon múlik, hogy Krisztussal együtt lépünk-e be, hogy befogadjuk-e őt, mint legjobb barátot. Azon múlik, hogy ajtót nyitunk-e, és magunk előtt engedjük-e be Őt. Nekünk ajtóvá kell lennünk Jézus számára, hogy Ő bejöhessen családi életünkbe. Nem kell ehhez sok, csak annyi, hogy bennünk ott legyen az Isten szeretete, az Ő öröme, békéje.

Mindig csodálom, és Isten hatalmára gondolok, amikor egy gyermek lesz ilyen ajtóvá. Nem egy hittanra járó, vagy konfirmandus gyermeknél éltük át, hogy egyszer csak megjelent az istentiszteleten az édesapa, az édesanya is, és aztán már együtt jártak templomba, mert a gyermek úgy ment haza a hittanórákról, hogy otthon elmesélte, mi volt, mit hallott, tanult, aztán a szülei is kíváncsiak lettek, és eljöttek, végül ők is azt mondták: nemcsak a gyermekünk tanul itt jót, nekünk is szükségünk van rá, és itt maradtaqk a gyülekezetben. Hát nem Isten hatalma ez? Hogy amikor normális körülmények között a szülőknek kellene hozni a gyermekeiket a templomba, ha ők nem teszik, akkor Isten megteszi azt, hogy a gyermekek hozzák a szüleiket.

Mert ahol igazi, megélt hit van, az olyan, mint egy ragályos betegség. Egyik családtag elkapja a másiktól, és terjed, és keresést, vágyódást ébreszt a másikban. A hit fertőz, csak ez a fertőzés nem megbetegít, hanem éppen ellenkezőleg, gyógyít. Lehetünk otthon, a családunkban a hit gócforrása, és családtagjaink körülöttünk hittel megfertőzött, Jézus által megérintett életek lesznek.

És ez a hit nemcsak otthon fertőz, hanem mindenhol, ahová Jézussal együtt megyünk. Fertőz a munkahelyen, az iskolában, a baráti, ismerősi körben, de fertőz a társadalomban is. Ez Jézus tanítványinak küldetése: Jézussal együtt belépni oda, ahová éppen megyünk. Már csak attól is más lenne a megjelenésünk, ha tudatosítanánk magunkban, hogy mi vagyunk Jézus számára az ajtó, és egészen gyakorlatiasan azzal az imádsággal, fohásszal mennénk mindenhová, hogy Úr Jézus, velem együtt Te is lépj be ide. Próbáljuk ki, és meglátjuk majd, hogy milyen más lesz a családunk élete is, ha otthonunkba érkezve, amikor elővesszük és a zárba dugjuk a kulcsot, vagy ha a csengőt megnyomjuk, elmondanánk ezt a kis imát: Úr Jézus, menj be előttem, érezd magad otthon nálunk. Nagyon praktikus ötlet lenne, ha volna olyan kulcstartónk például, amelyikre ez lenne írva, ahogy az egyik ének szól: „Menj elől Urunk!”

Jézus, amikor belépett Péter házába, szóltak neki a betegen fekvő anyósról. Szólni Jézusnak; ez az imádság. Sokan azért nem imádkoznak, mert azt mondják, hogy ők nem tudnak olyan szépen imádkozni. Az imádságban nem az a lényeg, hogy hosszan, szépen imádkozzunk, hanem az, hogy elmondjuk Jézusnak egyszerű szavakkal, mi a baj. Elmondhatjuk, hogy: Úr Jézus, beteg a férjem, vagy, hogy baj van a gyerekemmel, nem úgy tanul, vagy viselkedik, ahogy kell, vagy, hogy rossz a házasságuk, vagy nehéz anyagi helyzetben vagyunk, vagy bármi más gondot, bajt. Úgy, ahogyan Péter tette, egyszerűen szólt Jézusnak aki aztán meggyógyította Péter anyósát. Ha Jézus belép a mi házunkba, meggyógyítja a belül lévő betegségeket, gondokat, félelmeket, feszültségeket, és elárasztja otthonunkat Isten szeretetével és békéjével.

Így lehet otthonunk, családunk azzá, amire mindannyian vágyunk: mennyországgá. Mert ahol Jézus van, ott van a mennyország. Ámen.