Balicza Iván – Aratási hálaadó vasárnap – 2010. 10. 03.
Textus: Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket. Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és így szóltak hozzá: "Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak." Jézus azonban ezt mondta nekik: "Nem kell elmenniük: Ti adjatok nekik enni!" Ők pedig így válaszoltak: "Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk." Ő pedig ezt mondta: "Hozzátok ide nekem azokat!" Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva. (Mt 14,14-21)
A kenyérért, az életszükségleteinket kielégítő javakért adunk hálát a mai Tamás misén Istennek. Olyan természetesnek tűnik, hogy, ha éhesek vagyunk, van mit ennünk, ha akarunk, meg tudunk inni egy korsó sört, van egy pár cucc, amit fel tudunk venni, van némi zseton a zsebünkben, amiből elmehetünk szórakozni, egyszóval megvan a mindennapi kenyerünk. Nem mindig volt ez így, és nem is mindig van ez így a mai időkben sem. Régebbi időkben gyakran volt éhínség, sok ember halt éhen és manapság sincs ez másként. A világon most is sok az éhező ember, az úgynevezett harmadik világban a lakosság többsége nem jut eledelhez. Egyre kevesebb a gabona, sokan éheznek és sokan éhen is halnak. Mi még nem panaszkodhatunk. Igaz, hogy van, aki dúskálkodik, dúsgazdag, és van, aki szegényesen él, de azért mindenkinek jut kenyér az asztalára. Isten gondoskodott rólunk ebben az esztendőben is, termővé tette a földet, aratásra érlelte a búzát, új kenyeret tett asztalunkra, még mindig működött a gazdaság. A kérdés az, hogy tudunk-e a kenyérről Istenre nézni, tudunk-e köszönetet mondani neki gondoskodásáért, a mindennapi kenyérért?
Megszívlelendő Túrmezei Erzsébet egyik verséből a kérdés:
Mielőtt szádat panaszra nyitod,
Gondold meg, hálaadásra nincsen-é okod?
De először valamit a mindennapi kenyerünkről. A kenyér már több ezer éve többet jelent a szó szerinti kenyérnél. Általában az életszükségleti dolgokat szoktuk kenyérnek nevezni. Ami kell ahhoz, hogy életben maradjunk, sőt, hogy teljes emberi életet éljünk, az a kenyér. Luther Márton azt írja a Kis Kátéban: „A kenyérhez tartozik az evés és ivás, ruha, cipő, ház és udvar, szántóföld, barom és minden jószág, istenfélő házastárs és gyermek, istenfélő és hűséges felsőbbség, jó kormányzók, jó idő, béke, egészség, erkölcs, becsület, jó barátok, hű szomszédok és ezekhez hasonlóak.” Ez mind benne van abban, hogy a mi mindennapi kenyerünk
Sok olyan bibliai történetet ismerünk, amelyekből láthatjuk azt, hogy Istennek fontos a mi mindennapi kenyerünk, ő nemcsak lelkünkkel, de a testünkkel is törődik.
Ott a kovásztalan kenyér, a zsidók Egyiptomból való kivonulásakor, a lángos, – ma úgy hívjuk: a pizza! csak egy kis víz, liszt, só kell bele, aztán megvan, és kisüthető. De ez a gyorsan készített kenyér lesz a szent kenyér, ami Isten népét újra meg újra emlékezteti, hogy nem lehet jövőt úgy tervezni, ahogy az ember akarja, nem lehet magunkat úgy bebiztosítani, ahogy szeretnénk, mert többnyire mellé szoktunk fogni. Isten az, aki gondoskodik rólunk. Ez beigazolódott a pusztai vándorláskor, amikor nem volt kenyér, de adott az Isten mannát. Meglett a mindennapi kenyér. És ez igazolódott Illés próféta esetében is, aki menekülése során elhúzódott a pusztába, egy barlangba. De Isten gondoskodott róla, és holló hozta a mindennapi kenyerét. Aztán hallottuk, hogy Jézus milyen csodálatos módon vendégelt meg ötezer embert, megszaporította a kenyeret, mert nem akarta, hogy éhségtől és fáradtságtól kidőljenek az úton. És ott van az úrvacsora kenyere, Jézus Krisztus megtört teste, az élet kenyere, amely újra meg újra emlékeztet bennünket Isten önfeláldozó szeretetére.
A mindennapi kenyér azonban még ennél is több. Peter Alexander német énekes írt egy dalt, amely azt a címet viseli: Mindennapi kenyerünk a szeretet.
Naponként megpróbál minket az élet.
Hajszol a munka, rabszolgák vagyunk.
Aki csak magával törődik, hiába él,
Boldog csak kettesben lehetsz.
Mindennapi kenyerünk a szeretet, értelmet csak ez ad az életnek.
Egyetlen szó oly sokat adhat a magányosnak
Egy érintés a fázónak,
Egy mosoly a szomorkodónak
Egy segítő kéz a bukdácsolónak.
Mert mindennapi kenyerünk a szeretet, értelmet csak ez ad az életnek.
Ezt a kenyeret találták meg az emberek Jézus közelében.
Jókai Anna írja: A mindennapi kenyérhez semmi köze a szerzés-vágynak, a javak szaporításának, az élvezetek kergetésének. Nem jólétben vegetálni, hanem a jó létet élni- ehhez adja Isten a mindennapi kenyeret.
Jézus a kenyér és a bor, az étel és az ital misztériumába rejtette el magát, hogy valamennyiszer eszünk és iszunk, rá és értünk vállalt halálára emlékezzünk. Ezért imádkozunk, úgy étkezéskor, hogy: Jövel Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk.
A misztérium, a titok az úrvacsora kenyerében és borában teljesedik be, amikor testében és vérében az ő értünk hozott áldozatában részesedünk. Az Ő bocsánata, kegyelme, szeretete úgy kell nekünk, mint testünknek a kenyér. Szükségünk van az élet kenyerére, Jézusra!
Aki csak egy kicsit is elgondolkozik, az megérti, hogy mennyire ajándék az egész élet és minden, ami benne van. Isten áldása. Nem a mi munkánk, erőfeszítésünk teremti meg a mindennapi kenyeret. Az is kell, hiszen az Ige mondja, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék, de ha nincs a munkánkon, az életünkön Isten gondviselő áldása, akkor hiábavalóvá lehet a munkánk, ki vagyunk szolgáltatva előre nem látott eseményeknek, természeti katasztrófáknak, gazdasági válságoknak, sorsunk és egészségünk drámai eseményeinek.
Ma, aratási hálaadó tamásmisénken ezért arra az Istenre, mennyei Atyánkra nézünk, aki a testi és lelki kenyeret adja nekünk. Rájövünk, hogy életünk ajándék, és benne minden jót Istentől kaptunk. Kenyeret testünknek, és Jézust, az élet kenyerét lelkünknek. Legyünk hálásak, köszönjük meg neki. Hogy ez egészen konkrét és személyes legyen, az imádságjárás alatt mindenki írjon fel három dolgot, amiért ma hálát ad. Azután tűzze ide a táblára, hogy lássa mindenki, menyi jót tesz velünk naponként az Úr. Ámen
