Balicza Iván – 2009. 11. 08. – Lk 12,54-59

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

 

Különös, erősen szubjektív módon tekintünk mi az időre. Néha siettetnénk, néha megállítanánk, vagy legalábbis késleltetnénk. Néha csak várunk, hogy teljék az idő, és reménykedünk, hogy majd a múló idő megoldja a dolgokat magától is. Szívünk mélyén azonban szorongva tudjuk, hogy hiába áltatjuk magunkat, hiába mondjuk magunkban minden ember halogató mondatát, hogy „Ejh, ráérünk arra még”, az időt nem lehet megállítani, a történelem és az életünk előre várható eseményei bekövetkeznek. És nem az a bölcs, okos emberi magatartás, ha megpróbáljuk behunyni szemünket, és elűzni gondolkodásunkból ezeket a fenyegető eseményeket, hanem az a bölcs ember, aki komolyan veszi a jeleket, és felkészül a várható eseményekre. Háborús időkben mindig voltak, akik így komolyan vették a politikai helyzet romlását, és még idejében elmenekültek biztonságosabb helyre. Természeti katasztrófák közeledésekor is az viselkedik okosan, aki hallgat az előrejelzésekre, és idejében, még mielőtt megérkezne a hurrikán, vagy kitörne a tűzhányó, elhagyja a veszélyes területet.

Jézus is a jövőről, a bekövetkező eseményekről beszél. Ezek az események azonban túlszárnyalják a természet, vagy a politika, a történelem szintjét. Jézus az Istennel való találkozás végső és minden ember számára kikerülhetetlenül bekövetkező eseményéről szól. Azt veti az ember szemére, hogy miközben a természet eseményeit tudja értékelni, a lelki életével, jövőjével kapcsolatban vak és süket, és nemtörődöm. Jézus figyelmeztetése így hangzik: ember, gondolj a jövődre, a végső jövődre, hiszen az életed megállíthatatlanul halad a vége felé, és az élet végén számot kell adnod az előtt, akitől kaptad az életedet. Ítélet jön, és nem lehet megállítani, vagy kikerülni. De Jézus nem azért beszél, nem azért figyelmeztet, hogy ijesztgessen az ítélettel, hanem azért, hogy legyen módunk és időnk felkészülni rá. Így kezdi egészműködését, első szava, amelyet nyilvános fellépésekor mond ez: „Térjetek meg, mert közel van már az Isten országa!” Isten lába a világ küszöbére lépett, Jézus az ajtó előtt áll és zörget.

Az egész Újszövetség ezt a végső találkozást hirdeti. Ebben a várakozásban éltek a tanítványok, az első keresztény gyülekezetek. A halált sem tekintették másnak, mint ennek a találkozásnak az egyéni megvalósulását. Életük mágneses pólusa, amely beállította életük, hitük, magatartásuk, cselekedeteik iránytűjét ez volt: Készülj az ítéletre, készülj az Istennel való kikerülhetetlen találkozásra! Használd ki a lehetőséget, hogy megbékélj Istennel! Az egész élet egy Isten, a végső bíró felé tartó út, és ezen az úton van lehetőséged, hogy megtérj, hogy rendezd dolgaidat, kibékülj emberekkel és Istennel.

Jézus egy adós ember példáját hozza, akit hitelezője a bíró elé visz. Nem lehet kétséges ennek az útnak a vége, a bíró kötelezni fogja az adósság megfizetésére, és ha erre képtelen, akkor az ítélet az adósok börtöne. Mit tesz ilyenkor egy okos ember? Jézus azt mondja, nem abban bízik, hogy esetleg mégis kedvező ítéletet hoz a bíró. Erre semmi esély, a kockázat túlságosan nagy. Jézus azt mondja, amit a mai jogászok így tanácsolnak: peren kívüli megegyezésre kell törekedni. Az adós ismerje el a tartozását a hitelezőnek, ígérje meg a fizetséget, és állapodjanak meg valami könnyített, vagy kedvező fizetési módban, csak ne kerüljön az ügy a bíró elé, mert az igazságot fog tenni, és az igazság nagyon rossz helyzetbe hozza az adóst.

Jézus azt mondja: ember, gondolj arra, hogy adós vagy sok ember felé, és Isten felé is. Minden bűnöd adósság. Vigyázz, vedd észre, hogy úton vagy a Bíró felé. Ki tudja, mikor érkezel meg elé? Ne mondd magadban, hogy ej, ráérünk arra még, hiszen elégszer láthatod az életben, hogy nem tudhatjuk, mikor tesszük meg utolsó lépésünket. Ki tudja, mily közel végórám, időm múlik, jön a halál, énekeljük egy temetési énekben. Jézus ezért mondja: amíg úton vagy, igyekezz megbékélni peres ellenfeleddel.  Az egész élet alkalom arra, hogy rendbe tegyük adósságainkat, bocsánatot kérjünk azoktól, akik ellen vétkeztünk, megbékéljünk Istennel és embertársainkkal. Nem kellene ezt a halálos ágyunkra halasztani, sem bűneinket a sírba, sőt, Isten ítélete elé vinni.

A peren kívüli egyezségre van lehetőség. Jézus maga ajánlja fel, amikor úgy tanít minket imádkozni: Bocsásd meg vétkeinket (az eredeti szöveg úgy hangzik: engedd el adósságunkat) ahogyan mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Jézus azt mondja: nézd, a kereszten én megfizettem, elengedtem adósságaidat. Ha te is hajlandó vagy elengedni embertársaid, az ellened vétkezők adósságát, akkor megegyeztünk. Nem kell a Bíró elé menned. Így olvassuk Jézus szavát az evangéliumban: Aki hisz énbennem, nem megy ítéletre. Hiszed-e, hogy Jézus Krisztus kereszthaláláért el vannak rendezve bűneid? Nincs adósságod Isten felé. És kész vagy-e te is megbocsátani embertársaidnak, akik ellened vétkeztek? Még ma, most megteheted.

Aki halogatja ezt, az veszélyes játékot játszik, hiszen senki nem tudhatja, mikor ér véget az út, mikor jár le az idő, mikor érkezik meg a Bíró elé. Ideig-óráig el lehet erről feledkezni, de a lelkünk mélyén ott van a nyugtalan szorongás, amely megrontja életünk legszebb pillanatait is.

Csak az tud nyugodt szívvel, békés lélekkel élni, aki kibékült már Istennel és emberekkel. És az tud békességgel meghalni, aki békességgel élt. Aki elfogadta Jézustól Isten iránti adósságának elengedését és cserébe ő is elengedte embertársai adósságát. Ne mondjuk, hogy ej, ráérünk arra még, hanem még ma döntsük el: peren kívül meg akarok egyezni Istennel, és már ma elkezdem rendezni az adósságokat emberekkel. Ha hazamegyek a templomból, kezdem a házastársammal, a gyerekeimmel, és aztán folytatom a családommal, szomszédaimmal, holnap a munkahelyemen és így tovább. Odaállok eléjük, és megkérem őket: Jézus megbocsátotta bűneimet, bocsássatok meg ti is, és én sem haragszom többé rátok. Ez lenne a legjobb. De ha nagyon nem megy a szó, akkor legalább a magatartásunk tegye ezt egyértelművé.   Ámen.