Balicza Iván - 2009. 01. 01. - Lk 18,27

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! 

Ma új évet kezdünk. A 2009-es naptárban fellapozzuk az első üres lapot: január 1, Újév. Még nincs beírva semmi program, ezen a napon még nem várnak ránk tennivalók. De most, ezen az istentiszteleten Isten egy mondatot ír naptárunkba, a 2009-es év bibliaolvasó útmutatójának évi igéjét: „Ami lehetetlen az embernek, az Istennek lehetséges.” És ha tovább lapozunk, azt látjuk, hogy naptárunk minden oldalán, minden még üres lapon ott van a felirat: „Ami lehetetlen az embernek, az Istennek lehetséges”. Ezzel az igével, ezzel az ígéretes biztatással, hitet ébresztő bátorítással akar Isten végigkísérni minket az új esztendő mind a 365 napján.

Mit jelent ez az útravaló? Ha csak futólag, felszínesen halljuk, akkor arra gondolhatunk, hogy minden tervünk, minden kívánságunk teljesedését ígéri Isten. Ha mi akadályokba ütközünk, ő majd lebontja azokat, ha nekünk már elfogytak a lehetőségeink, ő majd csodát téve tovább visz minket, és végül sikerül az, amire törekszünk. Isten lehetőségeivel megoldódnak anyagi gondjaink, rendbe jön a családi életünk, felépülünk a gyógyíthatatlan betegségből. Úgy tekintünk Istenre és ígéretére, mintha ő valami jó tündér, vagy kívánság automata lenne, akinek csak el kell mondanunk nehézségeinket, vágyainkat, és ő azonnal teljesíti leglehetetlenebb kívánságainkat is. Ha nem akarunk csalódni, sürgősen felejtsük el ezt az elképzelést. Évi igénk ugyanis nem erről szól, nem ezt ígéri.

Először is fel kell ismernünk, hogy mi sokszor olyan dolgokra is azt mondjuk, hogy ez lehetetlen, ezt én nem tudom, ami pedig egy kis jóakarattal, elszánással, erőfeszítéssel lehetséges lenne. Egy kis példatörténettel szeretném ezt megértetni. Egy emberről szól ez a történet, aki egyszer azt álmodta, hogy Isten kivezette őt egy hatalmas sziklához, odaállította elé, és azt mondta: Azt akarom, hogy minden nap gyere el ide, és teljes erődből told ezt a sziklát. Emberünk szót fogadott, és minden nap nekifeszült a sziklának. De egy idő múlva kétségbeesetten kiáltott: Istenem, én úgy teszek, ahogyan mondtad, de látod, hogy semmi eredménye. Minden nap megpróbálom eltolni a sziklát, de egy milliméterrel sem mozdult arrébb. Isten erre azt válaszolta neki: Ki mondta neked, hogy told el a sziklát? Én csak annyit mondtam, hogy teljes erődből told. És hogy semmi eredménye? Nézz csak magadra, amióta ezt teszed, hogy megerősödött a karod, a lábad, a hátad. Hát nincs eredménye?

Isten gyakran azáltal akar segíteni nekünk, azzal oldja meg nehézségeinket, hogy megerősít minket, éppen a nehézségek által. Az új évben ránk váró nehézségek, lehetetlennek látszó dolgok minket is megerősítenek, hogy legyőzhessük őket. Emberlétünk nem az elkényeztetett gyermek élete, akinek szülei mindig, minden kívánságát azonnal teljesítik, hanem az Ember tragédiájának Ádámjáé, akinek Isten azt mondja: Ember, küzdj, és bízva bízzál. Ezt a bizalmat jelenti, hogy Istennek minden lehetséges.

Van azonban egy másik rétege is annak, amit Jézus mond, és azt akkor fedezzük fel, ha abban az összefüggésben halljuk évi igénket, amelyben elhangzott. Ezért elolvasom most az egész történetet, ahonnan igénk kiragadott mondatként szerepel: Akkor egy előkelő ember megkérdezte tőle: "Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" Jézus ezt válaszolta neki: "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, egyedül csak az Isten. A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat!" Ő pedig így szólt: "Ezt mind megtartottam ifjúságomtól fogva." Amikor Jézus ezt hallotta, így szólt hozzá: "Még egy fogyatkozás van benned: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem." Az pedig, mikor ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, mert igen gazdag volt. Jézus ezt látva, így szólt: "Milyen nehezen mennek be az Isten országába azok, akiknek vagyonuk van. Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni." Akik pedig ezt hallották, megkérdezték: "Akkor ki üdvözülhet?"  Ő így felelt: "Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges." 

Ez a gazdag ifjú tudott valamit. Rájött arra, hogy a gazdagság, a pénz, az anyagi javak, az egészség, a siker nem minden. Rájött arra, hogy mindezek nem életének legnagyobb kérdései, hogy mindezek múló értékek, amelyek legfeljebb földi életének napjait gazdagíthatják, de ő tovább gondolkodott. Mi lesz, ha mindezek semmivé lesznek egy napon, amikor a földi élete is semmivé lesz? Mi lesz utána? Felismeri, hogy van egy határ, amin túl a földi javak már semmit sem érnek, ahol másfajta értékekre van szükség, és azt is felismeri, hogy ő nem rendelkezik ezekkel a másfajta értékekkel. Ezért teszi fel Jézusnak a kérdést: mit kell tennem, hogy az örök életre eljussak? Azt mondjuk az ilyen kérdésre, hogy ez egy jó kérdés. A lényeget, a fontosat ragadja meg. A gazdag ifjú nem csak a mában és a földi élet távlatában gondolkozik, hanem az örökkévalóságban. Mi lesz, ha meghalok? És nem azt kéri, hogy Jézus, neked minden lehetséges, tedd meg, hogy soha ne haljak meg, hanem azt kérdezi: Mit tehetek az üdvösségemért?

Foglalkoztat minket ez a kérdés? Feltettük már Jézusnak? Mert ez az a jó kérdés, amit mindannyiunknak fel kellene tenni.

A kérdés jó. Jézus válasza azonban kiábrándító: Add el minden vagyonodat, oszd szét a szegények között, azután gyere és kövess engem, és akkor megszerezted az üdvösséget. A gazdag ifjúnak ez lehetetlen, és ezért szomorúan elmegy. De a tanítványok is megdöbbennek: ilyen komoly feltétele van az üdvösségnek? Lemondani mindenről, önmagunkról is, és úgy követni Jézust? Ez lehetetlen. Ki képes ezt megtenni? Ki üdvözülhet akkor? Erre válaszol Jézus azzal, ami az évi igénk: Ami lehetetlen az embernek, az Istennek lehetséges.

Van, ami az embernek lehetetlen. Lehetetlen az, hogy Istennek tetsző életet éljünk, lehetetlen az, hogy Isten követelményének megfeleljünk, lehetetlen, hogy megszerezzük az üdvösséget. Hiába törekszünk arra, hogy betartsuk a parancsolatokat, eleget tegyünk Isten törvényének, hiába a vallásos életünk, a templomba járásunk, az imádkozásunk, az áldozatkészségünk, hiába adakozunk, hiába teszünk jót. Mindezeket a gazdag ifjú is megtette. Istennek sokkal nagyobb az igénye. És a tanítványok teljesen megzavarodnak ezen, kétségbe esnek és tanácstalanok: Ki üdvözülhet akkor?

Jézus válasza világossá teszi, hogy az üdvösség, az Istennel való élet nem emberi erőfeszítés, nem cselekedetek terméke, hanem ajándék, Isten kegyelmes szeretetének ajándéka. Mégis csak rossz volt a gazdag ifjú kérdése, hogy mit tegyek, hogy az örök életet elnyerjem. Jézus válasza kiigazította, amikor azt mondta. Az üdvösségért nem tudsz semmit tenni, az üdvösséget nem lehet elnyerni. A gazdag ifjú nem várta meg Jézus további szavait. Neki kellett volna megkérdezni azt, amit a tanítványok kérdeztek: én ezt nem tudom megtenni, nekem ez lehetetlen, ki üdvözülhet akkor? Ha nem megy el, ő is meghallotta volna: Ami az embereknek lehetetlen, az Istennek lehetséges.

Lehetséges, mert volt valaki, Jézus, aki lemondott minden gazdagságáról, önmagáról, és isteni életének gazdagságát a kereszten szétosztotta a szegények, a bűnösök között, hogy örök életük legyen. Jézus adja kegyelemből, ajándékul nekünk is az örök életet. Jézus a mi üdvösségünk! Ez kísérjen minket egész évben, erre gondoljunk, amikor egy új lapra fordítunk naptárunkban. Befejezésként figyeljünk Reményik Sándor versére, a címe: Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, eget ostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem. Ámen.