Víz és rítus: nagyböjtben elmaradt a fürdés

Március 22-én van a víz világnapja, és a magyarok bármikor hódolhatnak a (gyógy)fürdés szenvedélyének, hiszen az ország területének 80%-a alatt termálvíz található. Ez azt jelenti, hogy a világranglistán ötödik helyet foglaljuk el: csak a japánoknak, izlandiaknak, olaszoknak és a franciáknak van több termálvizük. Arról ugyan nem készülnek felmérések, hogy mely nemzet tagjai fürödnek a legtöbbet, de az országos Egészségfejlesztési Intézet felmérése szerint a magyar férfiak heti három-négy alkalommal, a nők pedig majdnem mindennap fürdenek, a tusolások száma pedig még ennél is többre tehető. A gyakori fürdőzés szokása a török hódoltság idején terjedt el Magyarországon, a fürdőket pedig a török idők után is örömmel használjuk mind a mai napig.

Fürdés és Biblia

A zsidók életében is fontos szerepe volt a kutak birtoklásának, a víznek, a rituális fürdőknek. Kevesen tudják, hogy az európai kultúrába a napi többszöri kézmosás a zsidó hagyományból ered. Mózes törvénye szerint ugyanis, ha az ember tisztátalant érint, maga is tisztátalanná lesz, majd tisztátalanná teszi azt, amihez hozzányúl. Különösképpen veszélyes tisztátalan kézzel az ételhez nyúlni, mivel a lenyelt falattal tisztátalanná lehet az ember lelke is. Éppen ezért a zsidó családokban az étkezés előtti kézmosás vagy legalábbis a kezek leöblítése elengedhetetlen volt.

Ám az igazán hithű zsidó naponta jóval többször mosott kezet, mint ahányszor evett, ugyanis sohasem tudhatta, mikor ért tisztátalan dologhoz. Ez a szokás elsőre furcsának tűnhet, ezek a tisztasági szabályok azonban évezredeken át igen sok bacilustól megvédték a zsidó gyerekeket és felnőtteket. A magyar polgári kultúrában például csak a két világháború között ismerték fel az étkezések előtti rendszeres kézmosás jelentőségét, és indították el az első tisztasági kampányt az elemi iskolákban, hogy rendszeres tisztálkodásra szoktassák a gyerekeket.

A zsidó kultúrában a fürdés rituális szerepe a nők életében is jelentős volt: a menstruáció végeztével, illetve a szülés után kötelező volt minden nőnek elmennie a mikvébe, ahol fürdőt vett, majd a rabbi ismét tisztának nyilvánította. A víz és a megtisztulás, a gyógyulás kapcsolata az Ószövetség könyveiben többször nyomon érhető. Elizeus próféta például a szír hadsereg parancsnokot, Naámánt úgy szabadította meg a korban halálos betegségnek számító leprától, hogy hétszer kellett lebuknia a Jordán vizébe.

Az újszövetségi történetekben a víz, a fürdés, lelki tisztaságot, a Krisztusban újjászületett életet jelöli. A habokba való alámerülés a bűnnel való szakítást jelképezi, a felemelkedés pedig azt, hogy a hívő lélek immár megtisztultan, új életre támadt fel.  Maga Jézus is gyógyított a Bethesda fürdőben: egy harmincnyolc éve bénán fekvő embert. Hogy a keresztény kultúrában milyen hangsúlyos a víz szimbolikája jelzi az is, hogy a Biblia utolsó gondolatai között ismét csak visszatér a víz képe: „Aki szomjazik, jöjjön; és aki akarja, merítsen ingyen az élet vizéből!” (Jel 22,17), mondja János apostol. 

Magyar megtisztulás

A magyar paraszti kultúrában az ősi, pogány rítusokból eredeztethető, kultikus fürdés és tisztálkodás egészen a huszadik század közepéig megtartotta szerepét. Országszerte általános volt a szombati „mosónap”, amely az Úrnapjára, a vasárnapra való felkészülés része volt. A „szennyes kitisztítása” nem csak a ruhákra volt értendő, hiszen a mosás után megfürdött a család apraja-nagyja is. A szobákat, a konyhát is feltakarították, sokszor újra is tapasztották, hogy a pénteki böjt után minden és mindenki megtisztulva nézhessen a vasárnapi mise és szent áldozás elé.

Az évkörben is fontos szerepe volt a tisztaságnak, sőt a tisztátalanságnak is. Hamvazószerdán a böjt kezdetének jeleként hamuval keresztet rajzolnak a hívek homlokára. A hamu a magyar kultúrában egyszerre a gyász és tisztaság jele is, hiszen a gyászolók évszázadokon keresztül hamut szórtak a fejükre, ám sok helyütt hamuból nyerték a mosáshoz használt lúgot. Magyarország egyes vidékein Hamvazószerda után, Nagyböjtben nem fürödtek, a férfiak pedig nem is mosakodtak. Húsvét vasárnapra viszont nem csak magukat szedték rendbe, hanem az egész házat is: elhúztak minden bútort, kiseperték még a legsötétebb zugokat is, s nem volt olyan ház, amelyet ki ne meszeltek volna. Így a feltámadás ünnepén valóban felfrissült, élettel telt meg a falu minden háza és minden lakója.

Víz, keresztség, alámerítés

A qumráni közösség életének feltárása a XX. század egyik legnagyobb régészeti és vallástörténeti eseménye volt. A kutatók ott az i.e. I. században tevékeny, feltehetően eszénus zsidó közösség mindennapi rituális életének apróbb részleteire is következtethettek a különböző mélységű, nagy számú és egymással összeköttetésben álló medence-rendszer alapján: a szent fürdések feltehetően a bűnbánat elmaradhatatlan kellékei voltak. További bizonyítékok alapján kimutathatóvá vált a bibliai korszak tisztulási fürdő-kultusza, melyekre több mozgalom is épült: egyikük-másikuk a zsidó kultúrában rituális szempontból is fontos Jordán folyóhoz köthető.

A legismertebb, Jordánban végrehajtott „alámerítő” (utalás a teljes testet beborító mikve-előírásra) mozgalom Jochanan ben Zecharja, azaz Alámerítő (Keresztelő) Jánoshoz kötődik, akinek bűnbánati üzenete és széles tömegekre gyakorolt, karizmatikus hatása azt eredményezte, hogy személyében Illés szellemét tisztelték, ami a korabeli zsidóság számára evidencia volt. Ez a szellemi alap tette lehetővé Jesuah (Jézus) bűnbánati megtérésre építő tanítói tevékenységét. A mozgalom jelentősségét őrzik az Újszövetség sorai és a keresztény egyházak alámerítő (később: keresztelő) rítusai.