Vallási műsorok a Magyar Televízióban

Nehéz helyzetben van a Magyar Televízió, az idei költségvetésben drasztikusan megfogyatkozott a támogatása, s ez negatívan érinti a vallási műsorokat is – érkeztek a hírek az előző év végén. A történelmi egyházak ennek kapcsán nyilatkozatot is kiadtak, melyet Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, valamint Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke jegyzett. A dokumentumban a megvonások kapcsán felhívták a figyelmet, hogy a vonatkozó törvényben foglaltaknak megfelelően, valamint a 2000. január 1-jén hatályba lépett, a köztévé és a nyolc történelmi egyház, felekezet között létrejött megállapodás értelmében „a közszolgálatot végző közmédium a közszolgálatot végző történelmi egyházak és felekezetek szerepvállalásához, hitéleti, erkölcsi, oktatási, nevelési, szeretetszolgálati és missziós tevékenységének bemutatásához” köteles nyilvánosságot biztosítani.

Az említett megállapodás ezen kikötés mellett rögzítette az együttműködés szabályait, biztosította annak kereteit, és egyben garantálta a műsorszerkesztés biztonságát. Ráadásul a megállapodás értelmében a műsorok készítésének személyi, technikai és anyagi feltételeit az MTV biztosítja a Vallási és Egyházi Műsorok Szerkesztőségén belül – emlékeztettek az egyházi vezetők, hozzátéve, mindezek megváltoztatásához a felek együttes akarata szükséges. „A történelmi egyházak és felekezetek tiltakozásukat fejezik ki a megállapodás egyoldalú megsértése miatt, amely szerintük súlyosan diszkriminálja és ellehetetleníti az egyházak közszolgálati szerepvállalását” – fejeződött be a közlemény.

Téglásy Ferenc tavaly március óta vezeti az említett szerkesztőséget. Mint mondja, a forrásszűke miatt kénytelenek egyre több ismétlést leadni a rendelkezésükre álló műsoridőben, illetve a fővárostól legfeljebb száz kilométeres sugarú területen belül tudnak forgatni. Pedig – mint fogalmaz – a szerkesztőség egyik legfontosabb célkitűzése, hogy megpróbálja ellensúlyozni az élet szinte minden területén jelentkező Budapest-központúságot, bemutatva az ország távoli vidékein zajló hitéleti eseményeket is. „Ehhez a munkához eddig mindegyik tévévezetéstől megkaptuk a kellő támogatást, a jelenlegivel is jó a viszony” – mutat rá Téglásy arra, hogy a problémák nem az emberi tényezőnél keresendők.

Húszéves örökség

Az egyházi műsoroknak egyébként éppen két évtizede van külön szerkesztősége. Abban az esztendőben kötött a televízió megállapodást a négy történelmi egyházzal, rögzítve, hogy a médium biztosítja a technikai hátteret, a felekezetek pedig szakértőket adnak a közös vállalkozásba. A csapat vezetésével akkor Csiszér Ferencet bízták meg, de a katolikus műsorok szerkezetét és arculatát – mely azóta lényegileg nem változott – már akkor Téglásy Ferenc alakította ki. „Az egyházak részéről lelkesedéssel vegyes tanácstalanságot tapasztaltunk, a televíziós kollégák pedig nem tudták eldönteni, miként viszonyuljanak ehhez az egészhez. Korábban már készítettem tudósítást az éppen húsz évvel ezelőtti taizéi találkozóról és Teréz anya első magyarországi látogatásáról. Ezek az Ablak péntek délután című műsorában kerültek adásba. Nyilvánvalóan pozitív, szeretetteljes üzenetükről nem lehetett rosszat mondani, de mégiscsak vallásos témák voltak” – emlékszik vissza a húsz évvel ezelőtti, később sorsfordítónak bizonyuló időszakra a jelenlegi vezető.

A munka mindenesetre elindult, a „kollégák egyre inkább belerázódtak”. Meg kellett tanulniuk ugyanis az operatőröknek, hogy egy szentmisén miként kell viselkedni, nem lehet például ki-bemászkálni a templom kapuján, miközben folyik a szertartás. Mai fejjel talán kevéssé érthető az a dilemma, amellyel az első Katolikus Krónika sugárzása előtt hetekig küzdöttek a szerkesztőségben. Nem volt egyértelmű ugyanis, hogyan köszöntse a nézőket T. Katona Ágnes – aki egyébként azóta is a műsor „arca”. Mondjon csak annyit, hogy jó napot kívánok? Vagy azt, hogy köszöntöm önöket? Végül a szellemiségnek és az üzenetnek megfelelően „bevállalták”, és a „dicsértessék a Jézus Krisztus!” mellett döntöttek, ami szinte forradalmian hatott abban az időben a Magyar Televízió képernyőjén. Ez ma talán nehezen érthető.

Arányok és adatok

A rendszerváltozás idején kötött megállapodás, mint az a fentebb citált nyilatkozatból is kiderül, tíz évvel később kibővült, és újabb felekezetek csatlakoztak hozzá. Az arányokat egyértelműen rögzítették, és azok betartására Téglásy szerint azóta is szigorúan ügyelnek, „hogy ne érje szó a ház elejét”. A műsorok megoszlása a következő: ötven százalékuk tartalma katolikus, huszonöté református, tizenkét és félé evangélikus, míg a „maradékon” egyenlő arányban osztoznak az izraeliták, az ortodoxok, a baptisták, a metodisták és az unitáriusok. Talán a következő lépcsőfoknak tekinthető, hogy 2008 nyarától, vasárnaponként, reggel kilenctől egészen délig egyházi műsorokat láthatnak a tévénézők a „királyi” egyes csatornán, s ezeket a kettes délután megismétli. Ezzel a váltással a Magyar Televízió más európai közszolgálati adók gyakorlatához igazodott. Ez került most veszélybe.

A médium eddig évente legalább huszonnégy misét és istentiszteletet közvetített, karácsonykor és húsvétkor Rómából tudósít egyenes adásban, és természetesen a fontosabb protestáns és zsidó ünnepekről is illő módon megemlékezik. A műsorokat több százezren nézik, a műsoridő pedig a húsz év alatt a többszörösére nőtt. Ez azt jelenti, hogy a Magyar Televízió összműsoridejének 2,4 százaléka egyházi, illetve vallási műsor. Egy-egy produkcióban (például nagy helyszíni közvetítések esetén) akár ötven munkatárs – operatőrök, gyártásvezetők, vágók, riporterek és rendezők – is részt vehet, ők mind a Magyar Televízió alkalmazottai.

A valódi esemény

Téglásy Ferenc szerint korántsem könnyű műfaj ennek a valóban speciális üzenetnek az átadása a tévé képernyőjén keresztül, meg kell találni, és tökéletesíteni kell egy új megszólalási módot, ami még nem sikerült teljes mértékben. „Én katolikusként leginkább a saját egyházam előtt álló kihívásokról vagyok hivatott beszélni. Biztosak vagyunk abban, hogy a Jóhírnél, vagyis az evangéliumnál jobb hír nincsen. De a Jóhír nem úgy viselkedik, mint egy hír. Mégiscsak egy kétezer éves tanításról van szó, amely ráadásul egy olyan léthez tartozik, ami az embereket manapság, finoman fogalmazva, kevésbé érdekli. Az emberek megszólításához szükséges ‚csatornák’ megtalálása szép, de nagy feladat ebben a megváltozott, a média eddig soha nem tapasztalt befolyása alatt álló világban” – mondja a szerkesztőségvezető, hozzátéve, a legfontosabbat, az Isten jelenlétét nyilván nem lehet közvetlenül megmutatni. De például az imádkozó emberek arcán tükröződő áhítatot, a mindennapi valóság fölött lévő tartományra irányuló figyelmet megmutathatjuk.

És hogy ez nem meddő próbálkozás, arra Téglásy Ferenc saját példát is tud mondani: „Készítettünk pár éve egy szentmise-közvetítést, amit többek mellett egy nehéz helyzetben lévő házaspár is látott. Nem együtt nézték, hanem egyikük otthon, a másik a munkahelyén. Mindez vasárnap történt, és a feleség hétfőre volt kiírva abortuszra. A tudósítást követően azonban – mint azt később elmesélték – felhívta a férjét, és közösen úgy döntöttek, hogy megtartják a gyermeket. Azt hiszem, ennél több nem kell a mi hivatásunkban. Természetesen tudjuk, hogy ez a ‚csoda’ Isten műve, de boldogsággal töltött el, hogy ennek részesei, közvetítői lehetünk.” Az egyházi műsorok szerkesztőségében a valódi esemény, amiről érdemes tudósítani, az a megtérés. Erről beszámolni, ezt „tetten érni” és mások számára felmutatni azt jelenti, hogy részt vállalunk a Gondviselés munkájában – mutat rá Téglásy Ferenc.