Ügynökiratok: aki kapja, marja

A Magyar Országos Levéltár munkatársa, Soós Viktor Attila történész, az egyházi közelmúlttal foglalkozó Fehér Hollók munkacsoport tagja felvetette azt a kérdést: mi van akkor, ha egy jelentésben több ember szerepel, akkor ki viszi haza az iratot?

Soós Viktor Attila további problémaként említette: amikor a kormányzat arról beszél, hogy „a nem jogállami eszközökkel az állampolgárokról gyűjtött személyes adatokat jogállam nem őrizheti", akkor ebbe az elképzelésbe ezen logika alapján bele kellene tartoznia az összes, a pártállam idején keletkezett iratnak. Így 18 kilométernyi iratanyagot kellene kiosztani, „vigye, aki kapja" alapon, pusztán azért, mert nem megengedett eszközökkel készültek.

A történész felhívta a figyelmet arra, hogy a Történeti Hivatalt, majd 2003-ban annak jogutódját, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát éppen azért hozták létre, hogy ezeket az iratokat szakszerű helyen őrizzék. „Ilyen sehol a világon nincs, hogy köziratot magánembereknek odaadnak" – tette hozzá.

Megjegyezte: a pártállami diktatúrában az állambiztonság nem külön működött a rendszer többi részétől, hanem azokkal szervesen összefüggött, ezért értelmetlen elkülöníteni a hatalmi struktúra többi részétől.

Hangot adott annak a véleményének is: arra buzdítani, hogy a megfigyelt emberek az állambiztonsági iratokat akár meg is semmisíthetik, „egy államtitkár szájából még ötletként is rosszul hangzik".

Megfogalmazása szerint az rendben van, hogy a mai demokráciának terhes a pártállami múlt, ugyanakkor ezen az alapon a mostani országgyűlési képviselői irodaházat vissza kellene adni az MSZMP ma még élő párttagjainak, mert ez az épület korábban az MSZMP Központi Bizottságának volt a székháza.

A csütörtökön megjelent kormányrendelet értelmében az előző rendszerben megfigyeltek hozzájuthatnak a róluk készült iratok eredeti példányaihoz, megszűnik a Kenedi-bizottság tagjainak megbízatása, és az állam ügynökeinek adatai a jövőben kutathatók lesznek.

Rétvári Bence, a közigazgatási és igazságügyi tárca parlamenti államtitkára az MTI-nek korábban azt mondta: a nem jogállami eszközökkel az állampolgárokról gyűjtött személyes adatokat jogállam nem őrizheti, ezek egy erkölcstelen rendszer erkölcstelen dokumentumai. Az új kormányhatározat és rendelet értelmében a megfigyeltek nem betekintést nyernek ezekbe a dokumentumokba, hanem haza is vihetik a jelentéseket.

Az állam a nem jogállami eszközökkel készített aktákról nem gondoskodik, az emberek saját maguk dönthetik el, hogy elteszik, megmutatják unokáiknak, vagy nyilvánosságra hozzák, esetleg megsemmisítik azokat – tette hozzá.

A Kenedi-bizottságnak Kenedi Jánoson kívül tagja volt Palasik Mária, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos munkatársa és Cseh Gergő Bendegúz, a levéltár főosztályvezető-helyettese.

A rendszerváltás óta eltelt két évtizedben a pártállami állambiztonság tevékenységének feltárására számos bizottság alakult. A 90-es évek közepén a Horn-kormány időszakában, Kuncze Gábor belügyminisztersége alatt Varga László levéltáros vezetésével vizsgálódtak, majd létrejött a Történeti Hivatal. Amikor 2002 nyarán Medgyessy Péterről megírta a Magyar Nemzet, hogy D-209-es kémelhárítóként évekig a III/II-es csoportfőnökség tisztje volt, akkor Mécs Imre SZDSZ-es képviselő vezetésével parlamenti bizottságot hoztak létre az ügynökkérdés vizsgálatára.

2003 elején törvény alapján az állambiztonsági iratokat a titkosszolgálatoktól addig átvevő Történeti Hivatal jogutódjaként létrejött az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, továbbá Gálszécsy András, az Antall-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere, illetve Sipos Levente és Vida István történészek részvételével bizottság felügyelte az iratátadást a szolgálatoktól a levéltárnak, majd 2007-ben megalakult a Kenedi-bizottság a még át nem adott iratok feltárására.