Több százmilliós a kár, templomok veszélyben

Létrehozás: 2010. augusztus 09., 14:13 Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 09., 14:14

Az elmúlt hetek, hónapok rendkívüli időjárása és az árvíz az egyházi épületeket sem kímélte. Ficzek László érseki irodaigazgató tájékoztatása szerint mintegy húsz helyen tapasztaltak ilyen jellegű gondokat. Forrás: heol.hu

 

A szentistváni templomot életveszélyessé nyilvánították. A boltozat megrepedezése miatt arra kényszerültek, hogy a szentmisét a művelődési házban tartsák. A statikai szakvélemény alapján vasakkal erősítették meg a boltozatot, s bíznak abban, hogy újból birtokba vehetik az épületet. Balajton is megrepedeztek a templom falai. A földcsuszamlás miatt 55 millió forintos a kár.

A borsodnádasdi „lemezgyári” templomnál – földcsuszamlás miatt – a támfal megerősítésére lesz szükség, ugyanis a közeli erdőből hatalmas földtömeget hordott le a víz. Hernádpetriben a templom boltíve repedezett meg, a vakolat is leszakadt. Szendrőben az altemplom és a plébánia pincéje került víz alá, a templomfalak is átnedvesedtek, ahogy a vizes templomfalak okoznak fejtörést Litkán, Halmajon, Hernádvécsén, Gesztelyen és Ongán.

 

 

Hasonló nehézségek adódtak a nagykinizsi imaházzal, a nyékládházi hittanteremmel és a szikszói Betánia-kápolnával is. A viharos szél Sátoraljaújhelyen a Szent Margit Általános Iskola tetejét, valamint a jászladányi templom tetőszerkezetét is megbontotta. Bár még nem áll minden adat rendelkezésre, de az már nyilvánvalóvá vált, hogy több százmilliós kár keletkezett a műemléki védettség alatt álló egyházi épületekben.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben