Térítési kísérlet: sómenek zümmögőkórusa – Tibor evangéliuma

A négy bibliai és az apokrif evangéliumok után már megírták Mária evangéliumát, sőt Biff evangéliumát, mit árthatna ezek után Tibor evangéliuma? – gondoltam a Komédium Színház felé menet. Még akkor is, ha a cím „dadaista közéleti talkshow”-t rejt, ahol az előzetes hírverés szerint Bakács Tibor (Settenkedő Gésa), aki katolikus kereszténynek vallja magát, karácsony ürügyén többek között hitéről is eszmét cserél a magát ateistának címkéző Para-Kovács Imrével és Vágvölgyi B. Andrással.
A nézőtéren félház sincs, nem sokan kíváncsiak erre a „térítési kísérletre”. Nem is tart soká, az első pár perc erőtlen bölcselkedése után („már a feltételezés, hogy Isten van, jobban működik, mint az az állítás, hogy nincs”) megmondóembereink inkább olyan vizekre eveznek, ahol nagyobb biztonságban érzik magukat.
Egy kis politizálós megasztározás után (nyerhet-e a Fidesz-kormány alatt zsidó lány a tehetségkutatón?) rátérnek a piára és a drogokra. Megtudom, hogy a noha (valójában Noah) bort tisztaszesszel keverve megkapjuk a legerősebb hallucinogén szert, valamint, hogy akinek megvan a maga bázisdrogja, más anyagra már nem tud rászokni. Hurrá.

Ekkora már elvesztem a fonalat, noha semmit nem kevertem tisztaszesszel, és még csak tíz perc telt el a kétrészesnek ígért estéből. Nem könnyű figyelni, hárman egyszerre beszélnek, Vágvölgyi bírja legnehezebben: ha nem nála van a szó, még nem verbális kommunikációja is agresszív.
Legszívesebben elhagynám a süllyedő hajót, pedig kormányosai egyre magabiztosabban szelik saját történeteik hullámait, lazán dobják el magukat a színpadra helyezett kanapén, fotelban, bárszéken. Bakács Tibor (Settenkedő Gésa) időként felpattan, szakadt pólóban hadonászva őrülési jelenetet produkál, Vágvölgyi B. kommentálja, mint a rosszindulatú színész, aki partnerét a nagymonológból igyekszik kizökkenteni.

Az est elején tett ígéretről - hogy az ünnepre való tekintettel nem trágárkodnak - hamar elfelejtkeznek, és informálódom, hogy Bakács Tibor (Settenkedő Gésa) egy recskázás alatt megír egy cikket húszezerért. Vágvölgyi közbevetésére, hogy eme tevékenységéhez (no nem a cikkírás) Isten mit szól, azzal vág vissza, hogy természetesen tud róla, ha egyszer mindent lát. Löttyös indulatait az emlegetett önkielégítés szellemi változata sem lankasztja, fölemlegeti, hogy „a pokol útja jószándékkal van kikövezve”, azt hiszi, Jób könyvét idézi, majd büszkén újságolja, hogy a Népszavába írt egy cikket Pilátusról, melyet klerikális volta miatt dobtak vissza, noha ő csak a magyar értelmiség szimbólumaként használta, akik vállvonogatva kérdik: mi az igazság, holott előttük áll.
Az obligát besúgózás és „rohadt magyar értelmiség!” felkiáltás mellé azért odafér némi – liberális médiagurukhoz méltatlan – macsó duma a vadászni szerető nőkről, akiknek biztosan a férjük mosogat és marad otthon a gyerekkel. Mintha bármelyik tevékenység megkérdőjelezné a férfiasságot.
Közben körbeadnak egy jezsuita újságot Bakács cikkével, átfutom, írásban szerencsére sokkal elviselhetőbb a stílusa, vége az első félidőnek, kifújom magam.

Megmentő fujara

A második részben meghívott vendégként Paizs Miklós, a Belga ex-frontembere érkezik a szlovák pásztorok fujara nevű, másfél méternél is nagyobb, csodálatos hangú fúvós hangszerével. Amíg játszik, áhítatos csend a nézőtéren. Mint nyírségi szlovák elénekli a maga írta tirpák himnuszt (persze magyarul), az ő hangja is szép, az első öt percben többet tesz le az asztalra, mint az előző egy órában a három médiasztár. Kicsit nyelvészkednek a tirpák szó etimológiájáról (eredetileg küszködőt jelentett, majd a nyírségi szlovákokat), aztán a becsmérlő tót kifejezéssel hozakodnak elő, mely a harmadik leggyakoribb családnév, Paizs szerint így nekik is megvan a kétharmados többségük. A magyar értelmiség elleni kirohanás után nem bánnám, ha ennek is tudnák az eredetét (a magyar nyelv először minden szlávra értette, csak később szűkült szlovákra a jelentése, de ekkor sem volt benne semmi pejoratív), és azt sem, ha Paizs Miklós Odüsszeia-átírása kapcsán nem kevernék nyeglén a mű: Odüsszeia, és a főhős: Odüsszeusz nevét.

A tájékozatlanság már meg sem lep, mikor előhozakodnak a hírhedt „zsidófattyús” sztorival, Paizs évekkel korábban tett kijelentésével, miszerint Jézus valójában zsidó fattyú. Hogy a mózesi törvények értelmében nem volt az, minden bibliaismerő számára nyilvánvaló, hiszen törvénytelen gyerekként be sem léphetett volna a templomba, nemhogy tanítani hagyták volna. Természetesen nem kisebbítené Jézus személyét, ha valóban az volna, ahogy isten szava se lett kevesebb, mikor Bálám szamarának szájába adta.
Ez a csoda most nem történt meg, egyik szamár sem kezdett prófétálni. Megmaradtak a közönséges, belterjes, személyeskedő és önfényező, félművelt szamárordításnál.

A meghívott vendég is szót kap nagy nehezen, ha már beszélgetős műsorba hívták: játsszon még valamit. Mégiscsak karácsony jön. Legyen a Csendes éj.
Újra megszólal a fujara. Ha elvonatkoztatok a magamutogató sómenek hamis zümmögőkórusától, egy pillanatra karácsonyi hangulat érint meg: az elcsépelt dallam megújul a szokatlan hangszeren – végül is az indiaiak hite szerint a fúvós hangszerekben mindig Isten lehelete szól.