Szociális böjt: világméretű húskatasztrófa fenyeget
Itt a húsvét előtti nagyböjt. Ennek apropóján megnéztük az egyre divatosabb húselhagyás szociális és környezetvédelmi okait. Már Húshagyó Hétfő-mozgalom is született. Forrás: mindennapi.hu / Az Eleai vendég
A böjt a különböző vallási- és kulturális szokások alapján az önsanyargatástól a szolid diétáig jelentős eltéréseket mutathat. Egy böjti vonás azonban a keresztény – főleg a katolikus – kultúrkörben általános: a hús mellőzése. A tiltás mögött régebben az állhatott, hogy egészen a XIX. századig a lakosság táplálkozása társadalmi helyzettől jórészt függetlenül húscentrikus volt, egy férfi évente akár 100 kilogrammnyi húst – elsősorban marhát – is elfogyasztott! Ezért nyilvánvaló módon a böjt csak akkor járhatott valamirevaló áldozattal, ha a húsra, mint fő élelmiszerre is kiterjedt.
Bár a fogyasztói társadalomban a „böjt” kifejezés átalakult a világiasabb hangzású „diétá”-vá, a húsmentesség továbbra is megmaradt az önmegtartóztatás egyik alapelemének. A böjt elvilágiasodásával egyre többet kezdték vizsgálni a vörös húsok fogyasztásának kedvezőtlen élettani hatásait, és ma már megbízható kutatások igazolják e húsok fogyasztásának közvetlen szerepét – egyebek mellett – a rák egyes formáinak, illetve a szívkoszorúér zavarainak kialakulásában.
De a személyes egészségi megfontolásokon túl az elmúlt években egy új érvet is felhoztak a húsfogyasztás csökkentése mellett: tudniillik, hogy a növekvő húsfogyasztás veszélyezteti bolygónk ökológiai egyensúlyát. A henteshez betérve talán nem is gondolnánk ugyanis, hogy egy kiló marhahús előállításához annyi energia kell, amennyit csak hat liter benzin elégetésével nyerhetünk. Ez az energiaköltség globális méretekben számolva ijesztő nagyságú: az ENSZ élelmezésügyben illetékes szervezete, a FAO számításai szerint közvetlenül a marha- és bárányhús-termelésből származik a világ üvegház-hatású gázainak 18 százaléka.
Ebbe olyan különböző források tartoznak bele, mint az Amazonas medencéjében ipari méreteket öltő erdőirtás, a gépesített állattartás, és a növényevő állatok jelentős közvetlen gázkibocsátása. Az állattartás ezen kívül egyéb járulékos költségekkel is jár: jelentős mértékben felelős a műtrágyahasználattal és a trágyával a környezetbe jutó kötetlen nitrogénért, illetve az elsivatagosodó vidékeken egyre komolyabb gondokat jelentő talajerózióért.
A hús ellen igen erős gazdaságossági érv, hogy az állattartás az erőforrások beosztása szempontjából a legköltségesebb élelmiszer, mert a haszonállatok táplálása általában több kalóriát igényel, mint amennyi kalóriát az állat húsa tartalmaz. Azaz tápérték szempontjából sokkal célszerűbb, ha a művelhető területeken emberi fogyasztásra közvetlenül felhasználható terményt állítunk elő, mint ha ugyanazon a területen állatokat tartunk. A globális élelmiszergazdálkodás korában ennek az egyszerű összefüggésnek egyre nagyobb jelentősége van, hiszen ahogy világszerte egyre többen válnak a középosztály tagjává, egyre többen akarnak – a nyugati mintákat is követve – húst enni.
A fent már idézett ENSZ-felmérésből tudjuk, hogy míg az úgynevezett „fejlődő országokban” az egy főre jutó éves húsfogyasztás 2002-ben 28 kilogramm volt, ez a szám 2030-ra előreláthatólag 37 kilogrammra emelkedik. Az 50 százalékos növekedés kínaiak és indiaiak százmillióit takarja, akik mind joggal akarnak részesedni a jólétből, joggal akarnak részesedni a húsból. 2050-re a világ lakosságának több mint kétszer annyi húsra lesz szüksége, mint ma, és ez az igény példátlan ökológiai következményekkel járhat.
Nem kétséges, a globális „húskatasztrófa” megakadályozásáért a legtöbbet a húsfogyasztásban még mindig élenjáró nyugati jóléti társadalmak képesek tenni. És egyre többen ismerik fel azt, hogy nem gazdasági beavatkozásra van szükség, hanem az önmegtartóztatás erényének gyakorlására. Ezért tett szert nagy népszerűségre a Húshagyó Hétfő (Meat free Monday) elnevezésű mozgalom, mely az embereket arra akarja rávenni, hogy a globális környezeti károk visszafogása, és a fenntartható állattenyésztés érdekében hétfőnként tartózkodjanak a húsevéstől.
A mozgalom – melynek fő „arcai” közé tartozik Sir Paul McCartney, Chris Martin a Coldplay együttesből és Sheryl Crow – lényegében újra feltalálta a böjtöt, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a böjtöt nem spirituális, hanem szociális célok szolgálatába kívánja állítani. A globális erőforrások szűkösségével Nyugaton a böjt lassan tehát újra bekúszhat a mindennapi élet keretei közé, és új szerepét világiasabb, ámde ugyanúgy kereszténynek számító erény, az emberi együttérzés és jótét gyakorlásában nyerheti el.
