Szilencium: "Valakik föltűnően hallgatnak..."

Vallási vezetők megszólalása annál is indokoltabb volna, mert minden oldalról szélsőségesen túlzó álláspontoknak lehetünk tanúi. Szélsőségesek azok is, amelyek tudatos hangulatkeltéssel csak úgy általában „cigánybűnözésről” beszélnek, és azok is, amelyek álliberalizmusból tagadják, hogy a problémának lehet ilyen vonatkozása is. Nyugati demokráciákban, ahol az egyházak elfogadták az állam és a hit kettéválasztását, a vallási vezetők nem politizálnak, de súlyos társadalmi meghasonlás idején igenis kötelességüknek érzik hallatni a hangjukat. Így történik a protestáns–katolikus Németországban, a következetesen laikussá vált Franciaországban, a szocialista kormányzattal nem fraternizáló spanyol egyházak esetében, sőt a Vatikánnak otthont adó Itáliában is.
A hallgatás azért is érthetetlen, mert köztudott, hogy a magyar romák döntő többsége hű gyermeke egyházának, részint meggyőződésből, részint reménytelen helyzetében a hitben keresve a vigaszt. Túlnyomó részük római katolikus, szeretne egyenrangú tagja lenni anyaszentegyházának, így joggal várná a rokonszenv megnyilvánulását. Most, amikor ordas indulatok szabdalják a társadalom jelentős részét, időszerű volna a jó pásztorok higgadtságot és józanságot hirdető igehirdetése, és nem föltűnően hallgatásba burkolózni, kerülni az úgy várt véleményt.
Egy hang már örvendetesen megszólalt. Az Evangélikus Élet friss számában dr. Fabinyi Tamás püspök nem csupán higgadtan elemzi a Veszprémben történtek hátterét, hanem kezdeményezésre szólítja föl a többi egyházat. Azt javasolja, hogy a szörnyű tragédia városában tartsanak ökumenikus istentiszteletet, és különösen nagynak tartja az egyházak felelősségét abban, hogy „szeretettel, irgalommal segítsék roma testvéreinket”.
Lesz-e válasz rá, vagy marad a közömbös hallgatás?