Szabados Ádám a Teremtés Könyvének üzenetéről

Az elmúlt hetekben több bejegyzésben foglalkoztam a bibliai teremtéstörténettel. Mindegyikben hangsúlyoztam, hogy a történetet a műfaji sajátosságoknak megfelelően kell értelmeznünk, és hogy ezek a sajátosságok korlátokat támasztanak az értelmezés számára. Most azt szeretném megmutatni, hogy a korlátok ellenére mennyire sok dolgot megtudhatunk a mózesi teremtéstörténetből Istenről, a világról, a földről és az emberiségről. A teljesség igénye nélkül fogok most megnevezni – szinte csak címszavakban – húsz olyan alapvető igazságot, melyek a mózesi szövegből teljesen egyértelműen kiderülnek.

1. Isten az univerzum előtt létezett. „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” Amikor az ég és a föld létrejött, Isten már volt. Isten léte megelőzi a világ létét, vagyis Isten akkor is volt, amikor még semmi más nem lett.

2. Az univerzum nem azonos Istennel. A mózesi teremtéstörténet kizárja a panteizmus lehetőségét. Isten különbözik az alkotásaitól: a világ nem Isten, és Isten nem a világ.

3. Egy Isten van. A bibliai beszámoló egyik legradikálisabb üzenete az, hogy Isten csak egy van. A kozmosz nem az istenek harcából jött létre, hiszen kezdetben egyedül Isten volt, és rajta kívül nem volt más isten.

4. Isten hozta létre az univerzumot. A világ Isten teremtése. Nem a véletlen hozta létre, nem öröktől fogva volt, hanem Isten döntése következtében van. A világ teremtett valóság.

5. Az univerzum célja az, hogy Isten dicsőségét hirdesse. „Az egek hirdetik Isten dicsőségét” – mondja a zsoltáros, helyes exegézist végezve a Genezis első fejezetén. A teremtés napjainak fókuszában a hetedik nap megszentelése áll.

6. Az ember célja az, hogy alkotásait látva Istent dicsőítse. A föld templom, melyben az ember papi szolgálatot végez. Az embert Isten helyezte a földre, hogy alkotásait látva dicsőítse őt.

7. A föld célja az, hogy otthona legyen az embernek. Isten nem földönkívüli állapotra teremtette az embert, hanem a föld gazdájának. A teremtés hat napja az ember érkezését készíti elő.

8. A világban rendezettség van. A teremtés során a világ az őskáoszból emelkedik ki. Isten szava rendet hoz létre. A világban való rendezettség a normális állapot.

9. A rendezettség alapja a szétválasztás. Isten elválasztó szava hozza létre a világban lévő rendezettséget. A zen tanításával szemben a világ gondja nem az elválasztás okozta dualitás. Az elválasztás éppen a rend érdekében szükséges.

10. Az élet Istentől van. „Isten Lelke lebegett a vizek felett”, mint egy kotló tyúk, aki élettel ajándékozza meg a világot. Minden élet forrása Isten.

11. A világot nem egyetlen teremtő szó hozta létre. A világot Isten teremtő szava hozta létre, de nem egyetlen szava, hanem több „legyen!” parancs. Isten teremtő munkájában van valamiféle kibontakozás.

12. Az ember a földből van. Mikor Isten az embert megalkotta, a föld porát gyúrta emberi alakká, és abba lehelte az élet leheletét. A föld és az ember ezért mindig szoros kapcsolatban van egymással, az ember léte nem értelmezhető a föld nélkül.

13. Az ember és az állatok között áthidalhatatlan különbség van. Az ember lelki voltára utal az a tény, hogy Isten az ember orrába életet lehelt, az állatok esetében viszont nem olvasunk ilyen mozzanatról. Az embert Isten keze formálta, az állatokat a föld hozta elő. Isten egyedül az embert teremtette saját képmására.

14. Az ember Istennel való kapcsolatra teremtetett. A hűs alkonyatkor Isten a kertben járt és az embert szólította. A bűn következtében az ember ebből a közösségből szakadt ki.

15. Az ember társas lény. „Nem jó az embernek egyedül lenni” – mondja maga a Teremtő. Majd alkotott neki segítőtársat, hozzá illőt. Az ember esetében az alapszám nem az egy, hanem a kettő.

16. Az ember vagy férfi vagy nő. Isten kezdetben férfivá és nővé teremtette az embert. Minden ember vagy férfi, vagy nő, nincs harmadik és negyedik opció.

17. A házasság és a szexualitás Isten találmánya. A bűneset előtt mondja Isten az embernek: „Szaporodjatok és sokasodjatok!” Azt is mondja, hogy „elhagyja a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté”.

18. Az ember munkára teremtetett. Azt mondta Isten kezdetben az embernek, hogy művelje a kertet. A munka nem a bűneset átka, csak a munkával járó frusztráció az. Isten alkot, és a képmását is alkotással bízza meg.

19. Az ember munkája a névadás. Figyelemre méltó, hogy ahogy Isten a legyen szavával választja el a valóság egyik darabját a másiktól, és nevet ad nekik, a képmására teremtett embert is a névadás munkájával bízza meg. Az ember küldetésének része, hogy megnevezze a valóságot és ezáltal uralkodjon felette.

20. A világ sokszínű. Nem véletlen, hogy a Noéval kötött szövetségében Isten a teremtés iránti elkötelezettségét a szivárvánnyal jelölte meg, hiszen az egész mózesi beszámoló a világ sokféleségét és az élet sokszínűségét mutatja be. Létrehozásukra Isten nem egyetlen, hanem jó néhány szavát használta.

A felsorolást lehetne sokáig folytatni, rengeteg fontos tanítást emelhetnénk még ki a mózesi teremtéstörténetből. De szerintem már az eddig felsoroltak megértése és megélése is egy életre szóló feladat mindannyiunknak.