Sólyom ebédje
Sólyom László csupán öt felekezet segítségére számít a magyar társadalom előtt álló kihívások kezelésében. A Horthy-korszakot idéző egyházpolitikai gyakorlat szemlátomást nemcsak őt, de az immár szokásos év végi találkozóra meghívott „mélyen tisztelt főtisztelendő és nagytiszteletű” egyházi méltóságokat sem hozta zavarba. Forrás: Hetek / Szobota Zoltán
Sólyom László az egyházak vezetőivel
Magyarországi és határon túli egyházi vezetőket fogadott hivatalában Sólyom László. Eddig a hír, amely első olvasatra csupán egy protokolláris eseménynek tűnik, ám ha a paraván mögé kukkantunk, azt találjuk, hogy a Magyar Köztársaság elnöke számára csak a rendszerváltás óta rögzített pozíciót elfoglaló négy tradicionális felekezet – katolikus, református, evangélikus, zsidó – létezik szóba jöhető partnerként. És immár másodszor, bónuszként a baptista egyház ismét részesült a kegyben, bár velük vélhetően a meg nem hívott „kisegyházak” méregfogát szándékozott hatástalanítani az elnök. Ami a zsidó felekezet képviselőit illeti, lapunk Sólyom környezetéből úgy értesült: rossz üzenete lett volna elfelejtésüknek azok után, hogy tavaly karácsonykor a gyűlöletbeszéd államfői vétója miatt lemondták az ünnepi lakomát. A kulináris élvezeteket övező fesztelen hahotákból arra kell következtetnünk, hogy idén kölcsönösen eltekintettek a hirtelenjében előállt tolakodó párhuzamok felemlegetésétől. Az történt ugyanis, hogy Sólyom László ismételten véleményezésre küldte meg az Alkotmánybíróságnak a gyűlöletbeszéd-törvény Országgyűlés által már megszavazott legfrissebb verzióját.
Az alternatív zsidó közösség, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetője szerint a mostani találkozó csak tovább erősíti azt a diszkriminatív állapotot, amely folyamatosan egy közösséget tart számon a Magyar Állam és a zsidóság kapcsolatában. Mindezt Köves Slomo rabbi azért tartja meglepőnek, mert a köztársasági elnök, aki általában elkötelezett híve az alkotmányos jogoknak, s így a vallásszabadságnak is, ebben a kérdésben láthatóan „nem lép föl eléggé határozottan”. Pedig az egyházak és az állam diplomáciai, illetve anyagi természetű viszonyát az adott felekezetek tényleges társadalmi súlyának megfelelően kellene újragondolni szerinte. „Éppen itt az ideje, hogy a harmadik magyar köztársaság szakítson azzal a százötven éves egyházpolitikai tradícióval, hogy kategorizálja a felekezeteket” – vallja Köves Slomo, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a hazai zsidóság esetében Rákosi Mátyás regnálása idejéről származó hagyománynak vethetne véget a politika, ha nem az 1950-ben létrehozott zsidó ernyőszervezet örökösét, a Mazsihiszt tartaná csak méltó tárgyalópartnerének.
Folytatás a lapban.
