Saját templomukban imádkozhatnak a csíki evangélikusok

Létrehozás: 2009. november 01., 13:37 Legutolsó módosítás: 2009. november 01., 13:38

Hargita megye első magyar evangélikus- lutheránus templomát szentelik fel ma Csíkszeredában. A közel hetvenfős protestáns gyülekezet számára emelt istenházában az ünnepi istentiszteletet Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök végzi. Forrás: honline

Egyedi alkalom, büszkélkedik Tóth Károly, a csíkszeredai evangélikus-lutheránus egyházközség lelkésze, amint a frissen befejezett templomot bemutatva a holnapi felszentelési ünnepségről beszél. Hargita megyében ugyanis elsőként imádkozhat saját templomában a mintegy hetvenfős csíkszeredai gyülekezet. „Amikor 1997-ben ide kerültem, a református imaházban tartottuk az istentiszteleteket. 2001 adventjének harmadik vasárnapján viszont már ide költöztünk egy alagsori kis terembe, ahová sikerült a fűtést bevezetnünk” – emlékszik vissza csíkszeredai pályafutásának első éveire a tiszteletes.

Ebben az időben igényeltek ugyanakkor egy telket is a városban, ahová egy saját templomot szerettek volna építeni, időközben pedig a Lutheránus Világszövetség is pozitívan bírálta el kérésüket egy gyülekezeti központ létrehozásához kért támogatásra. Csakhogy az először kiutalt telket egykori tulajdonosa visszaigényelte, így újabb területet kellett keresnie az önkormányzatnak, míg végül egy Szász Endre utcai leomlott ház helyét jelölte ki az egyház számára. Az Albert Márton tervezte templom alapkövét pontosan nyolc évvel ezelőtt, 2001. október 27-én helyezték el, azóta pedig szép lassan elkészült az épület is. „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges” – mondja Tóth, visszagondolva az építkezési nehézségekre, melyek végül mindig megoldódtak.

Tóth Károly elképzelése szerint nemcsak istentiszteleteknek, hanem előadásoknak, koncerteknek vagy kiscsoportos foglalkozásoknak is helyet biztosít majd a templom.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben