Rózsafüzér és feszület a világháborús bombaesőben

„Megkapó és egyben megdöbbentő leletek tucatjai árulkodnak a magyar katonák vallásosságáról. S ez nemcsak az általunk személyesen kutatott, első világháborús isonzói frontra igaz, hanem bármelyik hadszíntérre” – mondta lapunknak Holló József Ferenc, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója. A harcok szünetében a bakák és a tisztek a környezetükben lévő, könnyen elérhető anyagokból fabrikáltak maguknak kegytárgyakat. Az elhasznált lövedékek hüvelyei a frontkápolnák vázáiként szolgáltak tovább, az apróbb repeszekből rózsafüzér született, a drótokból feszület, a nagyobb szilánkokból korpusz készült. A bombák rézből vagy bronzból öntött vezetőgyűrűi sem mentek veszendőbe: ezek gyakorta a tenyérnyi szentképek kereteiként hasznosultak. A főigazgató szerencsésnek mondhatja magát, hiszen saját kezűleg tárt föl egy olyan parancsnoki kavernát, ahol a tiszt személyes apróságai (pipa és tele unicumos üveg) mellett számos, kereszténységre utaló tárgyra, pél­dául gránát tépte keresztre és kis ikonra bukkantak.

A tábornok a Hadtörténelmi Levéltárban őrzött hadinaplók karácsonyi bejegyzéseit idézte: ezekből kiderül, a legszentebb napot még a legmostohább körülmények között is igyekeztek méltóképp megünnepelni. Ilyenkor a legénységnek kiemelt menázsit mértek, a katonák közös misén vettek részt, s lehetőség szerint az ellenségeskedést is kerülték. „1916. december 24-én, már erős szürkületben, kétezer-kétszáz méter magasságban a Plöcken-hágón egy kőhöz kötött csomagot dobtak át az olaszok a magyar harcárokba. A dobozban egy tábla csokoládé és egy papírdarab volt – utóbbin rossz magyarsággal: »Magyarok, ne lőjetek, ma karácsony van.« A mieink pár szál cigit és egy »Nem lövünk, ünnepeljünk!« feliratú cetlit hurkoltak a szikladarabhoz, s visszahajították” – idézte a megsárgult dokumentumokat Holló József Ferenc.

„Moszkvában láttam egy második világháborús magyar hadifogoly által faragott apró hintót. A baka karácsonyi ajándékként készítette kislányának, Amáliának. A soha át nem adott kocsi bakján angyalok ültek. Az ilyen és ehhez hasonló vallásos emlékek mellett nem lehet szó nélkül elmenni, ha csak rájuk gondolok, beleborzongok” – osztotta meg velünk személyes élményét a főigazgató.

A tábori papok kiemelten gondoskodtak a katonák lelki életéről. Tartották bennük a lelket, a sebesülteknek segélyt, a haldoklóknak feloldozást nyújtottak – akár a legnagyobb bombazáporban is. Személyes példamutatásuk nem egy esetben a magyar hadtörténelem dicső lap­jaira való. Az Osztrák–Magyar Monarchia fegyveres erejében minden nagy felekezetnek volt hivatásos képviselője. A honvédelmi minisztérium külön rendeletekben szabályozta, mikor lehet szabadságra engedni a római vagy a görög katolikusokat, a zsidókat és a reformátusokat egy-egy ünnep környékén.

„Akár isteni csodának is betudható az a történet, amikor egy, a második világháborúban elhunyt baka tetemét exhumálták munkatársaim. Itt szinte minden elpusztult – kivéve a katona köpenyének jobb oldalát, ahol a zsebben egy Bibliára bukkantunk. A könyv elhanyagolható sérüléseket szenvedett” – mondta Holló József Ferenc. Az altábornagy szerint mindenképp illik megemlékezni azokról a honfitársainkról, akik messze idegenbe kerültek. Talán az olasz front legtávolabbi hadifogolytábora, ahová magyarok jutottak, Szicíliában, Vittoria városa mellett található. Innen már látszanak Afrika partjai. Katonáink itt sem felejtkeztek el vallásukról: egy magyar kápolnát építettek, amely helyreállítva ma is hirdeti hitük erejét és a hazaszeretetet.