Rizikófaktor – Megtervezett tehetségkutatók

Létrehozás: 2010. október 07., 15:07 Legutolsó módosítás: 2010. október 07., 15:07

Szombat esténként összesen három és fél millió néző kíséri izgatott figyelemmel a Tv2 és az RTL Klub tehetségkutató show-műsorait. Ez a szám nagyjából megegyezik azoknak a számával – még ha természetesen nincs is teljes átfedés a két csoport között –, akik a hétvégi választásokon megjelentek. Pedig amíg az utóbbi a magyar települések jövőjét hosszú évekre meghatározza, addig az előbbi leginkább egy szappanoperába oltott valóságshow-ra hajaz. Ahol nem minden az, aminek látszik. Forrás: hetek.hu / Sebestyén István, Joób Rhodé

Arra a kérdésre, hogy mi az oka a tehetségkutató showműsorok világszerte tapasztalt elképesztő népszerűségének, Hammer Ferenc szociológus szerint sokrétű válasz adható.

„A leg­elemibb ok, hogy az életben, de még a színpadon is nagyon ritkán történik meg az, hogy jön egy kinyúlt pólós fiú a Somogyi Béla utcából, és az amatőr senkiből néhány perc leforgása alatt valaki lesz. Ez egy óriási élmény a nézőnek" - utalt illusztrációként Molnár Ferenc Caramel történetére az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének vezetője, aki hozzátette: a show-hoz persze hozzátartoznak azok az „iparszerűen kiválasztott exhibicionsita emberek" is, akiket a válogatások során ki lehet nevetni.

Nézettség mindenek felett

A szakértő szerint azt is fontos látni, hogy itt nem pusztán egy tehetségkutató énekversenyről van szó, mint a Ki mit tud? vagy a Táncdalfesztivál esetében. Ezeknél ugyanis nem láttuk, hogy a színpad mögött hogyan izgul a versenyző anyukája, és a szobájába sem nézhettünk be. Tehát a verseny már a reality műfaj jegyeit is magára ölti, mi több, a szereplők folyamatosan elénk tárt történetei – szerelmesek lesznek egymásba vagy összevesznek – már szappanoperává fejlesztik a látottakat. „Ez a dramatizálás az eddigi műsorokra is jellemző volt, de az utóbbi időben nemzetközi és hazai szinten is mintha kezdenék ezek a show-k elveszíteni az ártatlanságukat: úgy tűnik, a történtek egyre nagyobb részét profi forgatókönyv­írók előre megírják" – fogalmazott a szakértő. Nem szabad elfelejteni – hangsúlyozta –, hogy ezek a műsorok üzleti vállalkozások, amelyek a nézettségen keresztül keresnek pénzt. Ehhez olyan előadókra van szükség, akikre a tinédzserek „buknak", hiszen ők azok, akik képesek a minden határt átlépő rajongásra.

Ebben a felvázolt rendszerben a kötőszövet nem meglepő módon a bulvármédia, amely sajátos szimbiózisban működik a reality műsorokkal: az ott felvonultatott sztárokról, celebekről szóló történetekkel kölcsönösen éltetik egymást. „Olyan ez, mint amikor az oroszlán együtt jár vadászni a hiénával" – je­gyez­te meg Hammer Ferenc, aki szerint ezért ma már nem is érdemes a bulvártól – az abban szereplő háttérinformációktól – függetlenül értelmezni ezeket a műsorokat.

A megtervezett, dramatizált műsorfolyam kapcsán felmerül a kérdés, vajon a hitelességet, a valóság közvetítésének igényét számon lehet-e kérni producereken. Hammer Ferenc szerint be kell kalkulálni, hogy a reality nem dokumentarista műfaj, ha valaki ilyen igénnyel nézi, szükségszerűen csalódni fog. „Ezeknek egyébként az üzemanyaga éppen az azon való spekulálás, hogy amit most látunk, az kamu-e vagy sem" – jegyezte meg.

Biofasizmus

Nemcsak a szereplőket, hanem a zsűrit is olyan módon választják ki, hogy eleve kódolva legyen a feszültség – mutatott rá a Heteknek Bakács Tibor Settenkedő, aki az első három Megasztárban maga is zsűritag volt. „Kell egy mindenért rinyáló kritikus, akinek semmi nem tetszik, kell egy érzékeny lelkű nő, és nem árt egy szakember sem" – vázolja a receptet Bakács, aki saját elmondása szerint a mai napig szorong, mert zsűriként sem lehetett biztos abban, hogy valóban a nézői szavazatok alapján dől-e el, hogy ki esik ki, és ki jut tovább.

Azt is elárulta, hogy voltak esetek, amikor a műsorkészítők igyekeztek befolyásolni a zsűrit. „Azt mondták, hogy a Tóth Vera túl kövér. Erre a Presser visszavágott, hogy Ella Fitzgerald is kövér volt, meg hogy Verának éppen a nagy teste miatt olyan a hangja, amilyen, ahogy egy nagybőgő esetében is. Szóval megpróbálták ezeket a biofasiszta vonásokat belevinni a műsorba, de mi nagyon keményen ellen­álltunk" – emlékezett a kiritkus.

Tóth Vera egyébként nemrégiben egy internetes magazinnak így nyilatkozott erről a témáról : „A legszűkebb környezetem sem látta, nem is láthatta rajtam, mennyire szenvedek attól, hogy elhíztam, én azonban állandóan kínlódtam. Nem mutathattam ki, mit érzek, a közönség nem érzékelhette gondjaimat, hiszen előadóművészként az a dolgom, hogy táplálkozhassanak a zenémből. Mindeközben azonban folyamatosan szorongtam."

Elektronikus holokauszt

Bakács Tibor korábban többször is elektronikus holokausztnak titulálta a Megasztárt, mert a „tévé csak a nézettségre hajt" és arra, hogy a tehetségekből minél több pénzt kihozzon. „A döntősökkel olyan szerződéseket kötnek, hogy 2-3 évig gyakorlatilag a csatorna minden igényét ki kell elégíteniük. Hogy utána mi lesz velük, az senkit nem érdekel. Ha fölállt volna egy tehetséggondozási rendszer, akkor nem kellene feltennünk olyan kérdéseket, hogy hol van Oláh Ibolya vagy Caramel karrierje? Vagy ki emlékszik már Mudzsahid Zolira? Egy ízben az egyik énekes azzal vágott vissza, hogy miért beszélek én elektronikus holokausztról, hiszen az ő igenis befutott, most is egy szappanoperában szerepel. Na, hát pont erről beszélek, hogy a legtöbbjük karrierje ilyen magyarosan celebes lett, már ha egyáltalán lett" – magyarázta Bakács, aki tud olyan mega­sztárosról, akinek annak ellenére fel kellett énekelnie az első lemezét, hogy torokgyulladása volt.

Bakács azt is közelről figyelhette meg, hogy milyen hatással van egy-egy szereplőre a nyilvános szerepléssel és ismertséggel járó teher. Mint mondta, a nyilvános térben elképesztően sok gondolat, indulat irányul egy-egy szereplőre, ami még a felnőtteket is megterheli, nemhogy a fiatalokat. Tragikusnak tartja például a gyerekek szerepeltetését, akikre sokan szinte automatikusan pedofil vágyakkal tekintenek.

Az egykori zsűritag szerint a nézők is rossz következtetéseket vonhatnak le a valóságot az illúzióval keverő műsor láttán. „Elhiteti velük azt, hogy a népszerűségnél több nincs. Ez azért probléma, mert a sztár lényege elvileg az, hogy bárhonnan nézem, látom. Mick Jaggert Magyarországon is, meg Timbuktuban is ismerik, és tudják, milyen tehetség és teljesítmény van mögötte" – jegyezte meg Bakács, ki pedagógiai okokból lányainak csak a Megasztár első két szériáját engedte megnézni.

Átok egyenes adásban

Hogy a nyilvános szereplés nem feltétlenül leányálom, arról egy volt mega­sztáros közeli rokona is beszámolt a Heteknek. „Egy riválisunk az egyik felvétel alatt fennhangon híresztelte, hogy nyerni fog, mert a keresztanyja – aki boszorkány – megátkozta az összes versenyzőt. Az is kiderült, hogy akit veszélyesnek tartottak, annak a fényképét betették a cipőjükbe, hogy folyamatosan megtapossák. Ha ezt bárki viccnek tartja, annak csak annyit mondok, hogy a rokonunk a verseny egyik kritikus pontján a színfalak mögött hányt, miután a boszorkány egy óvatlan pillanatban »bátorítólag« megsimogatta a hasát – mondta interjúalanyunk, aki egy másfajta veszélyre is felhívta a figyelmet. Az általuk patronált énekes ma is rendszeresen koncertezik: a fellépések után szinte minden esetben felkínálkoznak neki a rajongók.

Az ismertté válásnak minden esetben vannak veszélyei. „Különösen az éretlen személyiséggel rendelkező gyerekek és a fiatal felnőttek esetében okozhat ez problémát. Úgy tűnik, hogy a szerkesztők szándékosan válogatnak be olyan, magukat túlértékelő figurákat, akiken a nézők jót nevethetnek, a zsűri pedig leszólhatja őket. Azt viszont nem mérik fel, hogy milyen traumát okozhat bennük mindez. Ezzel tulajdonképpen a nézettség oltárán ajánlanak fel áldozatokat" – értékelte a jelenséget lapunknak Csák Annamária gyermekpszichológus. Hozzátette: veszélyes lehet az is, ha valaki hirtelen felkapottá válik – egyrészt a felé irányuló irigység, a róla szóló pletykák rónak rá nagy terhet, másrészt pedig könnyen irreálisan pozitív kép alakulhat ki az illetőben saját magáról. A pszichológus szerint ennek kezelésében a biztos családi háttér és az igazi barátok nyújthatnak hatékony segítséget.

Az elmondottakat jól illusztrálja Tóth Gabi esete, aki a Megasztár második szériájában vált ismertté, majd ő lett 2005 legjobb női előadója. A verseny alatt ő volt a bulvársajtó egyik kedvence, sokat cikkeztek szerelmi botrányairól, majdnem minden férfival hírbe hozták a Mega­házból. A verseny után nem sokkal pánikbeteg lett. Az akkor tizenhat éves fiatal lányt megviselte a sok stressz, hajtás, amiben része volt. A depresszióból az életmódváltás és a rendszeres edzés hozta ki.

Csák Annamária arra is felhívta a figyelmet, hogy a tinédzser nézők a meseszerűen beállított történetekben a veszélyeket nem, csupán a csillogást látják, amiből téves következetéseket vonhatnak le: úgy tűnhet a számukra, hogy munka nélkül lehet tartós sikert elérni. „Olyan ez, mint Karinthy Lógok a szeren című írásában: a főhős vézna, nincsenek nagy izmai, mégis arról álmodik, hogy óriási tornászmutatványt fog véghezvinni" - je­gyezte meg.

Könnyű szemétkosárba kerülni

„Teljesen be lehet dilizni" – a népszerűség terhét Torres Dani fogalmazta meg így lapunknak nyilatkozva. A Megasztár második szériájában negyedik helyezést elért énekes bevallotta: miután egyik napról a másikra mindenki felismerte az utcán, nehéz volt „földön maradni". Emiatt a maga részéről tizenhat éven aluliakat nem is engedne benevezni a műsorba.

Dani a bulvármédia ellentmondásos szerepére is felhívta a figyelmet. „A kon­certszervezők értelemszerűen azokat keresik inkább, akik a médiában többet szerepelnek, a hírekben állandóan jelen lenni azonban többnyire értelmetlen dolgokkal lehet. Én viszont nem akarok állandóan arról beszélni, hogy mennyit híztam, fogytam, vagy mi újság a barátnőmmel. Akkor szeretek megszólalni, ha értelmes dolgot tudok mondani, még ha nem is ez az elvárás" – mondta az énekes. Hozzátette: annak idején a Mega­­sztár-házban kézről kézre adták őket a bulvárújságíróknak, akik – tapasztalatai szerint - nem mindig a valóságra voltak kíváncsiak. Megesett – mesélte –, hogy Zalatnay Sarolta egy rendezvényen autogrammot kért tőlem a lánya számára, ami az egyik bulvárlap interpretálásában úgy jelent meg, hogy Dani szerelmes a lányba, és szeretne vele együtt koncertezni.

Az énekes azt is hangsúlyozta, hogy sok illúzió él az emberekben az úgynevezett sztársággal kapcsolatban. „Egy dolog a tehetség, és az, hogy az ember ismertté válik, ebből zenészként még nagyon nehéz lenne megélni. Nekem több évnyi kőkemény munkámba került, hogy olyan produkciót tudjak nyújtani, amivel akár két órán keresztül tudjuk igényesen szórakoztatni a közönséget. Úgyis mondhatnám, hogy a Megasztár után hitelesíteni kellett a gyorsan jött népszerűséget. Egy-két évig lehet csillogni, de több tehetséget láttam már, akik rövid időn belül szemétkosárban találták magukat" – mondta Torres Dani.

Ezt hangsúlyozta a Heteknek nyilatkozva Fekete Dávid is, aki a Megasztár előző szériájában második lett. „Senki nem készít fel, hogy miként kell kezelni a hirtelen jött ismertséget, és miként lehet a szakmában megkapaszkodni.

A hirtelen jött pénzt könnyű eltapsolni, az embert pedig elfelejtik, ha nem forgat vissza energiát és anyagiakat saját maga menedzselésébe. Bár nem panaszkodhatom, nálam is előfordult, hogy a környezetem pénzügyi segítségére szorultam" – árnyalta némileg a sztárságról alkotott általános fogalmakat az énekes.

Ami a nyilvánosságot illeti, Dávidnak is vannak negatív tapasztalatai. Amikor a műsor elindult, többen is tanácsolták neki, hogy tagadja le, hogy elkötelezett kapcsolatban él, mert így a tinilányok közül többen szavaznak majd rá. (Erre nem volt szüksége, egyébként is megnyerte a közönség szimpátiáját.) A bulvárlapok sem lopták be magukat a szívébe: keresztény hite miatt szektatagnak bélyegezték, vagyis „nem a valóság érdekelte őket, hanem a szenzáció". (Egyébként a szekta-kártyát több, magát kereszténynek valló versenyzővel kapcsolatban kijátszotta a bulvársajtó, a tényeket nagyrészt figyelmen kívül hagyva.)

„Az ismertség nem hoz egyből sikert. Az évek munkája" – állítja Fenyő Miklós is, aki a Hungária együttessel annak idején egy Ki mit tud?-on vált ismertté. Véleménye szerint a mai sztárok motivációjában sok esetben a pénzszerzés szerepel első helyen. „Annak idején a zene funkciója más volt, mint ma. A hatvanas években a zenei élmények alkalmi, különleges események voltak, egy fellépésre mind a zenész, mind a közönség komolyan készült. Akkor volt a zenének mondanivalója, és szinte egyedüliként tudta megteremteni a fiatalok számára a közösségi élményt. A zenét ma mindenhol halljuk, a boltban, a buszon, az utcán, ezáltal az emberek hozzáállása is átalakult: a zene elvesztette a forradalmi funkcióját" – fogalmazott az énekes.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben