Pünkösd a mindig fiatal, mindig megújuló és megújító lélek ünnepe

A hetes szent szám, a zsidóság számára a legszentebb. A hétszer hét, a negyvenkilenc, abszolút szent szám. A negyvenkilencedik esztendőt követő év a Jubál éve, az elengedés esztendeje, amikor is minden adósságot, tartozást el kell engedni, hiszen az élet mindig újra kezdődik, a törvény értelmében és szimbolikusan is. Szigorú és fontos ünnepe volt ez a zsidóságnak, és sajátos módon átkerült a katolicizmusba, minden ötvenedik év szent év.

STOP: Nem szívesen bonyolítom tovább ezt az amúgy sem egyszerű ünnepmagyarázatot, de van itt még egy szám, hiszen pünkösd a tizedik nap áldozócsütörtök után.

Donáth László: Így igaz, ez a tizedik nap áldozócsütörtök - más szóval mennybemenetel ünnepe - után, amikor is az ókeresztény hagyomány szerint Jézus már csak rejtve van jelen közöttünk itt a földön, szimbólumok által vagy spirituális értelemben rejtve. Ez a különös rejtőzködés megegyezik a teljes szentírási zsidó-keresztény gondolkodással. Az Örökkévaló még a nevét sem engedi kimondani, ő szólít meg, vagy engedi meg bizonyos embereknek, hogy őt megszólítsák. Másrészt valósága mégis mindenben tetten érhető, de semmivel sem azonosítható. Az elrejtőzködő vagy elrejtett Isten valósága jól ismert Ézsaiás próféta óta az ószövetségi irodalomban, illetve az evangéliumokban és az őskeresztény hagyományban is. A tíz is szent szám, és ez azt a valóságot is láttatja, amely az egy Istenből bármilyen sokasággá váló létezőt foglalja magában, egyszerűbben: mindannyian Isten arcára vagyunk formálva, teremtve. Miközben Isten láthatatlan és kiábrázolhatatlan, mégis, minden ember hordozója egyetlenségének. Így tartozik össze az egy, a tíz, a hét, a hétszer hét és az ötven, ebben az egyetlen egy ünnepben. Ez a harmadik nagy, úgynevezett sátoros ünnepe a kereszténységnek a karácsony és a húsvét mellett.

- Említik valahol az első pünkösdöt, miként történhetett?

- A jeruzsálemi ősgyülekezet emlékezete őrizte meg az első pünkösdöt. Az apostolok cselekedeteiről írott könyv első két fejezete számol be arról, hogy az egybegyűlt tanítványok feje felett tüzes lángnyelvek jelentek meg. Mások úgy látták, mintha galamb formájában szállt volna reájuk a lélek. A lélek, amit a héberben két szó is őriz: a nefes és a rúah. A rúah Isten élő lelke, az eleven lélek, ez áradt ki a tanítványokra. Így vált lehetővé, hogy különböző nyelveken szólaljanak meg, és mindenki a saját nyelvén érthesse azt, amit el akartak mondani a názáreti Jézusról. Másrészt ez adott nekik erőt a betegségek gyógyítására, prófétálásra, tanításra. Tehát mindazon karizmák összességét jelenti a lélek kitöltetése, amely a vallásos embert és a vallásos emberek közösségét jellemzi. Pünkösd a vallásos emberek közösségének ünnepe, az egyház születésnapja, teljesen mindegy, hogy ez tíz, tizenkét ember vagy száz, ezer, vagy százmillió ember. Az egyház mindig ott van, ahol a lélek tetten érhetővé válik gyümölcseiben, és következménye van annak, hogy ott van.
Nagyon izgalmas, hogy az úgynevezett neoprotestáns közösségek, amelyek elsősorban az Egyesült Államokból és a skandináv országokból indultak ki a tizenkilencedik század végén, és mind a mai napig fellelhetők, kivétel nélkül pünkösdi közösségeknek tekintik magukat. Van egy egyház, amelynek a neve is az, hogy Pünkösdi Evangéliumi Közösség. Vagy például az egyik legnagyobb magyarországi kisfelekezet, a Hit Gyülekezete, amelyet hivatalosan éppen húsz éve jegyeztek be, ugyancsak pünkösdi-karizmatikus közösségnek tartja magát.

- A legtöbb keresztény ünnep visszavezethető az Ószövetségre. Így van ez pünkösd esetében is?

- Pünkösd ünnepéhez tartozik egyrészt a jeruzsálemi ősgyülekezet létrejötte. Másrészt Jézus tanítványai, az apostolok karizmatikus emberek, akik szétszóródva a világban tanítanak, gyógyítanak. Ez összekapcsolódik a fák, madarak, a tóraadás zsidó ünnepével. Nem véletlen, hogy pünkösd - ez a bizonyos ötvenedik nap húsvét után - nagyjából megegyezik a savuot zsidó ünneppel, ami örömünnep. A savuot ugyanazt a sajátosságot rejti magában, mint amit a fentiekben pünkösd kapcsán elmondtam. A titokzatos, rejtőzködő, egy Isten a pusztai törvényadásban, illetve a köré szerveződő, a törvényt megtartani igyekvő szent nép közösségében lesz nyilvánvalóvá. Ez az ünnep eredete.
Nagyon fontos tudni, és ez az első pünkösdöt követően - amely Jeruzsálem városához és a savuot ünnephez szervesen kapcsolódott - az egyház története folyamán minden időben, különösen az előreformátori, majd reformátori küzdelmekben nyilvánvalóvá lett, hogy egyház csak ott van, ahol újra és újra képes a keresztény közösség megújulni. Az az emberi gyülekezet, amely a Szentíráshoz köti a maga normáit, képes arra, hogy eleitől fogva újragondolja, és korának megfelelően újrafogalmazza kérdéseit és válaszait. Ennyiben pedig pünkösd nem más, mint a mindig fiatal, mindig megújuló és megújító lélek ünnepe. Ehhez kapcsolódnak ezek a nagyon elvont fogalmak: a jogosság, méltányosság, igazságosság, tágabb értelemben a világ egyetemes rendje, a kiengesztelődés egymással, a természettel, a kozmosszal, önmagunkkal. Pünkösd fogalomköre szinte mindent felölel, akárcsak a karácsonyé és a húsvété.

- Jól érzékelem, hogy eddig szinte valamennyi keresztény ünnepnek volt zsidó előképe, de éppen a pünkösdöt követő Szentháromság ünnepe az első előzmény nélküli keresztény ünnep?

- Valóban, a Szentháromság ünnepe az első olyan keresztény ünnep, amely - egy héttel pünkösd után - nemcsak nem vezethető le a zsidó vallásból, hanem "számszerűségével" ellent is mond annak. A "Halld meg Izrael, az Úr a mi Istenünk, egyetlen egy..." - mózesi hitvallásával szemben az "Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy igaz Isten" dogmáját hirdeti egyazon eréllyel.
Valójában azt kell gondolnunk, hogy a Szentháromság dogmája az a szükségszerű lépése volt az első század keresztény közösségeinek és e közösségek tanítóinak, amellyel önmaguk különösségét, szembenállásukat a zsidósággal nyilvánvalóvá tették. Innentől fogva hosszú időn keresztül Augustinusig, sőt, a XVI. századi unitárius mozgalomig mindig újra feltámad a készség, hogy azon keresztény gondolkodók szerte a nagyvilágban, akik számára a szentháromsági dogma elfogadhatatlan, vissza akarnak találni ahhoz, aki egyetlenegy, és aki Jézus számára is egyetlenegy volt. Holott nem zsidó származásúak, nem a zsidó kultúrában nőttek fel, s közben őrzik a maguk keresztény mivoltát.
A kereszténységnek fundamentális tétele a megismerhetetlen és mégis jelenvaló Isten egyetlensége, valamint a názáreti Jézus életében és munkálkodásában való elrejtettsége. Ez azt jelenti, hogy a keresztény nem tudja Jézust másnak elgondolni, mint Istennel, a rejtőzködő Örökkévalóval egylényegűnek. Hogy ezt a hitbeli bizonyosságot valaki magára veszi-e vagy sem, az a Lélek általi hitélménynek a döntő eseménye. Magyarul: senki nem születik kereszténynek. Kereszténnyé lenni kell. A történés útja a hit, amely hitet a Lélek kelti a Szentháromság egy Istenben. A Lélek nem önmagára vonatkoztatja a hitet, hanem Istenre, tehát egyes-egyedül Istenben hisz a keresztény ember. Azonban a láthatatlan és rejtőzködő Isten egyetlen valóságos, evilági nyilvánvalóvá lételét, önmaga teljes és végső kinyilatkoztatását a názáreti Jézusban ismeri el, és ismeri fel. Ezért van külön ünnepe a Szentháromságnak. Az egyetemes kereszténységben eltérnek a hangsúlyok attól függően, hogy az ortodox egyházról, vagy a nyugati egyházakról van szó, a római katolikusokról, vagy a protestánsokról - evangélikusokról, reformátusokról, vagy éppen a szentháromsági dogmát tagadó unitáriusokról. Ez mutatja, hogy a szentháromsági dogma nem a Szentírásig nyúlik vissza. Pünkösd mindig újra emlékeztet az első évszázad nagy vitáira arról, hogy ki is az, aki van, és hogyan kell benne hinni.