Perutól Japánig keresik a hiányzó zsidó törzseket

„Gyorsan, gyorsan Cijjónba!” – énekelte, mit sem tudva e mondat értelméről, az indiai sinlung törzsből származó C'ví Khaute gyermekkorában, aki fiatalemberként felfogva e mondatnak és zsidó származásának jelentőségét, betérve a zsidó vallásba, Izraelbe vándorolt.

A magukat B'né M'násse (Manasse fiai) néven illető sinlung törzs tagjai Északkelet-Indiában, Tibettől délre, Burma és Banglades határán, Mizoram és Manipur tartományban élnek. Amint azt a helyszínre küldött izraeli szakemberek is megállapították, számos szokásuk – többek között a szombat megtartása és a kóser étkezés –, valamint az őseik országa iránti vonzalmuk alátámaszthatja az eredetükről szóló hagyományokat. „Száz évvel ezelőtt apáim azt tanították, hogy Izrael nem a Földön van, hanem valamiféle mennyei hely"– mondja Khaute. Száz évvel ezelőtt a zsidó állam létrejötte az európai zsidók számára is még csupán ábránd volt, mely csak 1948-ban valósult meg.

Izrael tizenkét törzse Jákóbtól (Izrael), azaz a zsidó nép ősatyjának, Ábrahámnak unokájától származik. Az Egyiptomból való kivonulás, Törvényadás, néppé szerveződés és honfoglalás után Izrael törzsei királyságot alapítottak. Első királyuk, Saul után az először csak Júda törzsének vezetőjeként fellépő Dávid hét év múltán egyesítette a tizenkét törzset, létrehozta Izrael egységes királyságát, fővárosául pedig Jeruzsálemet tette meg. Fia, Salamon, itt építette fel az apja által vásárolt területen az Első Templomot. Salamon halála után (i. e. 931) Izrael királysága két részre szakadt: Júdára – mely Júda és Benjámin törzsét foglalja magába –, illetve Izraelre, mely a többi tíz törzset takarja. (E tíz törzsbe tartoznak József fiainak leszármazottai – Efraim és Manasse - külön-külön. A léviták nem kaptak földterületet, hiszen a Szentély körüli feladatokat látták el.)

A Jeroboám által vezetett Izrael azonnal elszakadt a Törvénytől, a Mindenható által megszabott istentiszteleti rendtől, illetve annak központjától, Jeruzsálemtől, s két – egy északi (Dán) és egy déli (Bétel) – városban az aranyborjú imádását szorgalmazta. A bálványimádás nyomán az ország szinte azonnal romlásnak, hanyatlásnak indult, és a későbbi királyok tettei csak tovább mélyítették a válságot. Az Örökkévaló többek között Hóséa (Hóseás) és Ámósz (Ámós) próféták által bejelentette: Izrael bűnei betetőztek, Isten kitölti haragját, a népet az asszírok hamarosan fogságba viszik. A próféták ugyanakkor az ítélet kihirdetésével párhuzamosan a távoli jövőben Izrael megtérését, néppé való visszafogadását, hazájába való visszatérését is kilátásba helyezték.

Izrael királysága i. e. 722-ben asszír kézre került. A tíz törzset többnyire teljes egészében áttelepítették: egy részüket az Eufrátesz északi mellékfolyójának, a Hábornak a környékére; másik részüket a birodalom fővárosának, Ninivének a közelébe; harmadrészüket pedig Médiába, mely a mai Irán északkeleti részével azonosítható. A zsidó lakosság helyére a ma szamaritánusokként számon tartott nép került, akikkel az áttelepítést elkerülő kevés maradék az idők során valószínűleg keveredett. A tíz törzset a hagyomány ekkortól emlegeti „elveszettként", megtalálásukról pedig vélt-valós legendák sorai születnek (lásd keretes írásunkat). 586-ban Júda is hasonló sorsra jutott, ők Babilóniába kerültek, azonban a hetvenéves fogság után földjükre visszatérve újjáépítették otthonukat. Az úgynevezett „nagy szétszóratás", a zsidóság rómaiak általi elűzése földjéről csak jó ötszáz évvel később, i. sz. 70-ben kezdődik el.

A zsidó nép számára mintegy kétezer éves vándorlás után, 1948-ban érkezik el újra az állammá alakulás pillanata. Az eseményeket megelőző néhány száz évben egymással párhuzamosan egyre több rabbi és fundamentalista keresztény bib­liamagyarázó hívta fel a figyelmet a Szentírás azon próféciáira, miszerint a Mindenható össze fogja gyűjteni a zsidó népet a világ minden tájáról, s a fizikai helyreállítást erkölcsi-szellemi megújulás is követi majd. A cionista mozgalom indulásával elkezdődött folyamat nyomán a Szentföld Izrael Állam megalakulásakor már több mint nyolcszázezer zsidó otthona.

Az első hazatérők az európai zsidóság köreiből, tehát javarészt Júda és Benjámin, valamint Lévi törzséből származnak. A bibliai próféciák értelmében azonban Izrael többi törzse is vissza kell hogy térjen ősei földjére. Az ezzel kapcsolatos egyik legismertebb prófécia J'chezkél (Ezékiel) próféta könyvében található: „Így szól az Úr, az Örökkévaló: Íme én elveszem Izrael fiait azon nemzetek közül, ahova mentek, és összegyűjtöm őket köröskörül, és elviszem őket földjükre. És egy nemzetté teszem őket az országban Izrael hegyein..." (37:21-22a)

Az elmúlt években, évtizedekben az antropológiai kutatásokon túl genetikai vizsgálatok is lehetővé teszik a tíz törzsről szóló legendák felülvizsgálatát, cáfolatát vagy adott esetben hitelesítését. Nem egyszerű kérdés ugyanis az izraeli hatóságok számára a sokféle kultú­rá­ból bevándorló, többé-kevésbé vallásos vagy éppen szekuláris társadalmi csoportok eggyé olvasztása. Különösen nagy nehézségek elé állítja az országot azon tíz törzs beilleszkedésének megoldása, akik az ószövetségi judaizmus egy bizonyos szintjén állnak, vagy gyakran teljesen asszimilálódtak környezetükhöz, hiszen a lakosság többsége a babilóni fogságot követően a nagy diaszpórában mindinkább egységesülő, rabbinikus judaizmust követő nemzedékek vagy nyugati asszimilánsok leszármazottja.

Az etióp zsidók vagy falassák – akik hagyományuk szerint a zsidó vallásba betért Sába királynő leszármazottai, s magukat Béta Iszraélnek (Izrael háza) nevezik – Izraelbe való tömeges bevándorlása az 1980-as években kezdődött. 2005-ben már nyolcvanötezer etióp volt izraeli lakos, közülük húszezer ott is született. Beilleszkedésük kulturális és vallási okokból is számos nehézségbe ütközik. Az ortodox rabbinátus megkérdőjelezi zsidóságukat, a több generációval korábban még szülőföldjükön kikeresztelkedett, ugyanakkor „családegyesítési" program keretében Izraelbe vándorolt leszármazot­taknak pedig be kell térniük az ortodox zsidó vallásba. Az izraeli visszatérési törvény értelmében ugyanis Izraelbe az vándorolhat, aki zsidó, zsidó gyermeke vagy unokája. A „zsidó" meghatározása a vallási törvények alapján történik: zsidó az, aki zsidó anyától születik, illetve aki betér a vallásba. A zsidók gyermekeit és unokáit Izrael azért fogadja be, mert a náci törvények értelmében üldözték őket „zsidóságuk" miatt.

A sinlungok vallási háttere, Izraelbe való betelepedésük lehetősége is már jó tízéves vitákra tekint vissza. A távoli tájakat bejárt, vándorló, barlanglakó sinlung törzs több törzsi csoportot takar, akiket száz évvel ezelőtt angol misszionáriusok – rácsodálkozva a bibliai hagyományaikra – azonosítottak először az elveszett tíz törzs egyikével. Akkor a sinlungok tömegesen kereszténnyé lettek, sőt feljegyzések szerint elragadtatásokba estek, nyelveken szóltak. Az egyre növekvő mozgalmat végül a gyarmati főfelügyelő tevékenysége törte derékba. A sinlungok zsidóság iránti érdeklődése 1951-ben Mela Chala látomásával kezdődött, mely szerint ők bizonyosan egy elveszett törzs, s vissza fognak térni Izraelbe. A sinlungok ekkortól a zsidó vallás és kultúra heves tanulmányozásába kezdtek. Indiában jelenleg ötven zsinagógát működtetnek, héber nyelvet és judaizmust tanulnak, ezzel is erősítve zsidó identitásukat.

Az ezredforduló után az izraeli kormány eleinte csak évi száz indiai zsidó bevándorlását engedélyezte, jelentős változás csak 2006-ban, Ehud Olmert miniszterelnök személyes beavatkozására történt. Kereszténységről zsidó vallásba való betérésük az utóbbi években a közeli Nepálban zajlik, ugyanis az indiai törvények tiltják a térítéseket. A sok betérő az izraeli vallási palettán is változást hozhat: a már Izraelben letelepedett Dagan Zohmingtea Zolat például reméli, hogy a sinlungok betérése példaként szolgál majd sok, Izraelben élő világi zsidó számára is. A mintegy kétezer-hétszáz évnyi távollét után jelenleg ezernégyzáz fő tért vissza Izraelbe, ebből csak az elmúlt évben négyszázötven, és jelenleg további hétezer indiai zsidó reméli, hogy minél előbb követheti a „pionírokat", míg a sokezer kereszténnyé lett, zsidó hitre áttérni nem akaró sinlung Izraelbe való visszatérésének lehetősége több mint kétséges.

A sinlungok hazatérésében a Michael Freund vezette Sávé Jiszráél (Izrael visszatérői) szervezet segít. Ez a csoport kutatók, tudósok és rabbik közreműködésével igyekszik elősegíteni az elveszett tíz törzs felkutatását, a zsidóságban való újonnani meggyökereztetését és Izraelbe való visszatérítését. Jelenleg is több helyütt tevékenykednek. Pártfogoltjaik többek között a spanyol inkvizíció hatására kényszerűségből kereszténységre tért zsidók (marranók) leszármazottai, az úgynevezett B'né ánúszím (kényszerítettek fiai); továbbá a szubbotnyikok (szombatszeretők), a 19. században Oroszország déli részébe és Szibériába telepített zsidók, akik létszáma mintegy tizenötezerre tehető; a lengyel „rejtett zsidók", a második világháború során lengyel családokba elhelyezett kisgyerekek és leszármazottaik, akiket katolikus lengyelekként neveltek föl; a kaifengi zsidók, akik mintegy ötezren Kínában élnek, és őseik ezer évvel ezelőtt érkeztek Perzsiából, azonban utolsó rabbijuk kétszáz évvel ezelőtti halála után a közösség teljesen asszimilálódott. De rajtuk kívül is sokan keresik az elveszett törzseket.

Az afrikai lembák DNS-vizsgálata közel-keleti eredetüket mutatja, sőt a buba papi klán tagjai között ugyanazt a kohénekre jellemző gént találták, mellyel a napjainkban Izraelben élő papi családok rendelkeznek. A lembák zsidó leszármazását Izraelben jelenleg még vitatják, ez így van a többi, megtalálni vélt törzzsel kapcsolatban is. Lehet, hogy számukra is az ortodoxiába való betérést javasolják megoldásként. Amennyiben ugyanis Izrael csupán származási, genetikai alapon befogadná a zsidókat, az országban megerősödhetne a vallási pluralizmus. Kérdés tehát, hogy Izrael hogyan tudja feldolgozni ezt a rendkívül színes kulturális, etnikai és vallási kavalkádot, amely a jövőben még újabb jelentkezőkkel bővülhet.