Ősi képzet: fogantatás a fülön át

A keresztény tudósok egy része már Szent Ágoston, Órigenész és Nemesziosz óta törekedett arra, hogy a keresztény tanokat észérvekkel, illetve gyakorlati szempontból is megvilágítsa, magyarázza. Az alapvető keresztény tanítások egyike, Mária szűzi foganása és ennek módja is igen régóta foglalkoztatta a keresztény gondolkodókat. Minthogy a Szentírás nem részletezi az esemény körülményeit, csupán annyit közöl, hogy Mária a „Szentlélek erejéből” (Máté), illetve a reászállott Szentlélek által (Lukács) fogantatott meg, a gyakorlatias középkor folyamán többféle magyarázat is született e rejtélyre. Közülük talán a legkülönösebb az, melynek jó néhány képi ábrázolása is fönnmaradt, és amely szerint Szűz Mária fülén át foganta Krisztust (conceptio per aurem). Az elmélet alapgondolata szerint Isten – Szentlélekként megnyilvánulva – az Ige „alakjában“ jutott Mária testébe. Márpedig az Igét (logosz vagy verbum) a fülünkkel szoktuk felfogni.

A vallástörténetírás időközben kimutatta, hogy fülükön át foganó istennőket a kisázsiai, illetve közel-keleti mitológiák is ismernek. Nem véletlen hát, hogy az elmélet először az ezekre a kultúrákra épült Bizáncban nyert teret, illetve nyilvánult meg ábrázolásokban is a 9-10 század folyamán. Nyugaton az első hasonló ablak- és falfestmények csak jóval későbbiek, leginkább 14-15. századiak, viszont igen egyértelműek. A párizsi Petits Augustins kápolna 15. századi festett üvegablakán például azt is láthatjuk, amint a Szentlelket szimbolizáló galamb csőréből egy fölismerhető embrió jut Mária jobb fülébe.

A 15. század elején igen népszerű, a bibliai történeteket az olvasni nem tudók számára képekkel közvetítő Biblia Pauperum-okban (Szegények Bibliáiban) szintén gyakran fedezhető föl a fülön át való fogantatás képzetére utaló ábra, de hasonló kép pl. a würzburgi Mária-kápolnában is látható. Ezeken a festményeken Isten, a Szentlelket megszemélyesítő galamb vagy éppen a közvetítő és hírvivő Gábriel arkangyal szájából kanyarog az igét szimbolizáló felirat szalagja Mária – mindig kizárólag jobb – füléhez. Noha a hasonló ábrázolások a templomokból és a könyvekből a 16. századra eltűntek, Molière-től (Nők iskolája) tudjuk, hogy a hiedelem még a 17. században is eleven életet élt. Megjegyezzük azt is, hogy érdekes módon a conceptio per aurem elméletét az egyház sohasem utasította vagy ítélte el hivatalosan. 

A fülön át való fogantatás elméletével, az említett mitológiai előzmények mellett még számos különös elképzelés áll kapcsolatban. Ezek közé sorolható az a kora-középkori bestiáriumokban, például a Physiologusban is említett, rejtélyes eredetű babona, amely szerint a menyét (mustela) a száján át fogan és a fülén át szül. A hagyomány azért érdekes számunkra, mert a menyétet a középkorban alapvetően női jellegű, sőt szűzi állatnak tartották. Talán az sem véletlen, hogy a menyét régi magyar elnevezése, a „hölgy” kettős jelentésű, vagy, hogy a meny, menyecske és a menyét szó etimológiai rokonságban állnak egymással. Ám az sem lehet véletlen, hogy a jelképekhez igencsak értő Leonardo híres krakkói képén a „hölgy” egy hozzá oly hasonló „hermelint”, vagy inkább menyétet tart kezében.

Szintén elgondolkodtató párhuzam lehet az a Kr.e. 5-4. századi hippokratészi gyűjteményben többször is megfogalmazott és még sokáig eleven hiedelem is, amely szerint a fül mögötti ér elmetszése nemzésképtelenséget okoz, mivel ezen az éren át száll alá a „mag” az őt létrehozó agyból a nemzőszervekbe. A nemzésnek tehát itt is valamiféle köze van a fülhöz. A „conceptio per aurem” elméletének ezek szerint igencsak ősi és szerteágazó gyökerei lehetnek.