Örömünnep az Újtemplomban
Régen látott tömeg jött össze az evangélikus Újtemplomban, ahol hosszú és áldatlan állapot végére tett pontot Laczi Roland lelkész beiktatása. Forrás: newjsag.hu / Babák Zé
A protestáns egyházak már felismerték azt, amit a politika mindmáig nem, hogy a jövő építésébe a lendületes, teherbíró fiatalokat kell bevonni, és bátran rájuk kell bízni az energiaigényes alapozást az idősebbek kontrollja mellett. Így van ez most az újtemplomiaknál is. A fiatal lelkészt már láthattuk korábban, az augusztus 20-i ünnepen szolgálni az Ótemplomban, ami azt is jelenti, hogy elfogadják a nagyobb evangélikus gyülekezetnél is.
Természetesen eljött a beiktatásra az ótemplomiak lelkésze, Lázár Zsolt is. Ahogy azt Ribár János szavakba is öntötte, nincs annál ártalmasabb egy egyházon belül, mint mikor Krisztus tanítványai veszekednek. A két gyülekezet közötti vallásháborúnak most remélhetőleg végérvényesen vége. Az újtemplomiak előtt is megnyílt a lehetőség, hogy egy fejlődő, egyetértő gyülekezetté váljanak. Ennek a közelmúltig még a saját megosztottságuk is gátja volt, ám ennek megszűntével biztos vagyok benne, hogy gyors fejlődésnek leszünk majd tanúi.
A beiktatásra Ribár János, a Nyugat-békési Evangélikus Egyházmegye esperese, és Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, és számtalan lelkész mellett egy busznyi hívő jött Kiskőrösröl is, ahol korábban Laczi Roland szolgált. Bizonyára nem végezte rosszul a dolgát Kiskőrösön sem. Eljöttek természetesen a szarvasi evangélikusok is mindkét gyülekezetből, így ha szellősen is, de majdnem megteltek az Újtemplom földszinti padsorai.
A beiktatást közgyűlés követte, amin végleg leszámoltak a múlttal. Sok sikert kívánunk Laczi Rolandnak és az újtemplomi evangélikusoknak!
További képek: