Nyitott otthon: A szeretet törvénye
Vankó Zsuzsa a hatvanas években végzett teológusként. Sokáig csak illegálisan működhetett, miután állami nyomásra kizárták a H. N. Adventista Egyházból. A rendszerváltás után megalapította a Sola Scriptura Lelkészképző és Teológiai Főiskolát, amelynek ma is rektora. Számára Isten létezésének bizonyítéka legfőképpen a Biblia. Forrás: 168 óra / Sándor Zsuzsanna
Vankó Zsuzsa
A
falakon sehol kereszt vagy Jézus-kép. Csak a könyvespolcon sorakozó Bibliák
árulják el: hívő ember otthona a biatorbágyi ház. Vankó Zsuzsa
teológusprofesszor szerint a hit az erkölccsel mérhető, nem a külsőségekkel. A
vallásos élet törvényeit nem diktálhatják az egyházak, csak Isten.
– Számomra Isten személyes, valóságos, univerzális lény. Ő a tökéletes
bölcsesség és erkölcsiség megtestesülése. Létezéséről sokszor megbizonyosodtam.
Vankó Zsuzsa tradicionális keresztény családban született 1945-ben Kőröshegyen.
Mindkét nagyanyja és édesanyja is az adventista gyülekezet tagja volt. Zsuzsa –
nővérével és öccsével együtt – rendszeresen járt istentiszteletekre, de
akkoriban inkább csak engedelmességből kulcsolta imára a kezét.
A vándorló liba
Négyéves volt, amikor Budapestre költöztek. Szülei elváltak, édesanyja egyedül
nevelte három gyerekét. Minden munkát elvállalt az asszony, hogy jusson
kenyérre. Ám a szegénység miatt sosem bánkódtak. Gyakran mondogatta a mama: „A
pénz a legutolsó dolog, amiért izgulni érdemes.” Adakozásra ebből a kevésből is
futotta: otthonuk mindig tele volt. Befogadták a rászorulókat. Egyszer vidéki
nagybácsitól érkezett élelmiszercsomag. S bár Vankóék nem sokszor láttak az
asztalon libasültet, Zsuzsa nővére megszólalt: „Ezt nem ehetjük meg egyedül.
Másoknak is adjunk belőle.” A szomszédban egy hatgyermekes család lakott: nekik
vittek a kóstolóból.
– Édesanyánk igazi keresztény volt: emberszerető, életvidám. Péntek esténként
mellé kuporodtunk az ágyban, s hallgattuk a történeteit arról, hogyan segítette
őt az Isten a legnehezebb helyzetekben is.
A párt és az Isten
Zsuzsa gimnáziumba került, az irodalomért és a művészetekért lelkesedett,
humánpályára készült. Bár akkor is eljárt anyjával az adventi gyülekezetbe,
csak bosszankodott ott: nincsenek fiatalok, gyengék a prédikációk. Úgy döntött,
megmondja anyjának, többé nem megy istentiszteletre. Ám meggondolta magát:
mielőtt szakítana a vallással, utánajár, miről is szól ez az egész. Hiszen nem
is olvasta a Bibliát, azt sem tudja, mire akar nemet mondani.
Kérte édesanyját, szerezzen valakit, aki elmagyarázza, mi is valójában a
kereszténység. A mama Kiss János lelkészt, a képzőművészeti főiskola volt
tanárát „szemelte ki” tanítónak. Zsuzsa minden vasárnap délutánt az idős
festőművésznél töltött. Eleinte közönyösen kérdezgetett, de a férfi
Biblia-magyarázatai megdöbbentették: a Szentírásban egy teljesen új világ tárult
föl előtte.
– Abszolút logikus gondolati rendszer, amely minden végső kérdésre választ ad.
Mélyebbet, igazabbat, mint bármely filozófia. Mert miféle tudomány lenne képes
meghatározni például azt: mi is a bűn? A Biblia egyértelműen fogalmaz: a szeretettörvény
megszegése az, amely „halált nemz”. Öröklött hajlamunk az önzés, az
egocentrikusság. Ez a gyökere minden egyéni és társadalmi bűnnek. A szeretet
nemcsak érzelem, hanem annak a felismerése: másokért kell élni.
Vankó Zsuzsa számára Isten létezésének bizonyítéka a Biblia lett. Szerinte
abban valóban a Teremtő szólal meg emberi nyelven. Mi igazolja ezt? Olyan mély
eszmeiség van a Szentírásban, amelyet szerinte halandó nem találhatott ki. És a
Biblia tele van beteljesült jövendölésekkel is. Vajon ki „súgott” Dánielnek,
amikor több száz évvel Jézus megjelenése előtt megjósolta: eljön a Messiás, de
„kiirtattatik”. Hogyan kerülhettek háromezer évvel ezelőtti szent szövegekbe
olyan látomások: „És betelik a föld erőszakkal?” Vagy: „Az emberek inkább a gyönyörnek,
mint Istennek lesznek a szeretői, de fölveszik magukra a kegyesség látszatát,
és megtagadják annak erejét.”
Vankó Zsuzsa életét gyökeresen megváltoztatta a Biblia. Az addig visszahúzódó
lány nyitott lett, és bátor. Úgy érezte, olyan erős támaszt kapott, hogy többé
már nem kell félnie semmitől. A korábban megunt adventi gyülekezetbe fiatalokat
szervezett, és pezsgő hitélet indult. 1964-ben jelentkezett teológia szakra, ám
meggyőződéses keresztény elvei miatt a diploma után nem helyezkedhetett el teológusként.
Csak irodai munkát kapott. Talán azért, mert már hallgatóként tett néhány
megjegyzést az egyházi vezetőknek a politikai szolgálataira.
A diktatúra Nyugat felé azt mutatta: itt lelkiismereti szabadság van. Közben
egyházi ügynökhálózattal próbálták „jobb útra téríteni” azokat, akik a párt
helyett az Istent szolgálták.
Jött egy százados
Az Állami Egyházügyi Hivatalnak ebben az időben az volt az óhaja, hogy az
egyházakban ne szervezzenek ifjúsági csoportokat, hiszen a fiataloknak a
KISZ-ben a helyük! Amikor a teológus mégis istenkereső diákokkal táborozott,
büntetésből áthelyezték őt gondnoknak egy idősek otthonába.
A H. N. Adventista Egyház „politikai engedetlenség” miatt ’75-ben elbocsátotta,
majd kizárta Vankót és öt lelkésztársát az egyházból. Az ítélet tiltakozást
váltott ki a hívek között, több mint ezren értettek egyet a hat prédikátorral.
Illegálisan találkozgattak különböző lakásokban, folytatták tovább az
istentiszteleteket. Többször volt rendőrségi razzia, Vankó Zsuzsa még
szocialista országokba sem utazhatott, mondván: tevékenysége különösen
veszélyezteti a közérdeket. A belügyesek őt meg sem próbálták „bekötni”.
Tudták, úgysem érdemes.
– A besúgás megfertőzte erkölcsileg az egyházakat. Szánalommal gondolok azokra,
akik félelemből lettek ügynökök, ám sokan előnyökért tették ezt. Ha valakinek
élő hite és szilárd erkölcse van, ilyenbe nem megy bele. Ötvenhat után már nem
voltunk életveszélyben. Folyton fenyegettek ugyan minket, de végül semmiből nem
lett nagy ügy.
A hetvenes évek végén adventista szülők keresték fel Vankót: fiukat többször
behívták a rendőrségre, rá akarják venni, hogy jelentsen a gyülekezetről. A
gyerek nem volt hajlandó erre, de már kikészül a zaklatástól. Vankó azt
tanácsolta, írjanak levelet a rendőrkapitánynak: ha nem hagyják békén őket,
értesítik erről a külföldi egyházvezetőket. Másnap egy százados jelent meg a
családnál: „Mit képzelnek maguk?” De mivel a házaspár nem rettent meg, a
rendőrtiszt távozott, és több beidézés nem jött.
Vankó Zsuzsa egyházi elbocsátása után munkanélküli lett. „Illegális
gyülekezete” tartotta el. Járta az országot, híveknek és világiaknak magyarázta
a Biblia tanításait. A politikai nyomás még inkább összekovácsolta
közösségüket. A rendszerváltás után végre legálizálhatta teológusi munkáját.
1992-ben alapítója és rektora lett a Sola Scriptura – Egyedül az Írás –
főiskolának. Fenntartója a Keresztény Advent Közösség, az intézmény működéséhez
állami támogatást nem kérnek. Alapelvük: a hitélet költségeit a hívőknek kell
fizetniük.
Adományokból már épül Biatorbágyon új tanintézetük. De hozzájuk felekezettől
függetlenül bárki járhat tanulni, akit a Biblia érdekel. Gyakran elhangzik a
kérdés: az Isten miért enged annyi szenvedést, történelmi tragédiát?
– Tévedés azt hinni, hogy e földi világot Isten kormányozza. Ő abszolút
szabadságot adott nekünk. Egyedül a mi felelősségünk, ami itt történik.
A teológus asszonynak ma is akadnak ellenségei. Elmarasztalja az egyházakat,
amiért tagjai nem néznek szembe ügynökmúltjukkal, nem lépnek fel a
gyűlöletkeltés, a kirekesztés ellen. A jobboldaliak liberális kötődéssel
vádolják őt, noha soha nem vett részt kampányokban, s elvből nem ír alá
politikai nyilatkozatokat. A támadások nemigen foglalkoztatják, legfeljebb
részvétet érez azok iránt, akiktől rosszat kapott. Úgy véli, az egyházak
nagyobb bajban vannak, mint a múlt rendszerben, mert az üldöztetés sem árt
annyit, mint a hatalom szövetségét keresni.
Nyitott otthon
Vankó Zsuzsa boldog embernek tartja magát: bármi baj, bánat érte, Isten mindig
mutatott kivezető utat. Biatorbágyi házában egy rokonával él, s barátságból
befogadta egyik tanítványát is.
Vankó Zsuzsának sok barátja van más vallásúak, ateisták között is. Rengetegen
fordulnak hozzá lelki tanácsért. Úgy próbál élni, ahogy egykor az édesanyja:
nyitott az otthona mások előtt.
