Nem zárkózott be négy fal közé – A jezsuita misszionárius az eltérő kultúrájú népek párbeszédének elindítója volt

Az idén négyszáz éve elhunyt olasz jezsuita, Matteo Ricci Kínában szerzett tapasztalatai forradalmian újak voltak, és ma is érvényesek. Olyannyira, hogy egy Rómában most tartott missziológiai konferencián megállapították, Ricci tevékenysége a globalizált világban a párbeszéd és a misszió korszerű modellje. Mindazt tudta, amit az egyháznak ma szem előtt kell tartania a kultúrák és népek közötti párbeszéd folytatásához és az egyetemes kereszténység üzenetének terjesztéséhez a nem keresztény népek körében.

Matteo Ricci 1552-ben született a dél-itáliai Maceratában, harmincéves korában érkezett Kínába, és azonnal belevetette magát a nyelv, a kultúra és a konfucionista gondolkodás tanulmányozásába. A kínaiak hamar felfigyeltek az érdeklődő és a kultúrájukat nagyra tartó európai tudósra, aki gyümölcsöző párbeszédet folytatott a kínai politikai és kulturális elittel. A kölcsönös tiszteletet az sem veszélyeztette, hogy Ricci őszintén és határozottan rámutatott az általa megismert taoizmus és buddhizmus fogyatékosságaira. Ugyanakkor a konfucionizmusban olyan filozófiai rendszert ismert meg, amely nyitott a keresztény értékekre.

Halála után más misszionáriusok kidolgozták az úgynevezett kínai rítust. Ez azt jelentette, hogy az ősök iránti tiszteletet és a császár iránti hódolatot kifejező kínai szokásokat beépítették a helyi katolikus liturgiába, ami lehetővé tette a kereszténységre megtért kínaiaknak, hogy katolikusként is megőrizzék ősi kulturális hagyományaikat.

E kínai rítusról eltérően vélekedtek a teológusok és Róma végül elutasította. Ricci nevét viszont annyira hozzákapcsolták – bár tőle teljesen független kezdeményezés volt –, hogy egészen az 1980-as évekig akadályozta az olasz misszionárius szentté avatási ügyének elindítását.

A római konferencia egyik előadója, Csang atya szerint – aki Kínából négy órát úszva szökött Hongkongba, hogy pap lehessen – nagy kár, hogy ezek az ellentmondások gátolták e valóban szentéletű jezsuita kanonizálását. Pedig Ricci hit dolgában tántoríthatatlan volt. Nagy érdeme – mondta a kínai egyháztörténész –, hogy észrevette a kereszténység és a konfucionizmus közötti kapcsolódási pontokat. Ő fedezte fel, hogy Konfucius gondolatrendszere alkalmas tanítás az evangélium befogadására.

„Matteo Ricci kínaiak iránti tisztelete és az evangéliummal való megismertetésük iránti eltökéltsége fontos üzenet a mának: a keresztények nem állíthatják, hogy Isten csak a keresztények között működhet, ugyanakkor nem állítható az sem, hogy minden vallás egyenlő értékű utat kínál az üdvösséghez – mutatott rá Cseng atya. – A kínaiaknak ma ugyanúgy szükségük van az evangéliumra, mint Ricci idejében. A jezsuita misszionárius nem elégedett meg azzal, hogy megismerje, és barátkozzék a kínaiakkal. Sokkal nagyobb áldáshoz igyekezett őket hozzásegíteni: Jézus Krisztus megismeréséhez.”

A konferencia egy másik előadója, Ricci szülővárosának püspöke, Claudio Giuliodori szerint a 16. századi jezsuita azért lehet ma a misszionáriusok példaképe, mert úgy tette magáévá a kínai kultúrát, hogy közben nem veszítette el önazonosságát, és a kínai kultúrának érthető módon tudta megfogalmazni az evangélium tanítását.

A Maceratai Egyetem rektora, Roberto Sani azért ajánlotta a mai fiatalok figyelmébe a jezsuita misszionáriust, „mert művelt, erős hitű keresztény volt, aki nem zárkózott be a négy fal közé, hanem bátran mozgott a világban. Megismert távoli kultúrákat, és máig érvényes következtetésekre jutott. A mai globalizált világban a keresztény ember fontos feladta, hogy saját értékeiben biztos legyen, ugyanakkor nyitott maradjon más kultúrák befogadására és az emberiség közös vonásainak felismerésére.”