Nem az orvos, a beteg mosott kezet
láb és a kéz leöblítése, mint azt az evangéliumokból is tudhatjuk, a vendégnek kijáró tiszteletadás jele volt a Közel-Keleten. Pilátus legendás kézmosása viszont nem rítussal, higiénével vagy a vendégbarátsággal függött össze, hanem jelképes tisztítószertartásként fogjuk fel. A zsidó vallás és az iszlám mind a rituális, mind a hétköznapi kézmosás előírásait ismeri, de a művelet a görög-római áldozati szertartásnak is része volt. Forrás: stop.hu
A kézmosás kötelme nemcsak a vallási előírásokban, hanem a korai időktől kezdve az orvosi munkákban is felbukkan. Sajátos módon ezek a művek eleinte nem az orvos, hanem a beteg számára írták elő a kéz leöblítését: egy 12. századi egészségügyi tanácsadó például reggel, ébredés után javallja – élénkítő gyanánt.
Az étkezéssel összekapcsolt higiénés célú kéz-, eleinte inkább ujjmosás csak a 12-13. században terjedt el, előbb a fejedelmi udvarokban, később pedig a polgárság körében is. Magyarországon a 16-17. században már minden jómódú családnál megtalálható volt a többnyire ónból készült mosdótál, sőt a szappan és a szivacs is, de víz híján olykor kendőt is használtak a kéz megtisztítására, mint arra a „keszkenő" (kéz-kenő) szavunk is utal.
A török befolyási övezetekben, hála a keleti fürdőkultúrának, akkoriban jóval többet fürödtek, tisztálkodtak, mint a fejlett Nyugaton.
A kézmosás történetéről, különös tekintettel Pilátus esetére, először a magyar Pauschner Bertalan írt disszertációt, amelyet 1689-ben Wittenbergben védett meg sikerrel. A kéz fertőtlenítésének orvosi jelentőségét azonban csak a 19. század közepén ismerte fel a tudomány, elsősorban Semmelweis Ignácnak és Lord Listernek köszönhetően. A fertőzéstől való általános félelem és a rendszeres kézmosás szokása a bakterológia és a higiéné fejlődésének eredményeképp pedig a 19. század végén terjedt el Európában.
