"Nálunk nincsen demokrácia"

– Sólyom László köztársasági elnök újévi köszöntőjében felhívta a figyelmet: tudatosítanunk kell magunkban, hogy nehéz esztendő lesz a 2009-es. Nyakunkon az úgynevezett gazdasági, ám sokak szerint inkább morális válság. Ön szerint melyik elnevezés a jellemzőbb?
– Egy vállalkozóval beszéltem minap, aki az ország helyzetéről szólva azt mondta: tíz százalék a világválságnak, megint tíz százalék a környezetünknek – például a kormány tevékenységének – és nyolcvan százalék az erkölcsi krízisnek a hatása életünkre. Ezzel egyet kell értenem, hiszen lényegében a gazdasági folyamatokat is emberek alakítják. Ha van erkölcsi tartásuk, felelősségtudatuk, van bennük szeretet a másik iránt, akkor nem lehet semmiféle probléma. Ám ha eluralkodik a világban az anyagi javak hajhászása, vagyis az úgynevezett vadkapitalizmus, akkor viszont jön a baj. Sajnos ez lett mára kézzelfogható. A mostani világválság egyébként az 1920-as években gyökeredzik, amikor a Frankfurti Iskola letette a liberális társadalom filozófiai és etikai alapjait. Az akkor megfogalmazott elvek katasztrofális hatással voltak és vannak ma is az emberiségre. Feltehetjük ugyanis a kérdést: ha nincs abszolút igazodási pont, akkor kinek van igaza? Mondhatja akárki: persze hogy nekem. És kinek a zsebében legyen a pénz? Természetesen az enyémben – hangozhat a válasz. Az önzés eluralkodását olyan hétköznapi dolgokon is tetten érhetjük, mint Budapest közlekedési kultúrája. Átgázolni mindenkin – ez lett a törvény az utakon és a gazdasági életben is.

Támadás az értékek ellen

– Egyesek szerint a magyarság nehéz időkben összezár. Úgy tűnik, ezt most bebizonyíthatja, hiszen a válság miatt egyre nagyobb lesz a munkanélküliség, növekszik a szegénység. Ön szerint elég szolidárisak vagyunk egymással ahhoz, hogy átvészeljük az előttünk álló időszakot?
– Fontos leszögezni, hogy a keresztény ember szerint – úgymond – kétfajta erő működik a világban. Vannak egyfelől a kiszámítható folyamatok, ezek az emberi tényezőn múlnak. De nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy vannak másmilyen erők is, amelyekkel sokan nem számolnak. Ezek az isteni gondviselés kategóriájába tartoznak. A jövő éppen ezért nem számítható ki pusztán a statisztikák alapján. Isten rendelése szerint az emberi lélek nem arra van beállítva, hogy gyűlölködjön, kihasználjon másokat, és csak a pénzért munkálkodjon. Remélhetjük ezért, hogy a fiatalok előbb-utóbb megelégelik a jelenlegi állapotot, és visszafordulnak azokhoz az alapvető értékekhez, amelyeket most tudatosan tagad a társadalom vezető rétege. Láthatjuk: tendenciózus támadás folyik a család intézménye ellen, a nemzetiségeket egymás ellen ugrasztják. Utóbbihoz sorolható a szlovák–magyar ellentét látványos kiélezése is, amely a kisemberek szintjén, mondhatni, nem is létezik. Csupán a politika gerjeszti mesterségesen a feszültséget. Nyilván léteznek szélsőséges, gyűlölettel teli erők, ezek azonban erősen kisebbségben vannak.

– Hazánkban mostanság a cigánysággal kapcsolatos konfliktusoktól is hangos a sajtó.
– Elfogadhatatlan, hogy politikai manipuláció eszközeként használják fel a romákat. Egyre többen mondják, hogy vissza kellene már állítani saját önkormányzati rendszerüket, vagyis a vajdák intézményét. Nem maffiózó típusú vezetőkre van ugyanis szüksége a legnagyobb hazai kisebbségnek, hanem olyanokra, akik rendet tudnak tartani, akik valóban a sajátjaik között élnek, és igazán felelősséget éreznek a sorsukért. Az egyházban is vannak kiváló kezdeményezések. A lényeg, hogy szeretettel, felelősséggel és hozzáértéssel forduljunk a kitaszítottak, az elesettek felé. Országos szinten viszont a szükséges változások érdekében már politikai akaratra lenne szükség. Nem elég ugyanis, ha pénzt ad az állam. Nem választható el ettől, hogy sokan, leginkább vidéken, úgy érzik: nem védi meg őket senki, nem érvényesül a törvény Magyarországon. Persze hogyan is képzelhetnének ilyesmit, amikor maga a miniszterelnök beszélt trükkök százairól, csapta be az országot, és mégis – úgymond – megúszta, hiszen továbbra is hatalmon van. Az őszödi beszéd kiszivárgása minden rendes demokráciában azt vonta volna maga után, hogy a kormány órákon belül lemond. Csakhogy nálunk nincsen demokrácia. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a szocialisták hatéves kormányzása juttatta olyan helyzetbe az országot, hogy ennyire súlyosan érintse a nemzetközi válság.

A rendkívüli válik rendessé

– Említette: támadás folyik a család intézménye ellen. Mit gondol arról, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a regisztrált élettársi kapcsolat bevezetéséről szóló törvényt, amely azonos neműeknek is lehetővé tett volna valamiféle házasságkötést.
– Természetesen örvendetesnek tartom, azonban ez nem változtat a lényegen: a média csaknem húsz éve általánosan elfogadott értékrendként állítja be a szélsőséges liberalizmust, noha a társadalom többsége nyilvánvalóan nem ért egyet például a melegházasság intézményével. Azt látjuk: ma a rendkívüli válik rendessé, a természeti jogon alapuló értéket pedig megkérdőjelezik. Hangsúlyozom: senkit sem szabad elítélni azért, mert más, mint a többség, ám az már elfogadhatatlan, hogy az utóbbinak kelljen magyarázkodnia. A házasság szentség, egy férfi és egy nő közötti szövetség, amelynek gyümölcse a gyermek. Nem lehet ezért egyenlőségjelet tenni a két azonos nemű által bejegyzett élettársi kapcsolat és egy házasság között.

Liberális "gondoskodás"

– A liberálisok ezt vitatják, és azt mondják: értéksemlegesen kell okítani az ifjúságot.
– Furcsa meghasonlást láthatunk a társadalomban a keresztény gyökerekkel kapcsolatban. Ha például egy muzulmán diák azt kéri egy iskolában, hogy vegye le a tanár az osztályterem faláról a keresztet, akkor a pedagógus köteles azt megtenni, még ha a csoport többsége keresztény is. Egyébként pedig nem létezik értéksemlegesség. A legnagyobb érték ugyanis maga az ember. Ha értéksemlegességről beszélünk, akkor embertelenségről beszélünk. Ehhez kapcsolódik, hogy mára közmegegyezésessé vált: az államot és az egyházat szét kell választani. Valóban, ez szükséges is, sőt már meg is történt, hiszen – középkori fogalmakkal élve – a trón és az oltár nem szólhat bele egymás működésébe. Csakhogy ma úgy tűnik, az utóbbit el akarják pucolni, semmibe akarják venni, de legalábbis a kettőt szembe akarják állítani egymással. Pedig mindkettő az embert hivatott szolgálni. Ha bármelyik hiányzik, akkor ez a szolgálat fogyatékos. Egymást kiegészítve kell működniük. Persze ha azt mondjuk, nincs Isten, akkor semmi szükség az oltárra.

– Talán ennek az elvnek engedelmeskedve hanyagolja el olyan látványosan a Belvárosi Plébániatemplomot a tulajdonos főváros?
– A templom mindig is főkegyúri tulajdonban volt, ma, kvázi örökösként, a budapesti önkormányzaté. Nyilván nem szerencsés helyzet ez, hiszen az SZDSZ-es városvezetés liberális szemlélete gyökeresen más, mint az egyházé. Ezen az ellentéten túl azonban nem árt leszögezni: a kilencszázhatvan éves egyházközségnél is régebbi templom építészeti és kulturális szempontból is egyedülálló, ráadásul a világörökség része. Nem csak a katolikusokat sérti tehát, ha Demszky Gáborék hagyják lepusztulni az épületet. Szerencsére a tetőt már majdnem teljesen rendbe hoztuk, ám ráférne már egy teljes felújítás.

– A belvárosi egyházközségnél jóval fiatalabb ugyan, de szintén jubilál a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. Hogyan tekint vissza az elmúlt húsz évre?
– A szövetség nem cél, hanem eszköz. Mégpedig annak érdekében, hogy a keresztény üzenetet, értékrendet a társadalom minél szélesebb köreihez eljuttassuk. A jövő a kisemberek koalíciója – ez a jubileumi esztendőnk mottója. Hiszen látjuk: a nagypolitikára nem lehet valódi befolyásunk, nem tudunk hatni a folyamatokra, de arra van a lehetőségünk, hogy a magunk szintjén hatással legyünk a környezetünkre. Ma már hetvennél is több csoportunk végzi országosan ezt a munkát. Napjainkban, amikor egyre inkább szétesik a társadalom, óriási szükség van a közösségteremtésre.

Egyedülálló építészeti kincs

A budapesti Belvárosi Plébániatemplom legkorábbi emlékei a román kori, ma már nem fellelhető előtemplomig nyúlnak vissza. 1046-ban itt temették el Szent Gellért püspököt. A 14. században Zsigmond király támogatásával gótikus stílusban átépítették, majd Mátyás király uralkodása alatt két újabb oldalhajóval bővítették. A török időkben mecsetként használták, ennek emléke egy úgynevezett mihrab, vagyis imafülke a szentély délkeleti falában. A barokk stílusú helyreállítás 1725 és 1739 között zajlott Pauer János György német származású építőmester vezetésével. 1839-ben a támpillérek közeit árusító bódékkal építették be, ezeket csak 1932-ben bontották le. Az épületet többször restaurálták, utoljára 1945 környékén, a belső festést pedig 1976–77-ben. Egy pesti szóbeszéd szerint az Erzsébet híd építésekor a templomot arrébb kellett helyezni. Ez nem igaz, bár szóba került az eltolása, esetleg a lebontása, végül inkább a híd tengelyével kikerülték a ma már rendkívül leromlott állapotú, egyedülálló építészeti kincset.