Mormon hittérítés tinivámpírokkal

Stephanie Meyer nevét lassacskán a világ minden pontján megismerik könyveinek és a hozzájuk kapcsolódó filmeknek köszönhetően. Meyer írásai magyarul – szokatlanul - két kiadónál jelennek meg, a vámpíros tinidráma sorozat, amelynek első része az Alkonyat/Twilight volt, a Könyvmolyképzőnél, míg a felnőttebb közönségnek szóló, de legalább olyan romantikus és szentimentális A burok az Agavénál. Mindkettőt alkalmunk volt elolvasni és bár az élményt nem feltétlenül neveznénz pozitívnak, az elképesztően ügyes ötletek és megvalósítás előtt meg kell emelnünk a kalapunkat, különösen, ha figyelembe vesszük, mi áll a háttérben.

Jócskán leegyszerűsítve és nem túl sokat elárulva, a vámpíros sorozat egy 104 éves, de külsejében adonoszi fiatal fiú és egy valóban tizenéves emberi lány szerelmét meséli el. A több könyvön át húzódó románc egészen a házasságkötésig szexmentes marad, mindkét fél szűzen lép a házasságba, melyet meglehetősen bizarr gyermekáldás követ. A vámpír férj, jellegéből adódóan szinte mindentudó, legyőzhetetlen és nehezen kontrollálható partner, akinek vonzerejét, a történet szerint, többek között félelmetessége adja.

A burok főhőse egy vadóc teremtés, akinek fejébe egy hűvös gondolkodású, érzelemmentes földönkívüli parazitát ültetnek, de az emberi személyiség érzelmei annyira erősek, hogy az idegen lény nem képes elnyomni a test eredti tulajdonosát és társbérletre kényszerülnek. Az emberi lány szerelme egy férfi iránt olyan hatással van a földönkívülire, hogy maga is megváltozik és megkedveli az embereket, sőt, a végén még párt is talál a Földön magának.

Bár érdemes a vámpíros sorozatot és a sci-fi kötetet valamennyire külön kezelni, bizonyos jellemzők mindkét fajta könyvre jellemzőek a szerző azonossága miatt. Meyer tagadhatatlanul remek mesélő, hatékonyan képes érzelmeket ábrázolni, ami az elsősorban női célcsoportnál nagy előnynek számít. Különösen A burok esetében nyugodtan beszélhetünk egyedi és jól felépített cselekményről, hatásos képekről (például a kettős bezártság a testbe és a barlangba). Azonban a párbeszédek minden esetben kétségbeejtően feleslegesen túlírtak és szappanopera-szerűek, ahogy a szentimentális megoldásokhoz és jelenetekhez való vonzódás is látványos Meyer részéről.

A legnagyobb problémát azonban nem a túlromantizált kapcsolatkezelés és a szereplők kényszeres szószátyársága jelenti. Mert bár Meyer elég jól elszórakoztatja az olvasót, különösen, ha az elég bátor az unalmasabb részeknél lapozni, a befejezés után furcsa, kényelmetlen érzéseink támadtak mindkét könyv esetében. Amikor utánanéztünk az interneten Stephanie Meyer hátterének és a könyveire adott reakcióknak, azonnal a helyére kattant az addig homályos üzenet. Az interjúiban egyébként rendkívül megnyerő, szerény, kedves és meglehetősen csinos Meyer ugyanis mormon hitű, aki vallását komolyan veszi.

A romantikus máz alatt ennek megfelelően a konzervatív női értékek dicsérete rejlik, az engedelmes, házias, jó természetű lányok dicsőítése, akik tudják, hogy náluk jóval idősebb férjük csak jót akar neki, még ha vámpír is és érzékenyen elrejtik a nászéjszakán szerzett sebeiket, nehogy megbántsák vele bűntudatra amúgy is hajlamos kedvesüket. A burokban szintén a szófogadás küzd a lázadással, a kedvesség a vadsággal, a szótlanság az üvöltéssel, és minő meglepetés, az elfogadás akkor érkezik meg a kettős identitású lény számára, amikor képes “civilizáltan” viselkedni. Értsd, nem háborog, elvégzi a házimunkát, a másik arcát is odatartja, ha megütik és megtartóztatja magát a mocskos szextől.

A hírek szerint Stephanie Meyer olyannyira lelkiismeretes szolgálója a mormon egyháznak, hogy minden kéziratát jóváhagyatja egyházi vezetőjével. Talán még néhány tippet is elfogad, hogy az üzenet minél hatékonyabb legyen. Még egy kis asszonyverés ide, esetleg egy kicsit több engedelmesség oda.

Nem csoda, hogy Meyer könyvei nem csak rajongást váltottak ki, de hatalmas vitákat és jókora dühöt is generáltak a feministák és a liberálisok köreiben. Ha csak felnőttek olvasnák ezeket a történeteket, nyilván mindenki kevésbé aggódna, de mivel a cselekmény ugye teljesen szexmentes és szűzies, ezért előfordul, hogy 8-10 éves kislányok számára is ajánlják őket, elsősorban persze a vámpíros sorozatot. Egy egészséges lelkű gyerek nyilván nem változik meg Meyer szereplői hatására, de már az is sok, ha egyetlen nő is elhiszi, mert egy világszerte sikeres szentimentális regényben olvasta, hogy a nők verése normális. Hiába védekezik az írónő azzal a weboldalán, hogy minden csak mese, mivel vámpírokról és földönkívüliekről van szó. Hiszen Harry Potter meg csak egy kisfiú, aki tud varázsolni, mégis jó néhány fundamentalista keresztény legszívesebben betiltatta volna, annyira félelmetesnek találták. Talán azért, mert abban a női szereplők túl okosak és tehetségesek voltak?