Modern Da Vinci kód: pedofilbotrányok Belgiumban

A belga érsekség meglepőnek nevezte az ügyészség fellépését. Mint Léonard érsek fogalmazott, az igazságszolgáltatásnak nem az a dolga, hogy „újraírja a Da Vinci kódot”, ennek ellenére megérti és mindenben támogatja a rendőrséget. Míg Tarcisio Bertone vatikáni bíboros államtitkár „régi kommunista egyházüldözést” emleget, addig a belga közvélemény a pápa szavain háborog, és mindeközben a katolikus egyház a rendőrséggel együttműködve próbálja megnyugtatni híveit s visszaszerezni bizalmukat.

A belga igazságszolgáltatás és a belga katolikus egyház eddigi magatartása és együttműködése ugyanakkor európai és világszinten egyaránt példamutatónak mondható.

A Belga Királyság az 1990-es évektől kezdve az Európai Unió, a sör, a csokoládé és a csipke mellett gyakran pedofilbotrányai miatt jelenik meg a világsajtóban s emiatt rögzül az európai köztudatban. A belgák persze küzdenek ellene, de nincs mit tenni: amint megnyugszanak a kedélyek, ismét újabb botrány pattan ki, s az álmos, apró országban, mely az Európai Unió fővárosát is magáénak mondhatja, még nagyobbat szól a rémtett. Állandó feszültséget teremt a radikális lépéseket váró belga közvélemény és az óvatoskodó, az állampolgár alapvető jogaira, magánélete védelmére akkurátusan ügyelő törvényhozás (bizonyos esetekben a belga katolikus egyház) között.

A „civilek” listája a magyar származású Pándy Andrással kezdődött, akit 2002-ben ítélt életfogytiglanra a brüsszeli bíróság hat családtagja meggyilkolásáért. Ugyanebben az évben fiát, András Áront is őrizetbe vették, mert azzal fenyegetőzött, hogy „folytatja apja művét”. A fiatalember azóta is pszichiátriai kezelés alatt áll.

A belga közvéleményt az ügy azóta sem hagyta nyugodni: a Nieuwsblad nevű flamand újság honlapja például márciusban hírt adott arról, hogy a helyi önkormányzat elrendelte Pándy molenbeeki házának lerombolását, hogy a telekre lakóházakat építhessenek, s egyben megsemmisíthessék a történtek helyszínét.

A sor folytatódott Marc Dutroux-val, akit négy gyilkosságért – bár állítólag jóval többet követett el – nyolcévi tárgyalássorozat után ítéltek életfogytiglanra.

Ezután jött a francia származású „ardenneki rém”, Michel Fourniret, akit Franciaország is körözött; majd vele körülbelül egy időben Abdallah Ait Oud, a marokkói-libanoni származású belga, akit két kislány megerőszakolásáért és haláláért nyilvánítottak bűnösnek.

Az ítélet majdnem minden esetben az életfogytiglan volt, azaz tíz, maximum húsz év – tényleges életfogytiglan Belgiumban nem létezik. A büntetés jó magaviselet esetén harmadolható, illetve a börtönből szabadult tiszta lappal kezd, róla információ nem adható ki (az egyesült államokbeli gyakorlattal ellentétben). A belga jog nagy hangsúlyt fektet az emberi jogok tiszteletben tartására; emiatt a nyomozás is nehézkesen halad, sok időt vesz igénybe.

Pedig a belga közvélemény igen nagy nyomást fejt ki a politikusokra és döntéshozókra azért, hogy a gyermekek védelmében helyezzék állandó felügyelet alá a különösen veszélyes bűnözőket: szakértői vélemények szerint a pedofilok nagy része intelligens, manipulatív személy, aki könnyen eléri, hogy büntetését lerövidítsék, illetve hogy gyógyulttá nyilvánítsák.

Hatalmas felháborodást váltott ki például Jozef Achtergael esete. Az egykori belga futballedző 2000-ben Indiába ment, miután letöltötte ötéves börtönbüntetését és az azt követő hat hónapos kényszergyógykezelést, melyet öt gyermek megrontásáért róttak ki rá. Ott gyermekpszichológusnak adta ki magát, és több civil szervezetnél és klubnál dolgozott egészen 2008-ig, amikor is az egyik korábbi áldozata értesítette az indiai sajtót.

A hatóságok és törvényhozók tehetetlenségére reflektált a holland Cris Hölsken is. Az egykori áldozat olyan honlapot hozott létre, melynek adatbázisa – az amerikai példát követve – lehetővé tette azt, hogy a látogató ellenőrizze: lakik-e otthona közelében pedofíliáért elítélt személy. Belgium az emberi jogok védelmére, valamint a lakosság nyugalmára való hivatkozással zárolta a külföldön bejegyzett szervert.

Az európai közvélemény és a diplomáciai nyomás végül az Európai Bizottságot is elérte, amely a 2004 óta hatályos jogszabályt most egy irányelvjavaslattal óhajtja felülírni. Ez remélhetőleg új perspektívát nyit a belga kérdésben is. Az új irányelv szigorúbb büntetés kiszabására kötelezné a tagállamokat a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekmények elkövetéséért, ide értve természetesen a gyermekek elcsábítását, illetve a gyermekpornográfiát is. Szintén ide tartozik a „gyermekszex-turizmus” kérdése is: az új jogszabály életbe lépésével akkor is eljárást lehetne indítani a gyermekek sérelmére történt szexuális visszaélés elkövetője ellen, ha a bűncselekményre nem az Európai Unión belül kerülne sor.
A belgákat különösen az a kitétel érinti, mely a megelőzésre, az áldozatok védelmére, valamint az elkövetők személyre szabott kezelésére vonatkozik a bűnismétlés elkerülésének érdekében. Ide sorolható az internetes gyermekpornográfiával szembeni hatékonyabb fellépés sürgetése is.

Az irányelv több okból is rendkívüli jelentőségű a problémát illetően. Egyfelől, mert a Lisszaboni Szerződés következtében történt változásoknak köszönhetően a Bizottságnak ezentúl lehetősége lesz ellenőrizni, hogy megfelelően ültették-e át az uniós jogot a nemzeti szabályokba, továbbá lehetősége lesz a Bíróság előtt eljárást indítani az azt elmulasztó országokkal szemben.

Másfelől pedig az egységes fellépésre, tapasztalatcserére, közös fogalmak használatára, gyorsabb információcserére ösztönöz, mellyel elősegíthető a nemzeti együttműködés mind a megelőzés, mind az ítélkezés folyamatában. Lényeges részlet továbbá: a közös szabályozással megelőzhető lenne az is, hogy az elkövetők tettüket egy kevésbé szigorú szabályozással rendelkező országban kövessék el.

Az irányelvjavaslat 2010 márciusi kibocsátását megelőzték az amerikai és európai katolikus pedofilügy-bombák, amelyek végül Belgiumot is utolérték, új fejezetet nyitva a gyermekmolesztálás elleni harcban: április 23-án Roger Vangheluwe, Bruges püspöke nyújtotta be lemondását arra hivatkozva, hogy fiatal papként éveken keresztül szexuálisan molesztált egy gyermeket (állítólag a saját unokaöccsét).

A történtekre reagálva az egyébként igen haladó, a Vatikánnal gyakran összetűzésbe keveredő belga katolikus egyház feje, André-Joseph Léonard mechelen-brüsszeli érsek nyilatkozatában elítélte a pedofil esetekkel kapcsolatos hallgatás korszakát, s egyben reményét fejezte ki, hogy ezzel egy fájdalmas fejezet végére tehetnek pontot.

Nem így történt. A bruges-i püspök nem az első volt sorban, mégis ő lett a zsilipnyitó: jóllehet a belga katolikus egyházon belül 2001 óta létezik olyan bizottság, mely az egyházi körön belül történt szexuális visszaélésekkel foglalkozik, az áldozatok igazán csak most, 2010-ben, a teljes nyilvánosságot kapott precedens után mertek beszélni.

Ennek oka valószínűsíthetően az is, hogy a bizottsághoz beérkezett 300 panaszból mindössze harminckét esetet minősítettek tárgyalásra érdemesnek; a tárgyalások felén a feltételezett bántalmazó nem volt hajlandó megjelenni a bizottság előtt, mert a belga püspöki karban nem volt együttműködés a kérdésben, s így a „beosztott” pap felettese védelmében tagadhatta meg a vallomástételt. Csupán egy esetben került az ügy bíróság elé.

Belgiumban 1990 és 2009 között több mint tizenöt katolikus papot ítéltek el gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszakért – a közvéleményt ez mégsem nyugtatta meg. Tovább súlyosbította a problémát, hogy az elítélt papok gyakran kaptak felfüggesztett börtönt, s még próbaidő alatt eltűntek; egyes források szerint többen Franciaországban telepedtek le.

Ezért 2009-ben a bizottságot átalakították: a korábbi bírót, Godelieve Halsberghe-t az ismert gyermekpszichiáter, Peter Adriaenssens váltotta. Az új bizottsághoz április 23-a után, azaz a bruges-i püspök lemondása nyomán egy hónap alatt több mint 400 bejelentés érkezett.

A Vatikán múlt pénteki levele után Adriaenssens bizottsága is benyújtotta lemondását, átadva az eddigi aktákat a rendőrségnek, de távozásának konkrét okát nem nevezte meg.

Belgium tehát még vár a megnyugtató megoldásra. Mindenesetre az ottani katolikus egyház együttműködési készsége, minden nehézség ellenére már az eddigiek szerint is jóval felülmúlja az európai átlagot. Ez mind a közvélemény megnyugtatása és biztonságérzete, mind a katolikus egyház és a belga törvényhozás tekintélyének visszaállítása szempontjából is fontos lehet.

A Bizottság irányelv-javaslata már átkerült az Európai Parlament elé, ahol a liberális képviselőcsoport tagjai a törvénycsomag apropóján máris szóbeli kérdést intéztek a Bizottsághoz: tesz-e lépéseket annak érdekében, hogy „a többek között papok által elkövetett, pedofil bűncselekményeket bíróság előtt tárgyalják, és az áldozatok jogait meg lehessen védeni az eltusolásokkal és más, az érintett személyek rangjából adódó akadályokkal szemben”?

A reflektorfénybe került belgák magatartása és nyilatkozatai mindenesetre precedenst teremthetnek a világ összes olyan országának igazságszolgáltatása és katolikus egyháza számára, ahol pedofilbotrányok robbantak ki.

Ugyanakkor az egyházi pedofilbotrányok felderítésénél az állam és az egyház szétválasztásának kérdése is szóba kerül. Az európai helyzetet tekintve nagyon úgy tűnik: a katolikus egyházak egyre több jogot követelnek az államoktól, s a Vatikán szerint ehhez az igazságszolgáltatás különleges bánásmódja is hozzátartozik. „Ahogy a jog előtt mindenki egyenlő, úgy a papok sem állhatnak felette; a gyermekmolesztálás bűntette nem lehet egy egyház belügye.” – nyilatkozta egy belga parlamenti képviselő.