Misszió a Selyemúton – Julianus barát nyomában Közép-Ázsiában

– Mi indít egy ötgyerekes családapát arra, hogy elinduljon, és Magyarországtól sok ezer kilométerre, ismeretlen kultúrák között vállaljon evangéliumi missziót? Még akkor is, ha lelkész...

– Kambodzsába úgy kerültünk, hogy a kilencvenes években egy odavaló fiatalember Magyarországon tanult az orvosi egyetemen. Az illető itt Budapesten hallott Jézusról, keresztény lett, és amikor az egyetem után visszament Kambodzsába, ő is elkezdte hirdetni az evangéliumot. Néhány év alatt húsz gyülekezet indult el a szolgálata nyomán. Egyszer csak hívtak, hogy segítsünk, a Hit Gyülekezete vezetője pedig felkért, hogy menjek ki egy missziós útra. Ha ez a kettő, a hívás és a kiküldés találkozik, akkor sikeres tud lenni az út.

– Most érkezett vissza Kirgizisztánból. Oda hogyan jutott?

– Itt pont fordítva történt. Egy magyar fiatalember Kirgizisztánban tanult repülőgép-pilótának. A felesége, Léna, kirgiz hölgy. Rendszeresen jártak Kirgizisztánba, és ott is kerestek evangéliumi gyülekezetet, de eleinte nem találtak. Végül tizenöt évvel ezelőtt találtak egyet, ahol megismerkedtek a lelkésszel, akit annyira érdekelt a Magyarországon zajló evangéliumi ébredés, hogy többször is elutazott Budapestre. Egy alkalommal meghívott bennünket, mivel azt mondta, hogy a magyarországi tapasztalatokra nekik is szükségük van. Így utaztunk ki először 2000-ben Kirgizisztánba. Magyar keresztények adományaiból és a gyülekezet támogatásával hat kirgiz fiatal jöhetett Budapestre teológiát tanulni a Szent Pál Akadémiára. Sikeresen elvégezték a főiskolát, és megtanultak közben magyarul is. Miután visszamentek, ők is szolgálni kezdtek az ottani gyülekezetekben, sőt iskolát is alapítottak. Már évek óta hívtak, hogy látogassuk meg őket, de erre csak most adódott alkalom. A kirgiz lelkész gyülekezetének a tagsága közben országosan tizenötezer főre gyarapodott.

– Hogyan zajlik egy ilyen missziós út megszervezése?

– Két-három hónap kellett az előkészítéshez. Négyféle oltásra volt szükségünk, többek között hepatitisz és hastífusz ellen. A vízumot Bécsben kellett beszereznünk, mivel Budapesten nincs kirgiz nagykövetség. Ez is beletelt vagy három hétbe. Az út Moszkván keresztül mintegy hétezer kilométer. Mi repülővel mentünk, de az a házaspár, akin keresztül a kapcsolat létrejött, már többször megtette ezt az utat autóval, sivatagon és hegyeken keresztül. Most is elkísértek bennünket, és rajtuk kívül még egy tolmács és egy szervező jött velünk, aki, ha kellett, a biztonságunkra is ügyelt.

– Hogyan lehet egy ilyen távoli országban megnyerni az emberek bizalmát?

– Meg kell ismerni az adott nép sorsát, történelmét, egy kicsit beleérezni abba, hogyan élnek. Érdekel az adott ország történelme, gazdasága, életszínvonala és az emberek egymáshoz való viszonya. Ez mind befolyásolja azt, hogy hogyan szólítjuk meg őket. Amikor Pál apostol elment Athénba, először körbejárta a piacot, ismerkedett a város vallásával és kultúrájával, hogyan élnek ott az emberek, majd ez alapján kezdett el nekik beszélni Jézusról. Másképp kell beszélni egy buddhista kultúrában, másként egy materialista társadalomban, és megint másként egy muzulmán közegben. Mindenütt ugyanazt az evangéliumot kell hirdetni, de az emberek megszólításához ezeket ismerni kell, hogy a szolgálat sikeres legyen. Fontos információ, hogy mekkora az adott országban a vallásszabadság mértéke. Ez a mi biztonságunk miatt is fontos. Kirgizisztánban például kilenc évvel ezelőtt sokkal nagyobb volt a vallásszabadság, mint most. Azóta több mint háromezer új mecsetet építettek az országban. 2000-ben még nyíltan lehetett az utcán evangelizálni, most már nem, csak gyülekezeti helyiségekben. Ezt tudtuk előre, és e szerint állítottuk össze a programot. Nagy segítséget jelentett az is, hogy az interneten keresztül sokan évek óta figyelik orosz tolmácsolásban a magyarországi Vidám Vasárnap című műsort. Volt, aki azzal köszöntött, hogy a hallgatóság között már sokszor látott, és örül, hogy most személyesen is találkozhatunk.

– Kirgizisztánt Ázsia Svájcának szokták nevezni. Nem túlzás ez?

– Ami a természeti szépséget illeti, biztosan nem. Gyönyörű ország, tényleg olyan, mint Svájc, de dupla olyan magas hegyekkel, különösen a kínai határ felé. A legmagasabb hétezer-nyolcszáz méter magas, köztük kellett áthaladni, amikor az ország déli része felé mentünk. A legmagasabb útszakasz, amin átkeltünk, háromezer-hatszáz méteren volt. Itt már ritka a levegő, az utak is nagyon rosszak, sok helyen védőkorlát sincs. Sokszor tapasztaltuk Isten segítségét a közlekedésben. Át kellett például mennünk egy magas hegyi alagúton, ami két kilométer hosszú. A rossz szellőzés miatt két héttel korábban huszonöt ember halt meg itt szénmonoxid-mérgezésben. Szinte semmit nem lehetett látni az alagútban, a fényszóró is visszaverődött a gázokról. Amikor kiértünk, láttuk, hogy füstcsóvák jönnek ki az alagútból. De az Úr megőrzött minket. Egy másik helyen felborult előttünk egy kamion. Keresztbe feküdt az úton, épphogy ki bírtuk kerülni. Ugyanakkor nagy vendégszeretetet tapasztaltunk az országban. Ha megálltunk az úton pihenni, kijöttek a magánházból vagy éppen a jurtából az emberek, és idegen létünkre beinvitáltak bennünket. Arrafelé nem járnak turisták, ők sem ebből élnek. Végezték tovább a házimunkát, élték a mindennapi életüket, de mégis megvendégeltek minket. Olyan érzés ott járni, mintha egy rezervátumban lenne az ember. Lovak, tehenek, juhok vannak az út mentén, több száz kilométeren keresztül. A meredek hegyoldalban is ott legelnek az állatok. Délebbre kopaszabbak a hegyek, de északon zöldellnek a hegyoldalak. A pásztorok közül sokan kint élnek az állatok között, harcolnak a vadakkal, farkasokkal és medvékkel.

– Mit szóltak az emberek, amikor hallották, hogy magyarok?

– Volt, aki azt mondta, hogy rokon nép vagyunk, csak minket, magyarokat a csodaszarvas továbbvezetett. Hallottak Budapestről is. Találkoztunk egy koreai üzletemberrel, aki elmondta, hogy milyen szép város Budapest, ismerte a Dunát, a Tiszát, Pécs és Debrecen városát. Soha nem járt Magyarországon, de tanulták az iskolában földrajzból. Bevallom, el is szégyelltem magam, mert én nem tudnék ennyit elmondani Koreáról.

– Említette az iszlám térnyerését. Ázsiai nézőpontból az is egy távoli vallás, miért terjed mégis Közép-Ázsiában?

– A Szovjetunió összeomlása után a függetlenséget kereső népek a vallásban is szerették volna kifejezni a szakítást. Mivel az oroszok az ortodox vallást részesítették előny­ben, amit sokan az egész kereszténységgel azonosítottak, így sok embernek szimpatikus volt az iszlám, mint alternatív vallás. Azt mondták, hogy az az oroszok istene, ez meg a mi istenünk. Pedig a kirgizek eredetileg nem muszlimok, hanem sámánisták voltak, és ma is ez a meghatározó világnézet, az iszlám sokszor csak máz ezen. Ennek jele például a temető- és halottkultusz, ami másutt nem jellemző az iszlámra. Ráadásul az oroszok közül sokan elköltöztek az országból, és az így támadt űrbe belépett az iszlám. Sokat jelentett a külső, főleg szaúd-arábiai támogatás is. Rengeteg pénzt áldoztak mecsetek és vallási iskolák építésére. Bankokat is alapítottak, amelyek szinte kizárólag muzulmánoknak adnak kölcsönt. A politikusok közül is sokan felismerték, hogy az iszlám támogatásával nagyobb hatalomhoz juthatnak, ezért az ő kedvüket keresik a törvényhozásban is. Ez meg is látszik a vallásszabadság helyzetén: ma már csak a muzulmánok téríthetnek az utcán. Találkoztunk olyan keresztényekkel is, akik személyesen átéltek üldöztetéseket. Volt, akinek a házát gyújtották fel, volt, akit megköveztek, volt, akit bottal vertek meg a hite miatt. Az szinte általános, hogy ha egy iszlám hitű családból keresztény lesz egy családtag, utána akár a saját házastársa, rokonai is képesek feljelenteni emiatt a hatóságoknál.

– Volt konfliktusuk az út során?

– Mivel nem szállodában szálltunk meg, és nem jelentettük be, hogy mikor hova megyünk, nem tapasztaltuk közvetlenül, hogy megfigyelnének minket. Az egyik istentiszteletre bejött egy muzulmán anyuka, aki nem örült neki, hogy a lánya ott van a mi konferenciánkon, és ki akarta hívni a rendőrséget. Az ottani hívők azonban ennél sokkal nehezebb helyzetekről is meséltek. Egy alkalommal például a piacon a kirgiz lelkész egy imámnak kezdett beszélni Jézusról. Az elkezdett kiabálni, hogy ezek baptisták, ezek keresztények. Erre a piacon rájuk rontottak a fanatikus muzulmánok, megverték őket, a lelkipásztort majdnem megölték, a rendőröknek kellett kiszabadítani őket. Az üzbég határ mellett fekszik Os városa, ami a hegyekkel elválasztott déli rész fővárosa. Itt a legerősebb az iszlám befolyás. A város mellett van a Szulimán-hegy, amelyik az egyik legfontosabb iszlám szent hely. (2007-ben az ENSZ a hegyet az itt található ősi mecsetekkel együtt a világörökség részének nyilvánította - a szerk.) Ez a hely a muzulmánok mellett a sámán varázslók és misztikusok körében is kedvelt. A hagyomány szerint a Szulimán-hegy egyik csúcsáról dobták le a férfiak a házasságtörésre kényszerített feleségeiket, akiktől meg akartak szabadulni. Osban az üzbég negyedben a kilencvenes években nagy keresztény ébredés kezdődött, aminek az vetett véget, hogy egy hívőt karóba húztak, egy másikat meg egy autó elé kötöttek, és úgy húzták. A karóba húzott ember meghalt, a másik a kínzások miatt megőrült. A kereszténység terjedése azonban nem állt le, a kirgizek lakta városrészben folytatódott. Ma már itt is több mint háromszáz hívő tartozik az evangéliumi gyülekezethez. Több olyan muzulmánról hallottunk, akik úgy tértek meg, hogy csoda történt velük. Egy hölgy súlyos szív- és érrendszeri betegségben szenvedett, már-már haldoklott. Miután keresztények imádkoztak érte, jobban lett, sőt meggyógyult. Utána megtért Jézushoz, de az egész családja kitagadta. Imádkozott a fiáért is, hogy mielőbb szabaduljon ki a börtönből, és ez meg is történt. A fiú pont arra az istentiszteletre jött el, amin mi ott voltunk, és azon az összejövetelen ő is megtért. Elmondta, miszerint neki is az segített, hogy az anyukájával csoda történt. Egy másik férfi pedig álmában látott egy keresztet, és Jézus megszólította, hogy térjen meg.

– Kirgizisztán a hajdani Selyemút vonalán fekszik. Ezen az útvonalon Közép-Ázsiában a hírek szerint ma leginkább drogot szállítanak...

– Kis túlzással a kábítószer-kereskedelem állami monopólium Kirgizisztánban. Mi is láttunk az út szélén hatalmas kenderültetvényeket. Találkoztunk egy férfivel, aki rendőr volt eredetileg. Egy ellenőrzés során megállítottak egy Oroszország felé haladó több teherautónyi rakományt, de a központból telefonáltak nekik, hogy sürgősen engedjék tovább őket. Később ez az ember rendőrként vitt át a határon kábítószert, amíg börtönbe nem csukták. Itt tért meg Jézushoz. Bár többször is megverték már Jézusért, de mint mondja, ezt cseppet sem bánja.

– Említette, hogy a muzulmánok közül vannak, akik különleges módon lesznek kereszténnyé. A csodákon kívül mivel lehet még hatni rájuk?

– Sok muzulmánnak az nyitotta meg a szívét, hogy látták, amint a keresztények elkezdtek nagyon rossz sorsú gyerekeket befogadni. Létrehoztak egy krízisközpontot, amelyet az állam először be akart záratni. Mivel semmi támogatást nem kaptak, a saját ennivalójukat adták oda a gyerekeknek. Később melléjük állt egy nemzetközi jogvédő szervezet, és most már építettek egy árvaházat, ahol a gyerekek sokkal jobb körülmények között élhetnek. Itt szó szerint életmentés folyik. Volt olyan eset, hogy három gyereket több hétig megláncolva tartottak az ágyuk mellett, nem kaptak enni, és már az életük forgott kockán. Megtalálták és elvitték őket ebbe a krízisközpontba. Egy ötéves kislányt prostituáltnak adtak el, hétéves korában tudták csak kiszabadítani. Az egyik kisgyereknek az anyukáját a férje benzinnel lelocsolta, és felgyújtotta. Az édesanya a kórházban a halálos ágyán a keresztényekre bízta a gyerekét. Az apja börtönbe került, a gyerek meg ott maradt. Rengeteg a kiszolgáltatott gyermek. A nagy szegénység miatt vidéken a szülők sokan otthagyják a gyerekeket a nagyszülőkre, és felköltöznek a fővárosba vagy egy nagyobb városba. A nagyszülők sem tudnak odafigyelni rendesen, ezért sok gyereket egyszerűen elrabolnak. Az ő megmentésük annyira megindítja az embereket, hogy ha csekély mértékben is, de ma már a hatóságok is támogatják ezt a keresztény árvaházat. A jóakarat a vallási feszültségek felett is diadalmaskodik.

Vallásüldözés Közép-Ázsiában

Kirgizisztán déli részén, Karakulja településen egy 80 főből álló muzulmán banda ütött rajta Zulumbek Sarygulov helybéli protestáns keresztény vezető otthonán. A Forum18 nevű norvég emberi jogi szervezet jelentése szerint a pásztort az eszméletvesztésig ütlegelték, eközben két ujját eltörték, majd kivonszolták a házból. A melléképületben tárolt Bibliákat és keresztény kiadványokat az udvaron elégették, és a pásztor házára az „Ez a ház eladó” feliratot mázolták, miközben három kirgiz rendőr tétlenül szemlélte az eseményeket. A brutális verés után a helyi mecsetből rendszeresen érkeztek hívatlan vendégek, akik halálosan megfenyegették a pásztort és családját. A helyi rendőrfőnök tagadta, hogy bármilyen nyom utalna arra, hogy Sarygulovot akár egyszer is megütötték. Ez az eset néhány éve történt, de ma is hasonló atro­ci­tásoknak vannak kitéve hitvalló keresztények Kirgizisztánban. Az alig több mint 5 millió fős Kirgizisztán 1991 óta független köztársaság, amely az egykori Szovjetunió utódállamaként jött létre. Az alig 19 éve független országban nemrég a kormány egy terrorellenes törvénycsomagban szigorú szabályozással igyekszik megnehezíteni a kisebbségben lévő vallási közösségek életét. Felix Coley, a Forum 18 szerkesztője szerint ­„a törvény azokat a közösségeket érinti hátrá­nyosan, akiket a parlament tagjai nem kedvelnek. Különösen szembetűnő, hogy némely politikus nem szereti, ha a kirgizek megváltoztatják vallásukat, főként azt nem, ha muzulmán hitről ke­resztény hitre térnek”. Kanatbek Murzahalilov, a kirgiz állami vallásügyi hivatal első embere szerint „aggodalomra adnak okot a vallási szélsőségesek, akik befolyásolják az embereket és ­destruktív akciókra ösztönzik őket”. A baj csak az, hogy a fürdővízzel együtt köny­nyen a gyereket is kiönthetik, ha válogatás nélkül kriminalizálják a vallási mozgalmakat. Ráadásul Murzahalilov szerint „azok a szer-vezetek, akik a vallásuk elhagyására ösztönzik a (zömmel muzulmán) lakosságot, a társadalmat rombolják”. Az állami főhivatalnok álláspontja szöges ellentétben áll a kirgiz alkotmánnyal, amely kimondja, hogy „a Kirgiz Köztársaság minden állampolgárát megilleti a jog, hogy hitét, vallását és szellemi beállítottságát szabadon válassza meg”. A kommunista időket idézi, hogy egyáltalán létezik vallásokat felügyelő állami hivatal, és az is megdöbbentő, hogy a hivatal vezetője egyik élharcosa annak, hogy a keresztény hit ne terjedhessen muszlim közösségekben. Murzahilov szerint a régi vallási szabályozás túl liberális volt, és a szigorítások jobban kifejezik a valós társadalmi elvárásokat. A kirgiz állami főhivatalnok gondolkozása a karikatúrája annak, amit emberi sza­badságjogokként ismerünk: „A vallás nagyon különleges dolog, és azzal, hogy egyesek állandóan megpróbálják a hitüket terjeszteni, mások jogait sértik.” A kirgiz hivatalos szervek a törvénymódosítás szövegét gyakorlatilag titokban tartották, és tavaly év végén az Egyesült Államok tiltakozása ellenére a kirgiz parlament megszavazta a vallási kisebbségek életét megnehezítő törvényt. Hadzsi Sakir Mamatov imám, a főváros, Biskek legnagyobb mecsetének vezetője is szorgalmazta a vallási szigorításokat, mivel az imám szerint, „ha egy muszlim családban egy tag kereszténnyé lesz, akkor az feszültségeket okoz a családtagok kö­zött”. Ennek fényében úgy tűnik, hogy az egész törvényi szigorítás a muzulmán többség érde­keinek védelmében született. Ugyanakkor az atro­citások éppen a muszlimok részéről érik a keresz­tény kisebbségeket és nem fordítva. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma által készített éves jelentés kiemeli, hogy muzulmán csoportok rendszeresen fellépnek a muszlim hitről keresztény hitre áttértekkel szemben. Egy esetben például egy keresztény hitre tért férfi nem temethette el a helyi temetőben a fiát, hanem arra kényszerítették, hogy térjen vissza muzulmán hitre, és akkor temetheti el halottját. Szaktinbaj Uszmanov az életével fizetett keresztény hitéért, mikor 2005-ben feldühödött muzulmánok végeztek vele. Szer-gej Besszarab baptista pásztor gyilkosai bíróság elé kerültek, és 25 év börtönbüntetést kaptak. Szergej Liszov, egy nemzetközi keresztény szervezet, a Biblia Liga helyi vezetője szerint újabban „ugyanaz zajlik, mint a Szovjetunióban”, mivel a 200 főnél kisebb keresztény gyülekezetek az új törvény szerint nem működhetnek legálisan. Liszov azt mondja, hogy „az emberek úgy gondol-ják, ha valaki kirgiznek született, akkor automa-tikusan muzulmánnak kell lennie, nem adják meg az embereknek a választás szabadságát, de sok kirgiz mégis a kereszténységet választja”. A kirgiz lakosság, de még a hatóságok is nehezen fogadják el, hogy a keresztényeknek a jelenlegi törvények alapján joguk van a hitüket megosztani, illetve az evangéliumot hirdetni. A kirgiz titkosszolgálat, az NSS is rendszeresen beavat-kozik vallási kérdésekbe, a keresztény vezetőket megfigyelik, zaklatják, sőt egy muzulmán imám, Muhammadrafik Kamalov likvidálását is a számlájukra írják, ami azt jelzi, hogy nem minden muzulmán élvezi a hatalom szimpátiáját. Az országban élő keresztények nem riadnak visz-sza a törvényi korlátozás után sem. Mint mondják, „tiszteletben tartjuk az állami törvényeket, mivel a Biblia erre tanít, de a szánkat nem engedjük betömni, ezentúl is meg fogjuk osztani a hitünket másokkal”. Közép-Ázsiában hivatalosan csak Üzbegisztánban tilos az evangélium nyilvános hirdetése, bár Tadzsikisztánban is született a kereszténység terjedését akadályozó törvénycsomag. (Papp Levente)

Nyolc keresztényt égettek el Pakisztánban

Kijárási tilalmat rendeltek el egy kelet-pakisztáni városban, miután egy muszlim fegyveres csoport élve elégette egy keresztény család nyolc tagját. A városban most attól tartanak, hogy az erőszakhullám más területekre is kiterjedhet. Egy betiltott iszlám radikális csoport több száz fegyverese a hétvégén tucatnyi keresztény otthont gyújtott fel Godzsra városában, miután elterjedt a rémhír, hogy keresztények állítólag meggyalázták a Korán egy példányát. A csőcselék válogatás nélkül támadt a keresztény negyedben a házakra. Gyújtóbombát dobtak az épületekre, majd kifosztották azokat. Több ezren menekültek el a negyedből. A lakosok szerint a rendőrség tétlenül szemlélte az eseményeket, és nem avatkozott közbe. A hatóságok szerint legkevesebb nyolcan, köztük négy asszony és egy gyermek halt meg a tűzben. Két ember lőtt sebek miatt vesztette életét. A helybeliek azonban úgy tudják, hogy a halálos áldozatok száma eléri a tizenkettőt, és a sebesültek száma még ennél is nagyobb. Ugyanakkor még nem tudni pontosan, hogy hány holtat rejtenek a lerombolt házak törmelékei. Shahbaz Bhatti pakisztáni kisebbségi miniszter negyven felgyújtott keresztény házról tud. Állítása szerint a Korán megszentségtelenítése csak rémhír volt, és azzal vádolta a rendőrséget, hogy segítségkérést teljesen figyelmen kívül hagyta. A muzulmánok eredetileg azzal vádoltak meg három keresztény fiatalt, hogy elégették a Korán egy példányát. (Pakisztánban halálbüntetés terhe mellett törvény tiltja, hogy „megszentségtelenítsék” a Koránt és Mohamed képét.) Bár a fiatalok cáfolták a vádakat, az iszlám vallási vezetők halált kiáltottak rájuk. Szombaton a betiltott szunnita muszlim szélsőséges szervezet, a Lashkar-e-Dzsangvi emberei árasztották el a várost. A városba milicistákat vezényeltek, miután a rendőrség képtelen volt a rendet helyreállítani. A biztonsági erőket harckészültségbe helyezték, hogy elejét vegyék az erőszak továbbterjedésének. Godzsra városban mintegy ötvenezer keresztény lakik. A nyolc áldozat temetése idejére megszigorították a biztonsági feltételeket, hogy az újabb támadásokat megakadályozzák. A keresztények, akik Pakisztán 160 milliós, túlnyomó többségében muszlim lakosságának csekély kisebbségét alkotják, az elmúlt években, különösen Kelet-Pandzsáb tartományban többször váltak terrorista támadások célpontjává.