Miniszterelnökből szerzetes
Olyanról már hallottam, hogy katolikus papból vagy püspökből államelnök lesz, legutóbb Paraguayban történt ilyen. Az azonban egyedülálló a történelemben, hogy egy miniszterelnökből lesz katolikus pap, méghozzá szerzetes pap. Forrás: Magyar Hírlap / Szerdahelyi Csongor
Erre is van példa. Ne találgasson senki, úgy se hibázna rá, hogy ez hol és kivel történt. Az eset közvetve a mi történelmünket is érinti: az egyik nagy tragédiánkkal kapcsolatos eseményt, az első világháborút lezáró, igazságtalan versailles-i békekötést.
Kilencven évvel ezelőtt, az akkori kínai külügyminiszter, Lu Cseng-csiang – egyetlenként a jelenlévők közül – nem írta alá a békekötést, mert országára nézve hátrányosnak, méltatlannak találta. E tettét ma már a feledés homálya fedi, de akkor ünnepelt nemzeti hősként tért vissza hazájába. Korábban országa miniszterelnöke is volt. Húsz évvel később a politikus igen szokatlan útra szánta rá magát, minek eredményeképp a második világháború kitöréskor már Belgiumban bencés szerzetesként nézett szembe a német invázió rettenetével.
Ki volt ez az ember? Protestáns családban született 1871-ben Sanghajban. Szülővárosában, az idegen nyelvek főiskoláján, majd Pekingben végezte tanulmányait. Szentpétervárra került, a kínai követségen dolgozott tolmácsként, majd diplomata lett. Belgiumban és Oroszországban volt követ, és amikor 1911-ben megalakult a Kínai Köztársaság, hazája külügyminisztere és egy rövid időre miniszterelnöke lett. Külügyminiszterként vett részt versailles-i békekonferencián, ahol a magyar delegációt Apponyi Albert vezette. Kína hazánkhoz hasonlóan rendkívül nehéz helyzetben volt akkoriban. Országa egy része, melyet a németek 1897 óta birtokoltak, a világháború alatt a japánokhoz került. A háború után, ahelyett hogy visszaadták volna e területeket Kínának, a japánok zsarolásra használták fel jelenlétüket, hogy még nagyobb befolyást gyakorolhassanak a meggyengült Kína belügyeire. Az antant szövetségese volt Japán és Kína egyaránt, de Japán volt az erősebb, így a franciák és az angolok cserbenhagyták Kínát, jóllehet sok ezer kínai munkás halt meg a nyugati frontokon. A megszállt területeket a békeszerződés tehát japán kézen hagyta, ami rendkívül megalázó volt Kínára nézve. A külügyminiszter ezért nem írta alá a békeszerződést. Hazájában nemzeti hősként ünnepelték.
A háború után Lu fokozatosan visszavonult a politikától. Lemondott a külügyminiszterségről, hogy az akkoriban Kínát sújtó éhínség enyhítésére érkező segélyek hatékony elosztásának szentelje idejét és tehetségét. 1922-ben ismét elhagyta hazáját. A genfi központú Népszövetségben, az ENSZ elődjében volt hazája nagykövete. A svájci tartózkodás lehetővé tette, hogy súlyos beteg belga származású feleségét a legjobb szanatóriumokban kezeltesse. Az asszony, Berthe Bovy nemcsak külföldi, de katolikus is volt. Ezért Lu családja és a politikai felettesei nem nézték jó szemmel e kapcsolatot. A férfi azonban nem törődött az aggályokkal, melyekre azt válaszolta: "Lelkünk és szívünk egymásnak lett teremtve." A kulturális és civilizációs különbözőségek és a környezet gáncsoskodása ellenére boldog házasságban éltek.
Lu 1926-ban megözvegyült. A szomorú esemény hatására teljesen visszavonult a közügyektől, és miután már másfél évtizeddel korábban katolizált, szerzetesnek jelentkezett felesége szülőföldjén, vagyis Belgiumban a bencések Szent Andrásról nevezett apátságába. A novíciusi idő és a teológia elvégzése után pappá szentelték.
Csendes, imádságos kolostori életről álmodott, de a történelem megint közbeszólt. Kitört a második világháború, Belgiumot elfoglalták a németek, és a kolostorból elűzték a szerzeteseket, mivel az épületekre hadicélokból igényt tartottak. Így Pierre Célestin atyának (ez volt a rendi neve) ismét új életet kellett kezdenie.
A háborús éveket Bruges-ben vészelte át, ahol megírta emlékiratait, Konfucius és Krisztus útjai címmel. Kína keresztény küldetésével kapcsolatos gondolatai megindítóan szépek. Ökumenikus lelkülete pedig példamutató: "A protestantizmus számomra nélkülözhetetlen lépcsőfok volt ahhoz, hogy elérkezhessem a katolicizmushoz".
Húsz évvel megelőzve a II. Vatikáni Zsinatot, szorgalmazta, hogy Kínában a latin helyett a kínai legyen a liturgia rendes nyelve. Nagy vágya volt a miniszterelnökből lett kínai bencésnek a háború után, hogy a visszérjen szülőhazájába, és ott közreműködjön a szerzetesi életet fellendítésében. Az ott zajló polgárháború azonban ebben megakadályozta, és nem sokkal Mao Ce-tung kommunista hatalomátvétele előtt, 1949-ben hunyt el Belgiumban. Nagy alázat és mély lelkiség jellemezte. A magyarságot is megalázó békediktátumot alá nem író politikusból lett szerzetes az imádság embere volt. Azért könyörgött erősen, hogy a világ minden népe dicsérje a Mindenhatót.
