Megpróbálják betiltatni a rejtélyes „szekta” rendezvényeit
Jászapáti – Hivatalosan bejegyzett, működési engedéllyel rendelkező egyházként joguk van az evangelizációhoz – vélekedik a Boldog Isten Gyülekezete vezető lelkésze, Rupa László. A jászapátiaknak viszont joguk van a közrendhez, a nyugodt pihenéshez – fogalmazott Pócs János települési önkormányzati képviselő, a jászapáti egyházközség elnöke. Forrás: szoljon.hu
Vihart kavart a Boldog Isten Gyülekezete tevékenysége Jászapátin. Az elmúlt vasárnap tartott – megfogalmazásukban – evangelizációs istentisztelet a város központjában sokak nemtetszését vívta ki. A főleg a helyi roma lakosság körében tevékenykedő karizmatikus egyház követői a központban zenélve, táncolva, imádkozva térítettek újabb híveket.
Többek szerint azonban mindez inkább nevezhető a közrendet megzavaró hangoskodásnak, szemetelésnek és Jászapáti lejáratásának, mintsem istentiszteletnek. Pócs János önkormányzati képviselő elmondta, a katolikus templom közvetlen közelében olyan szekta tevékenykedett, amelynek rendezvényei semmiképp sem valók a város központjába.
A gyülekezet tevékenysége nem először kavarja fel Jászapáti hétköznapjait. Korábban írtunk arról, hogy a közösség nem kapott helyet a városi közintézményekben. Rupa László vezető lelkész most érdeklődésünkre elmondta, hogy semmi olyan dolgot nem követtek el vasárnap, amely törvénybe ütközik vagy amihez magyar állampolgárként ne lett volna joguk. A gyülekezetet ért támadásokról maga is hallott, sőt elmondása szerint korábban telefonon meg is fenyegették már a városban végzett tevékenysége miatt.
– A roma származású lakosság köréből Jászapátin már öt-hatszáz testvérünk fogadta szívébe az urat, megtért. Sokan felhagytak korábbi életmódjukkal, munkát vállaltak, a keresett pénzt pedig nem a játékgépekbe szórják, hanem a családjukra költik. Nem hiszem, hogy bárkinek problémája lehet ezzel. Mindeközben pedig történtek csodálatos gyógyulások. Volt példa arra, hogy a rákbetegségben szenvedő hívünk daganata eltűnt, siketek újra hallottak.
A lelkész szerint a szabad vallásgyakorlás jogát sérti, amit Jászapátin a város vezetése tervez, hogy a közterekről kitiltanák a gyülekezeteket.
– Küzdeni fogunk azért, hogy az evangelizációt tovább folytathassuk Jászapátin is, és továbbra is megtartjuk az istentiszteleteket – mutatott rá Rupa László.
– A közrendhez és a köznyugalomhoz való jog bennünket is megillet, ráadásul elvárható volna, hogy tiszteletben tartsák más vallását, hitét – mutatott rá Pócs János. – Rendkívüli önkormányzati ülés összehívását kezdeményeztem a probléma megoldására. Felajánlottam, hogy ha kell folyamatosan közterületi rendezvények megtartását jelentem be ugyanarra a helyre. A szekta – a képviselő következetesen így nevezte a gyülekezetet – tagjai pedig gyakorolhatják hitüket lakókörnyezetükben.
Törvényes lehetőséget keresnek a betiltásra
– Szeretnénk azt elérni, hogy a város közterületiről kitilthassuk a vasárnapihoz hasonló rendezvényeket, amelyből az elmúlt napokban több is volt, ennek törvényes módját keressük – mondta érdeklődésünkre a város polgármestere. Szabó Lajos rámutatott, nem a roma lakosság ellen irányuló lépésről van szó, hiszen az elmúlt hét eseményein nem csak romák vettek részt. A városközpontban szemeteltek a jelenlévők, illetve a helybéliek nyugalmát is zavarta a rendezvény. A polgármester szerint nem a közterületre valók az ilyen programok és reményét fejezte ki, hogy az önkormányzat szeptemberi ülésén már meghozhatják rendeletüket ezek megakadályozásáról.
szekta,Jászapáti