Mégis közszereplők?

Létrehozás: 2008. november 28., 12:18 Legutolsó módosítás: 2008. november 28., 12:27

Budapest - A megismételt eljárásban is közszereplőnek minősített hat egyházi vezetőt a Fővárosi Bíróság - a csütörtökön kihirdetett döntésről az ügyben perre menő újságíró tájékoztatta az MTI-t. Forrás: MTI

Kozák Dániel, a Blikk munkatársa elmondta: 2005 elején kérte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától, hogy adatokat kaphasson arról: kapcsolatban álltak-e a titkosszolgálatokkal a Kádár-rendszer idején a négy nagy történelmi egyház épp hivatalban lévő vezetői. Mint mondta: a cikkírás mellett az is célja volt, hogy rámutasson: „milyen rossz a jogszabály", amely rendezi ezen iratok megismerhetőségének ügyét.

Mint mondta, számos személy ügyében kért ilyen tájékoztatást, de a római katolikus egyház három vezetője (Bosák Nándor, Seregély István és Veres András), valamint Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója és két evangélikus egyházi elöljáró (Frenkl Róbert és Szebik Imre) azt közölte: nem tekintik közszereplőknek magukat. Ezért indította el végül a pert - közölte.

Emlékeztetett arra: másfél éve a Fővárosi Bíróság már igazat adott neki, de a másodfokon eljáró ítélőtábla - formai okokra hivatkozva - új eljárást rendelt el.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben