Még tavasszal megszülethet Magyarország új Alkotmánya

Létrehozás: 2010. október 18., 11:14 Legutolsó módosítás: 2010. október 18., 11:17

Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága „Gazdasági alapjogok és az új magyar Alkotmány” címmel tudományos konferenciát rendezett a Parlamentben. Forrás: fidesz.hu

Lázár János nyitóbeszédében emlékeztetett: a Fidesz-frakció kezdeményezte ezt a konferenciasorozatot, hogy a következő hetekben és hónapokban lehetőséget nyújtsanak a tudományos tanácskozásnak. Magyarázatképpen hozzátette: a nyilvánosságnak is fontos szerepet szánnak ebben a kérdésben, és a tudomány minden képviselőjének joga van álláspontját kifejtenie a kérdésben.

Magánérdek és közérdek

A frakcióvezető a gazdasági alapjogokról szólva úgy fogalmazott, különös aktualitást adnak a témának az elmúlt napok eseményei, a vörösiszap-katasztrófa, amikor a magánérdek és a közérdek egyedi viszonyrendszerének lehetünk tanúi.

Lázár János kitért a második generációs alapjogok fontosságára is. Véleménye szerint a rendszerváltozás idején ezeknek a kérdéseknek a megvitatására nem maradt idő, azonban az elmúlt húsz évnek számos olyan tanulsága van, melyek átbeszélése időszerű.

A fideszes politikus az új Alkotmányról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy december közepéig kell az alkotmányozó albizottságnak elkészítenie munkáját, és reményei szerint a következő év első felében megszülethet Magyarország új Alkotmánya.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben