Már nincs búcsúcédula – Miklós Gábor írása a Népszabadságban

Arról azonban – mondta – semmit nem tudott, hogy paptársai sokszoros erőszakot hajtottak végre az internátus fiúlakóin. Ő akkor nem volt ott, hiszen 1964 és 1994 között a kórust vezette. A német lapokban megjelent vallomások azonban cáfolják állítását. Egyébként Ratzinger (a kórusvezető) maga elismerte, hogy bottal verte az énekesfiúkat fegyelemsértés miatt.

A Vatikán most teljes nyilvánosságot és a bűnösökkel szembeni fellépést ígér. A pápa talán levelet intéz a papsághoz, mondta Walter Kasper bíboros, amelyben elítéli a kiskorúak kihasználását. A német bíboros azt mondta, a hasonló hírek hallatán zavart, elkeseredést és dühöt érez. Nincs egyedül. Nyilván oka ennek, hogy az elmúlt időben egymást követve kerültek napvilágra hasonló visszaélések németországi egyházi iskolákból, sőt egy világiak által vezetett katolikus elitinternátusból is.

Nem ez az első ilyen leleplezéshullám. Amikor az egykori áldozatok előálltak, az egyház először úgy reagált, hogy „nincsenek bizonyítékok”. Aztán különös módon inkább valamilyen megegyezést kerestek. Az áldozatok beszámolói valósnak és meggyőzőnek tűntek a nyilvánosság számára. A családok a számukra legfontosabbat, gyermekeiket az egyházra, mint legfőbb erkölcsi intézményre, leginkább megbízható hagyományra bízzák. A visszaélést nem lehet elfogadni.

Azt hiszem, vallásos embereknek, különösen a lelkészeknek a legfájóbb ez a botránysorozat. Lehet ugyan ebben egyházellenes támadást, bulvárakciót látni, de kár lenne. A leleplezők ugyanis nem a hitet, nem is az intézményt bírálják, hanem a rendszert. A zárt, és tagjait mindenáron megvédő rezsimet, ahol a reverenda védelme fontosabb mindennél. Ahol inkább megvásárolták a hallgatást, mint, hogy megvizsgálták volna az okokat.

Ahhoz ugyanis alapvető kérdéseket kellene érinteni, esetleg tradíciókkal, dogmákkal szakítani. Az egyházon kívülálló embernek nem dolga, hogy rámutasson, mi az oka a hitelvek és a mindennapi gyakorlat közötti égbekiáltó különbségnek. De a nem hívőnek, a másban hívőnek sem közömbös, milyen élet zajlik a kolostorok, plébániák falai mögött. Mitől szenvednek, minek örülnek a papok, szerzetesek. Polgártársainknak ugyanis ők a lelki vezetőik. A hírek szerint az életük nem csupa vallásgyakorlás...

Az egyház már sokszor képes volt megújulni, megtisztította magát sok mindentől. Ma már például nem árulnak búcsúcédulákat. Kérdés, mire jutnak a botránysorozat nyomán. Ugyanis ez arról is szól, hogy a világban ma már nincsenek titkok. A tettek híre bejárja a világot. Az ocsmányságoké különösen gyorsan. Feltehetően Benedek pápa elítéli majd a bűnösöket. Vajon képes lesz-e változtatni is?