Luxus halottaknak
Vannak városok és temetők, ahol a halottak birodalmába is egyre nehezebb bejutni. Ha valaki előkelő nyughelyre vágyik, százezreket fizethet érte euróban vagy dollárban egyaránt. Forrás: hvg.hu / Tóth Sándor
Megszerezni egy sírhelyet a római Verona temetőben sem egyszerű. Érhető, mivel a presztízsértékűnek számító sírkertben olyan nagyságok nyugosszák örök álmukat, mint a híres írók, Alberto Moravia és Giuseppe Ungaretti, a legendás filmszínész, Marcello Mastroianni, a neves filmrendezők, Vittorio De Sica és Roberto Rossellini. Szinte szenzációszámba megy, ezért nemrég árverezésre bocsátottak egy tízszemélyes kriptát. A nyughely kezdő ára 150 ezer euró volt. A hatalmas érdeklődésnek köszönhetően végül 940 ezer euróért (1,3 millió dollár, mintegy 254 millió forint), több mint hatszorosáért adták el az elitkriptát. A vásárló ragaszkodott inkognitójának megőrzéséhez, ezért a nevét nem hozták nyilvánosságra. Az olasz ANSA hírügynökség közlése szerint a kripta klasszicista stílusú, fehér mészkőből és carrarai márványból készült.
Az árverezésre szánt sírhelyek közül nem ez volt az egyetlen, rajta kívül 33 másikat is eladtak, a Verona sírkerten kívül Róma két történeti temetőjében bocsátottak licitre nyughelyeket. Az „örök város” vezetése az eladásokból két és félmillió eurós bevételre számított, ám jóval többet, 3,8 milliót kaptak a temetkezési helyekért.
A moszkvai Krasznaja Presznya kerület egyik neves szöglete a Vaganykovi temető, amely az orosz közélet, művészet és irodalom sok hírességének, Szergej Jeszenyin lírikus költőnek, Vaszilij Szurikov festőművésznek, Pavel Mocsalov színésznek, Grigorij Csuhraj filmrendezőnek és Kliment Tyimirjazev növényfiziológusnak a nyughelye. Az utóbbi években ide eltemetettek között sok az ismerősen csengő név, például Bulat Okudzsava költő-író, dalénekes, Lev Jasin, az „évszázad kapusa” s Vlagyimir Viszockij színész-énekes, Marina Vlady férje is itt nyugszik. De kijárt egy sírhely a legismertebb orosz temetőben a korábbi lőtt sérüléseibe tavaly októberben belehalt hírhedt bűnözőnek, az „orosz keresztapának”, Vjacseszlav Ivanykovnak, alias Japoncsiknak is.
A felsoroltak névsora „fémjelzi”, Vaganykovóban nem akárkinek a földi porhüvelye kerülhet a sírgödörbe. Ezt akarták bemutatni, bizonyára kritikus éllel, az OOO Alkotó Műhely munkatársai, egy eddig meg nem nevezett televíziós csatorna megrendelésére. A riporter és stábja először a temető adminisztrációján keresztül próbált meg sírhelyet vásárolni. Miután a várható nemleges választ kapták, jött a riporteri leleplezés: pénzért még a kiváltságosoknak fenntartott orosz temetőben is minden lehetséges. Az interneten 100 ezer dollárért (20,3 millió forint) árult sírt találtak a zsurnaliszták. Egy Nyizsegorod megyei nő akarta eladni azt a vaganykovi sírt, ahol 1986-ban meghalt nagyapját, majd 1992-ben elhunyt nagyanyját temették el. A sírkert biztonsági személyzete csapott le az álvásárló forgatócsoportra, ők értesítették a helyszínre érkezett rendőröket is. Az ügyből botrány lett, a mindent gondosan rögzítő riporterek tulajdonképpen elérték céljukat, sikerült felhívniuk a közvélemény figyelmét.
Furcsa példákért nekünk sem kell messzire menni. Elég csak Erdélyig utazni, a kolozsvári Házsongrádi temetőig. Az „erdélyi pantheonban” a magyar irodalom, könyvkiadás és művészet olyan nagyjainak síremlékei találhatók, mint Apáczai Csere János, Jósika Miklós, Szenczi Molnár Albert, Misztótfalusi Kis Miklós, Kós Károly és sokan mások. Ebbe a dimbes-dombos sírkertbe rengetegen ellátogatnak az Erdélyt felfedezni próbálók közül. A „történelmi levegő” mellett is megdöbbenheti a vendégeket, amikor arról hallanak, hogy sok síremlékről lekaparták az oda temetett magyarok nevét, s a sírokba románok kerültek.
Persze vannak érdekességek, ami a mi történelmi múltunkat illeti, temetkezési szokások tekintetében is. Szent István király testét a régészeti tudomány mai ismeretei, feltételezései szerint egy római kori kőszarkofág őrizte (van olyan hipotézis is, mely szerint Géza fejedelem vagy Szent Imre herceg nyughelye volt). A ma a székesfehérvári Középkori Romkertben, Nemzeti Emlékhelyen őrzött kőkoporsót nemcsak átfaragták, s keresztény szimbólumokkal látták el, hanem feltehetően az előtte benne porladó csontokat is kiszórták. Az ismeretlen csontok pedig az egykori Római Birodalom Pannónia tartományában eltemetett polgáráé lehettek.