Krisztushoz hűséges volt, megölték

„Krisztus hű pásztoraként a hitet és az egyházunk iránti hűséget nem tagadom soha. Isten engem úgy segéljen!” – ezekkel a szavakkal zárta székfoglalóját Meszlényi Zoltán esztergomi érseki helynök, miután Mindszenty József hercegprímást 1948 karácsonyán letartóztatták, majd koncepciós perben elítélték, a kinevezett helynököt, Drahos Jánost pedig megölték. Az egyházjognak és a káptalan döntésének megfelelően Meszlényi került a posztra. A kiépülő kommunista diktatúra másvalakit képzelt a helyére. Név szerint a később nagy politikai karriert befutó Beresztóczy Miklóst, aki Meszlényi szerint csupán „báb lett volna a kormány kezében”. Rákosi Mátyás pártfőtitkár a szerzetesek elhurcolásának körülményeiről panaszt tevő püspököknek egy alkalommal a kormánnyal szembeni ellenséges cselekedetnek minősítette, hogy a székeskáptalan Meszlényit választotta helynöknek. Mindezt megtoldotta olyan képtelen állításokkal, mint például hogy a bezárt kolostorok celláiban a horogkereszteken kívül hatvan példányt találtak Hitler Mein Kampfjából, erőszakos térítéssel vádolta az apácákat, s hitet tett „a háborúra uszító ötödik hadoszlop”, vagyis a „klerikális reakció” felszámolása mellett.

Meszlényi nem ijedt meg a fenyegetésektől, egyik legfontosabb feladatának tekintette, hogy – miként arról Magyar Erzsébet nemrég megjelent Ki volt Meszlényi Zoltán? – Mozaikok egy vértanú püspök életéből című könyvében beszámol – áttekintse és rendezze a deportált szerzetesek helyzetét. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a Ferences Szegénygondozó ludányi anyaházába összezsúfolt, mindenüktől megfosztott szerzetesnővéreket személyesen is felkereste. Miután 1950. június 29-én az állambiztonsági szervek emberei elhurcolták a helynököt, esztergomi lakását kifosztották, ékszereit, egyházi ruháit is elvitték. Meszlényit először a budapesti gyűjtőfogházba, majd a kistarcsai internálótáborba vitték, ott elkülönítve őrizték – és kínozták. Kovács János tarnaleleszi káplán, aki Meszlényivel egy időben volt a kistarcsai tábor „vendége”, Hetényi Varga Károly Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában című kötetében így mutatta be a börtönviszonyokat: „Ami a bánásmódot illeti, kifejezetten büntető jellegű volt. Minden: a tábori fegyelem, az őrök fellépése, magatartása, beszédmódja, a karácsony és ünnepek előtti késő esti zaklatások, káromkodások, az udvaron felállított latrinajárás, poloskák. Kosztunk elég hiányos volt, mindnyájan lesoványodtunk. Állandóan éheztünk.” Az érseki helynöknek éjjel-nappal, őszi szélviharban, téli fagyban nyitva kellett tartania cellája ablakát, őrei szadista módon bántalmazták, gyakoriak voltak a vesére mért rúgások és botütések. Egy rabtársa később felidézte, hogy amikor halkan kifejezte részvétét a püspöknek, Meszlényi az égre emelve ujját csak annyit mondott: „Ő többet szenvedett.”

Mindeközben még a letartóztatás tényéről sem jelent meg nyilvánosan semmiféle híradás, ahogyan a főpap elleni vádemelésről sem számoltak be a lapok. Ez utóbbira egyébként végül is nem került sor, mert a kegyetlen kínzások, a gyilkos, sorozatos ütlegelések következtében Meszlényi Zoltán 1951. márciusában elhunyt. Hamvait a Rákoskeresztúri új köztemető területén helyezték el, csak sok évvel később, 1966-ban kerültek földi maradványai örök nyugalomba az esztergomi bazilikában.

Erdő Péter az esztergomi szertartásról
Magyarországon Meszlényi Zoltán lesz az első vértanú, aki a kommunizmus áldozatai közül eljut a boldogok sorába – érzékeltette az október 31-i esztergomi avatási ünnepség jelentőségét korábban lapunknak nyilatkozva Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. XVI. Benedek pápa július 3-án hagyta jóvá azt a dekrétumot, amely elismeri többek között Meszlényi vértanúságát. A bazilikában az ünnepi szentmisén jelen lesz Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa. Erdő Péter rámutatott: a környező országokkal ellentétben hazánkban eddig inkább a háború áldozatait és a korábbi időszakok tanúságtevőit avatták boldoggá.

A vértanú püspök világosan látta sorsát

Meszlényi Zoltán Lajos 1892. január 2-án született Hatvanban. Az esztergomi bencés gimnáziumban érettségizett , majd Rómában tanulhatott teológiát Vaszary Kolos hercegprímás jóvoltából. Pappá 1915 októberében szentelték az innsbrucki Canisius Szent Péter-templomban. Két évvel később Csernoch János bíboros megbízásából a prímási palotában tevékenykedett. 1931-től a főkáptalan tagja, majd helynöke, nógrádi és honti esperes. 1937-ben XI. Sixtus pápa kinevezése nyomán Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, Breyer István győri megyés püspök és Kriston Endre püspök Sinope címzetes püspökévé szentelték. Ez egyben azt is jelentette, hogy ettől a pillanattól a mindenkori esztergomi érsek segédpüspöke lett. Nyilván nem csupán a véletlennek köszönhető, hogy 1950-ben, nem sokkal elhurcolása előtt Siófokon elmondott bérmálási szentbeszédében világos képet adott a magyar egyház s benne a saját sorsáról. Azt mondta, a vértanúk kora nem zárult le az első századokkal. „A modern üldözések mozgatója az, hogy az üldözött hívőket az állam, a haladás, a nép ellenségeinek tartják, s mint ilyeneket irtják és pusztítják” – állapította meg.