Kövi Szűz Mária
Óbudán, a Szentendrei úton van egy kis kápolna, beékelődve a hatsávos főútba. Annak idején, amikor a szocialista városrendezők a békásmegyeri nagy építkezésekre készülve, szélesíteni akarták az utat, akadály volt a kis kegytemplom, amely a római kori aquaductus, azaz vízvezeték romjai mellett épült. Ekkor és később is többször forgott veszélyben. Az Úr azonban megvédte hajlékát. Forrás: Magyar Hírlap / Botos Katalin
A Kövi Szűz Mária nevét viselő templomocska azóta is dacol az idővel, a forgalommal, a zajjal. Körötte az autók szüntelen áradata – de ez nem ijeszti el a híveket. E kicsiny plébániára negyedszázadnyi időre kiváló papokat „dugtak el”, akiknek a lelke nagy volt. Messze városrészekből is vonzották a híveket. Egyre többet! A templom idővel szűknek bizonyult. Jó húsz éve hollandiai segítséggel kibővítettük, felújítottuk.
Jött a rendszerváltozás. Plébánosunktól, Vigassy Mihálytól egy ifjú lelkész vette át a szolgálatot. Vonzotta a fiatal, gyerekes családokat, a szülők hozták a kicsiket, ott zsibongtak a gyermekmisén, s így van ez ma is. Pál Ferenc beszédei megtöltik a templomot. Feri atya végtelen alázattal tanul a kicsiktől. Mindig megcsodálom, hogy papunk mennyire ért az emberek nyelvén, kihez-kihez a megfelelő módon fordulva. Szelídsége lefegyverző: sosem erőlteti gondolatait ránk, csak engedi, hogy átjárjanak szavai, s el-elgondolkozzunk rajtuk.
Most, a megszentelt húsvéti ünnepre készülve, nap mint nap olvasván az evangéliumi szakaszokat, elmélkedem legutóbbi prédikációjáról. Keverednek gondolataim a tőle hallottakkal. Milyen érdekes, hogy az emmausi tanítványok nem ismerték fel az Urat! Ahogy az asszonyok is kertésznek nézték, s ahogy a halászok, Péterék sem tudták először, kivel találkoztak. S amikor Emmausban felismerték őt, eltűnt. Mert ekkor már bennük élt… S már mindig a másikban kell Őt meglátnunk, mint szent Erzsébetnek Jézust a szegény koldusban. Zsonganak a húsvéti dallamok a fülemben. Christus resurrexit! Vere resurrexit… Elgondolkodom, milyen mély örömöt és egyben szomorúságot tükröz a húsvéti szekvencia. „Ó, nagy királyunk, légy irgalmas.” Mert nehéz a ránk bízott feladat, sokszor nem vagyunk képesek követni szavaidat.
Eszembe jut egy szép történet, Nemeskürty Istvántól. A kommunizmusban nem sokat törődtek az egyházi ünnepekkel. Egy ízben a moszkvai filmszemle az ortodox húsvétra esett. Vasárnap a szoba ajtaján kopogtak. A gyezsúrnaja, a folyosót felügyelő titkosszolgálati asszony jött, kezében tálcával. Hivatalosan azért volt ott, hogy teát főzzön annak, aki kérte; de valójában a megfigyelés volt a feladata. Nemeskürty tanár úr meglepődött, mert a tálcán szentelt étel, kalács és tojás volt, s az asszony így köszönt: „Krisztosz voszkresz!” (Krisztus feltámadt!) „Verojatno voszkresz!” (Valóban feltámadt!) – vágta rá az oroszul kiválóan beszélő irodalmár. „De mondja, maga mindenkihez bekopog?” „Nem – válaszolta az asszony –, de magán látszott, hogy lehet…”
