Köves Slomó rabbi Jézusról: „Az áhítat csak a nagyon szigorú gyakorlattal együtt lehet teljes”

– Hadd kezdjem ezzel a felettébb banális kérdéssel: gyerekkorában, az 1980-as években miképp teltek önöknél a karácsonyok?

– Azt hiszem, nagyon tipikusan. Teljesen ateista családban nőttem fel, ahol azért tartottunk karácsonyt, mert december 24-én karácsony van. Én viszont gyerekként is úgy éreztem, hogy mindig volt a levegőben egy furcsa erőltetettség, mert nem nagyon lehetett tudni, hogy voltaképp miről is szól mindez? Volt is meg nem is… Kilenc-tíz évesen az ember nem tudja megfogalmazni, hogy mit is érez, mi az, ami az egészben nyomasztó, de mikor később visszagondol, rájön: itt van ez az ünnep, amivel nem nagyon tudunk mit kezdeni, mégis ünnepelünk, mert valamit ünnepelni kell. Ami tényszerűen megtörtént, hogy egymástól kaptunk ajándékot.

– Ez azt jelenti, hogy a téli zsidó ünnepeket sem tartották meg?

– A zsidó családok jellemzően felhagytak saját hagyományaik, ünnepeik gyakorlásával, és a Holokauszt utáni második generáció már nem is nagyon ismerte ezeket. Volt egyfajta „felejtési-felejtetési kényszer”. Az üres hétköznapokba és önképbe kellett azonban valami „pót-cselekvés”, „pót-ünnep”. És ez lett a karácsony. Persze úgy, hogy a karácsonyból is kiemelték az eredeti tartalmat, hangsúlyozva hogy „ez nem vallási ünnep”, hanem az „emberek ünnepe”, amivel „mindenki azonosulhat”. Az én nagyszüleim úgy gondolkodtak: keresztények nem akarunk lenni, zsidók pláne nem, „nincs többé helye a vallási vagy nemzeti identitásnak, minden ember egyforma”, itt van tehát a karácsony, mely (eredeti tartalmától megfosztva) nem más, mint az egyedi identitástalanság ünnepe...

– Változott valami az utóbbi években?

– Az utóbbi tizenöt-húsz évben egyre több olyan zsidó család van, akik nem karácsonyoznak, hanem inkább hanukáznak. Ez a ma már általánosan is ismert ünnep időben nagyjából egybe esik a karácsonnyal. Ilyenkor nyolc napon át gyertyákat gyújtunk a több mint kétezer évvel ezelőtti makkabeus szabadságharc és a menóra csodájának emlékére. Talán eljött az ideje annak, hogy felfedezzük a saját gyökereinket és identitásunkat. Ki-ki a sajátját, ettől még békésen élve egymás mellett.

– Ha valaki az interneten keresgél ebben a témakörben, nagyon tarka képpel találkozik.  Van-e valamiféle egységes Jézus-kép a zsidóságon belül?

– Más a teológiai felfogás, az Istenhez való viszonyulás. A zsidó vallás előtérbe helyezi a gyakorlatot, az isteni parancsolatok betartását, ezzel szemben a jézusi teológia az áhítatra és a szívre helyezi a hangsúlyt, vagyis azt hirdeti, nem az a fontos, hogy mi van a szádon, hanem hogy mi van a szívedben. A zsidóság viszont azt tanítja, hogy az áhítat csak a nagyon szigorú gyakorlattal együtt lehet teljes. És a gyakorlat az, ami a leginkább visszahat a belsőre. Így aztán habár sok – a mai életben különösen – fontos alapértékben hasonlít a két vallás, mégis a mindennapi gyakorlatban, illetve az alapteológiai definíciókban is nagyok a különbségek.

– Nagyon sok kritikai felvetéssel találkozni, például olyasmivel is, hogy Jézus galileai volt, és a galileaiak igazából nem is voltak zsidók. Ön szerint mit lehet nagy valószínűséggel állítani a Jézus nevű bibliai, újszövetségi személyről?

– Úgy vélem, külön kell választani azt, hogy milyen történelmi kutatások irányulnak Jézusra, mint történelmi személyre és milyen a teológiai megítélése. Az a Talmudban is benne van, hogy élt, létezett és valós személy volt, méghozzá zsidó. Még az is szerepel benne, hogy melyik rabbinak volt a tanítványa – tehát a zsidóságban olyan vélemény nincs, hogy Jézus ne lett volna zsidó. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy kereszténység és a zsidóság kapcsolatát komolyan befolyásolta Európa történelme, ahol a kereszténység nevében évszázadokon keresztül elég véres sors jutott a zsidóknak. Ennek ellenére a nagy hírű Maimonidész elég pozitívan fordult a keresztény hithez. Misna Tórá című művének (ami egy komoly jogi munka), a legvégén van egy fejezet, ami a Messiásról szól. Itt említést tesz Jézusról is, és egyben leszögezi, hogy nem Jézus volt a Messiás. De ha nem ő volt, akkor – teszi fel Maimonidész a kérdést – vajon hogyan kell értelmezni a működését, hiszen mindennek, ami a világban történik, célja van? Főképp annak fényében, hogy Jézus nevében sok ezer zsidót kardélre hánytak? Nagyon érdekes magyarázatot ad: ugyan Jézus tanításaival nem tudunk azonosulni, de az ő tanításai által terjedt el az egyistenhit a világban, és olyan gondolatok, amelyek a zsidóság számára is nagyon fontosak. Lehet, hogy mindezeket nem úgy értelmezik, ahogy mi gondoljuk, de addig is, amíg majd valóban eljön a Messiás, ezek a bibliai fogalmak nem lesznek teljesen idegenek az emberektől.

– Hadd erőltessem ezt egy kicsit: mennyire foglalkoztatja Jézus személye a zsidó gondolkodókat, rabbikat?

– Azt kell mondjam, nem nagyon. A judaizmus ugyanis nem foglakozik komparatív teológiával. Az évezredek alatt valószínűleg több millió oldalnyi teológiai, zsidó Biblia-magyarázó szöveg született, de olyan, mint az előbb említett példa, alig néhány akad. Alapvetően nem erről, nem őróla szól a zsidó teológia.

–  Mit szokás csinálni december 24-én? Igaz-e, hogy ilyenkor a zsidók nem tanulnak Tórát?

– Az egésznek van egy praktikus oldala, ami a már említett, komoly történelmi keretben érthető meg leginkább. Az esti közös tanulásokra a zsinagógába vagy a tanházba mentek át a zsidók, amihez természetesen el kellett menni otthonról. Ám gyakran előfordult, ha ezen az estén egy zsidó kiment az utcára, akkor, hogy úgy mondjam, baja esett. Ezért döntöttek úgy, logikusan, hogy na jó, akkor inkább maradjunk otthon... De ezzel, persze, megfosztjuk magunkat a tanulás örömétől.

– December 23-24-én párhuzamosan két helyszínen, a Pesti Jesivában, és az Óbudai zsinagóga dísztermében is tartanak előadásokat. Megnőtt az efféle ismeretterjesztő összejövetelek iránt az érdeklődés, talán a nem zsidók részéről is.

– Feltétlenül. Nagyon sok előadást, oktatási programot szervezünk, és ezekre rettentő sok ember jelentkezik. Sokan olyanok is, akiknek nincs zsidó kötődésük, és nem is céljuk, hogy zsidóvá váljanak. De a zsidóság kérdése olyan téma, ami sokakat izgat, és úgy érzik, fontos, hogy valamelyest megismerkedjenek vele, méghozzá autentikus forrásból, első kézből.