Kötelező lesz az SNI-gyerekek integrációja ép társaikkal

Az esélyegyenlőség jegyében azonban egyre több ország tér át az integrált nevelésre és illeszti be a sajátos nevelési igényű gyermekeket a többségi nevelési-oktatási intézményekbe. Az épekkel közös munka a legtöbb esetben húzóerőt, sikerélményt jelent a sérült gyermek számára,  előnyös a szülőnek, az ép társakban pedig erősíti az empátiát. Csakhogy az integrált nevelésre sem alkalmas kivétel nélkül minden sérült gyermek,  az intézményeknek pedig komoly kihívás a személyi és tárgyi feltételek megteremtése.

Szombathelyen a Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság dönti el, hogy az előszetes szűrőn fennakadt gyermekek milyen oktatási intézménybe kerülhetnek. 
 
„Sajátos nevelési igényű (a továbbiakban SNI) az a  gyermek, aki testi, érzékszervi, értelmi vagy beszéd fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, illetve a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendelellenessége áll fenn nála – magyarázza a bonyolult meghatározást Szabó Ilona, a bizottság vezetője. – Nagy részük  normál iskolában is kezelhető. Az enyhe fokban értelmi fogyatékosok Szombathelyen az Aranyhíd nevelési központba kerülnek, vidéken azonban több településen az ilyen gyermekek nevelésére is felkészült az iskola.”

A Nevelési Tanácsadó által problémásnak ítélt gyerekeket orvosból, gyermekneurológusból, pszichológusból, gyógypedagógusból álló team vizsgálja. Az eltérő tantervű osztályba kerülés határa a hetvenes IQ, de ha határesettel talákoznak, általában megadják az esélyt a gyermeknek, hogy hagyományos osztályban kezdje  meg tanulmányait. Az első osztály elvégzése során általában kiderül, hogy a gyermek bírja-e a tempót, vagy fokozódott a lemaradása. A továbbiakban is kötelező a rendszeres kontroll, két, majd három évente. 
 
„Ezerkétszáz körüli gyermeket vizsgálunk évente, kétharmaduk már kontrollra jön – mondja Szabó Ilona. – A szülők túlnyomó többsége megértő és együttműködő, 2-3 olyan eset fordul elő, hogy államigazgatási eljárás keretében a jegyzőnek kell  köteleznie, hogy a vizsgálaton részt vegyen, vagy annak eredményét elfogadja. A legtöbben tudják, hogy a gyermekük érdekében legjobb megoldást kell választaniuk.”

Az iskolák alapító okiratukban szinte kivétel nélkül feltüntetik, hogy fogadnak SNI-s gyerekeket. Pedig ennek a feltételeit is biztosítani kell. A sérült gyerekeknek egyénre szabottan és évfolyam szerint meghatározott óraszámú  fejlesztő foglalkozást kell kapniuk. Ahol nincs gyógypedagógus vagy fejlesztő pedagógus, ezt a feladatot utazó szakemberrel el lehet látni  erre fordíthatják az intézmények a sérült gyermekért kapott emelt normatívát.  Ám szükség lenne rá, hogy a többségi tanítónéni is felkészült legyen az integrációra, holott  ilyen ismereteket egyelőre alig kapnak a pedagógus képzésben. Magasak az osztálylétszámok, nehéz  differenciálni, nem eléggé elterjedt a kiscsoportos tanítási módszer.

A Bercsényi iskolában az átlagosnál jobban felkészültek erre a feladatra. hatvanötmillió forintot pályáztak akadálymentesítésre, így itt a mozgáskorlátozott, vak és süket gyerekeket is tudják fogadni. Konferenciákat szerveznek, külföldre járnak tapasztalatokért. Gondoskodnak pedagógusaik folyamatos képzéséről, így ma náluk öt fejlesztő pedagógus, valamint gyógypedagógus, szociálpedagógus és mentálhigiénés szakember is dolgozik. Ők esetmegbeszéléseket folytatnak az osztálytanítónőkkel, megtanítják őket a differenciált feladatadás, a kooperatív munka módszereire. Az integráció a gyakorlatban rendkívül nagy rugalmasságot igényel, a tanananyagtól, a  gyermek előrehaladásától függően. Van, amikor a gyógypedagógus kiviszi az óráról és külön fejlesztő foglalkozást kap, máskor két tanárral folyik az óra, úgy, hogy a gyógypedagógus az órán  bent ülve segít a többiekkel azonos tananyag elsajátításában. Nagyon ritkán az is előfordul, hogy egy gyereket semmilyen módszerrel nem lehet a közösségben tartani, ilyenkor magántanuló lesz. 
 
„ A legtöbb uniós országban már nem kell azért harcolni, hogy egy iskola gyógypedagógusi státuszt kapjon – mondja Fokiné Rácz Ilona igazgató, aki épp most készül egy külföldi tanulmányútra. – Nálunk egyelőre csakl nagyon jó munkaszervezéssel, pályazatokkal lehet előre lépni. Messze vagyunk attól, ami más országokban már elfogadott, hogy a sérült gyerek mellett folyamatosan ott legyen egy szakember. Tudomásul kéne venni, hogy ez nem kidbott pénz, mert ha a részképességeikben sérült diákok is megkapják az eélesélyt a normális életre, helytállhatnak az életben, el tudják majd tartani magukat és a családjukat. ”

A Reményik iskolában is több fejlesztő pedagógus dolgozik. Délelőtt tanítanak az osztályokban, délutánonként pedig  fejlesztő foglalkozásokat tartanak a sérült gyerekeknek. Úgy érzik, ennél többre, gyógypedagógus alkalmazására, a szakember tartósabb jelenlétére lenne szükség. Nem kevésbé fontos az is, hogy törekvésiket a szülők is maximálisan támogassák. 
 
„A gyermek, a tanár és a szülő hármasfogatának együtt kell működnie – magyarázza Tuba Henriett, akinek  problémás kisfia már felső tagozatba jár. – Féltünk az integrációtól, hogy Krisztián be tud-e illeszkedni, megkapja-e mindazt az odafigyelést, amit alsóban, a kislétszámú osztályban? Az elmúlt három évben választ kaptunk kérdéseinkre. Megkaptuk a tanároktól a tőlük telhető odafigyelést, az egyéni segítségnyújtásnak számtalan formáját. Továbbra is közös volt a célunk, és egy egészséges, megkülönbötetésektől mentes környezetben nagy utat jártunk be ezidáig. Mi együtt: a gyermek, a tanár és a szülő.”