Kiszolgáltatottság, tehetetlenség és stressz – minden együtt áll a depresszióhoz

Hasba szúrta magát, gyógyszert vett be, kiugrott irodája ablakán. A France Telecom 33 munkatársa kísérelt meg öngyilkosságot egy év alatt. Kétharmaduk meghalt. Tettüket a sorozatos átszervezésekkel járó munkahelyi stresszel indokolták. Az Új-Zélandon vízbefúlt magyar kajakos viszont épp reménytelennek tűnő álláskeresése miatt választotta a halált.

Robert Enke német válogatott labdarúgó senkit sem okolt, inkább bocsánatot kért, majd a vonat elé vetette magát. Öngyilkossága megrázta Németországot. A gyermekét elveszítő, folytonos teljesítménykényszerrel küzdő sportolóban sokan magukra ismertek. Nem véletlenül. Német pszichiáterek szerint a négymillió regisztrált beteg mellett ugyanennyien küzdenek a betegséggel orvosi segítség nélkül. Akárcsak a pécsi egyetemen lövöldöző G. Ákos, akit évek óta depressziós és skizoid tünetek kínoztak, ám komplex kezelés helyett csak antidepresszánsokat kapott.

Magyarországon becslések szerint négyszázezer depreszsziós van, de ennél jóval többen - a lakosság 15 százaléka - élt már át életében orvosi értelemben vett depressziós időszakot. Dr. Kopp Mária, a SOTE Magatartás-tudományi Intézete igazgatójának kutatásaiból tudható, hogy minden ötödik magyar krónikus stressz, illetve a lelki leszakadás állapotában van, minden harmadik életminőséget rontó depressziós tüneteket mutat. A negatív lelkiállapot pedig a korai, 65 év alatti halálozás legfontosabb előrejelzője.

Az Európai Unió átlagához képest a magyar férfiak hat, a nők négy évvel korábban halnak meg. A drámai helyzet kialakulásának hátterében a magyar lelkiállapotot 1988 óta vizsgáló Kopp Mária szerint nem a gazdasági környezet, hanem a lelki tényezők - a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség és a krónikus stressz - állnak. Ezekből pedig a kellő családi hajlam talaján gyorsan kifejlődhet a depresszió. Nem hétköznapi értelemben.

Rossz kedve, álmatlan éjszakái, sikertelen kapcsolata, teljesítménybeli kudarcokat kísérő önértékelési zavara - vagy éppen önbizalomhiánya - mindenkinek lehet, a hangulati mélypontok szükségszerű kísérőjelenségei létezésünknek. Ám, ha minden érdeklődésünket elveszítettük mások iránt, több órával korábban ébredünk a szokásosnál, kínzó gondolatok gyötörnek, reménytelennek látjuk a jövőt, és túl fáradtak vagyunk ahhoz, hogy bármit is csináljunk, állandóan hibáztatjuk magunkat, elégedetlenek és közömbösek vagyunk, ráadásul még fogyunk is, akkor minden bizonnyal többről van szó a hangulat átmeneti zavaránál.

Az orvosi diagnózis felállításához a kilenc klasszikus tünetből legalább kettőt kell produkálnia a betegnek, több héten át. A nemzetközi vizsgálatok szerint az emberek harmada hajlamos a depresszióra, míg a többiek ugyanazon eseményen legfeljebb bosszankodnak, vagy - némi letargia után - túlteszik magukat rajta.

- A depresszió sok szenvedést okozó lelki tünetegyüttes, amely alapvetően akadályozza a munkavégzést és a családi életet. Az orvoshoz forduló betegek 80 százaléka maga kéri a gyógyszeres kezelést. Hazánkban a betegek fele szed antidepresszánst, ami korántsem olyan nagy arány, hiszen az USA-ban, Svédországban, illetve Svájcban 70-80 százalékuk - hangsúlyozza dr. Rihmer Zoltán pszichiáter, a SOTE professzora. A depresszió kezelésére szolgáló antidepresszánsok - Rihmer szerint maroknyi - ellenzője a gyógyszercégek fogyasztást gerjesztő szüleményének tartják az egész betegséget.

A depresszió nem több lelki "náthánál" - állítják -, amely ugyanúgy gógyul kezeléssel, mint anélkül. Furcsának tartják a kór gyors terjedését is. Míg az ötvenes években - hátuk mögött a világgazdasági válsággal és a háborúval - minden húszezredik lakos vallotta magát depressziósnak, napjainkban minden tizedik véli felfedezni magán a tüneteket.

- Az ötvenes években még nem álltak rendelkezésre a teljes lakosság reprezentatív mintáin nyert epidemiológiai adatok, az akkori becslések az újabb adatok tükrében nagyságrenddel kisebbnek bizonyultak - hívja fel a figyelmet Rihmer Zoltán, aki lesújtónak tartja a főként laikusok által támogatott vélekedést. A depresszió Hippokratésztől kezdve szerepel az orvosi tankönyvekben. Az antidepresszánsok hatékonysága tudományosan bizonyított tény és mindennapos klinikai tapasztalat, ami az öngyilkosságok számának jelentős csökkenésében is megmutatkozik.

Hazánkban az utóbbi 25 évben a felére csökkent az öngyilkosok száma, miközben a kezelt depressziósoké megtízszereződött - mutat rá dr. Rihmer Zoltán. - Az öngyilkosságot elkövetők 70-80 százaléka major (orvosi értelemben) depressziós. Megfelelő kezeléssel azonban drasztikusan - 80-85 százalékkal - csökkenthető ez az arány.

A férfiak gondozása különösen fontos, hiszen az öngyilkosok 80 százaléka közülük kerül ki. Ők inkább leugranak, akasztanak, vonat elé ugranak, fejbe lőnek, míg a nők gyógyszereket, mérgeket vesznek be. A gyengébb nem kísérletei így ritkábban fordulnak tragédiába, holott körükben kétszer gyakoribb a depresszió. A nők túlélési esélyeit növeli az is, hogy hamarabb kérnek orvosi segítséget, és könnyebben beszélnek lelki kínjaikról barátaiknak, ismerőseiknek.

A tünetegyüttes azonban öngyilkosság nélkül is veszélyes állapot, köztudottan emeli a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek előfordulásának arányát. A helyzetet rontja a stressz alkohollal és dohányzással való oldása, ami a Lajtától keletre még mindig "férfias" magatartásnak számít.

Bár a hazai statisztikák lehangolóak és köztudottan sírva vigadunk - ami Rihmer professzor szerint mániás-depressziós lelkiállapotra utal -, tudományosan nem bizonyított, hogy a magyart búskomor néplélekkel verte volna meg a sors. A major depresszió hazánkban sem fordul elő gyakrabban, mint Nyugat-Európában. Viszont arrafelé tízezer lakosra kétszer annyi pszichiáter jut, mint itt. Csupán az utóbbi három évben több mint 200 pszichiáter távozott hazánkból. Pedig itthon is nagy szükség volna rájuk.

A válság nyomán nem csupán a pénztőkébe vetett hit rendült meg honfitársainkban, hanem a társadalmi bizalom is alacsony fokra sülylyedt: a magyarok többsége úgy véli, csak szabálysértő magatartással teremthet kedvező életkörülményeket. A magyar társadalom az angolszász országokhoz hasonlóan nagy mértékben individualista, ám velük ellentétben rendkívül nagy arányban - 98 százalék! - bizonytalanságkerülő, nehezen birkózik meg a negatív életeseményekkel - derül ki a Magyar Lelkiállapot 2008 című tanulmánykötetből, melynek szerzői felhívják a figyelmet arra a 17 évnyi különbségre, amely a legfelső és a legalsó népréteg várható élettartama között van.

A társadalmon eluralkodó ellenségesség, bizonytalanság, a családi konfliktusok az egészségromlás minősített hívószavai. Védőernyőt képezhet viszont a bizalom, az erős társas kapcsolatok, a vallási csoporthoz tartozás, de legfőképpen az élet értelmébe vetett hit.

A GKI-Egészségkutató Intézet 2005-ben közreadott költséghatékonysági vizsgálata szerint évente 23 milliárd forintot költ az állam a depresszió kezelésére, további 13 milliárdot antidepresszáns készítmények támogatására, a táppénzen töltött napok pedig 45 milliárddal terhelik a nemzetgazdaságot. Ha ehhez hozzáveszszük a lakosságra háruló, a betegséghez fűződő egyéb - például ápolási - költségeket, akkor ez a szám meghaladja az évi 130 milliárd forintot. A kezelés nélküli depresszióból származó nemzetgazdasági kár viszont szakemberek becslése szerint ennek akár a tíz-hússzorosa is lehet. A WHO előrejelzése szerint 2020-ra a depresszió a második leggyakrabban keresőképtelenséghez vezető kórkép lesz Európában.