Két évtizede jó barátok – A bonyhádi evangélikus gimnázium testvérkapcsolatáról

Létrehozás: 2010. szeptember 09., 13:00 Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 09., 13:00

Bonyhád – Idén ünnepli a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, és a németországi Treuchtlingen Senefelder-Schule partnerkapcsolata húszéves jubileumát. Forrás: teol.hu / Vizin Balázs

Ebből az alkalomból egy huszonhárom fős delegáció érkezik a völgységi városba szeptember kilencedikén. Ónodi Szabolcstól, a bonyhádi oktatási intézmény igazgatójától megtudtuk, kiváló kapcsolatot ápolnak a testvériskolával. Sőt, ez a baráti együttműködés nem csupán a gimnázium falain belül, hanem a két város között is tapasztalható.

„A jubileumi találkozón remek alkalom nyílik az elmúlt húsz esztendő értékelésére, valamint az újabb közös célok megtervezésére. Emellett a városok vezetőinek is lesz lehetősége egyeztetni a jövőről” – mutatott rá Ónodi Szabolcs. Majd hozzátette, a testvérkapcsolat alapja az elhivatottságban rejlik. Ugyanis 1990-től, közös összefogásnak köszönhető, hogy még mindig töretlen az együttműködés közöttük.

Az iskolák növendékei rendszeresen látogatják egymást, 8-10 napot töltenek külföldön. Ősszel a németországi gyermekeket látják vendégül, míg a bonyhádiak tavasszal utaznak Treuchtlingenbe. A gimnázium igazgatója azt is elmondta, már a családok között is kialakult egy szoros kötődés a két évtized alatt.

Több partnerkapcsolattal rendelkezik a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, azonban a legsokoldalúbb ezek közül a treuchtlingeni – tette hozzá Ónodi Szabolcs. Már kezdettől fogva elhivatott pedagógusok kezdeményezték, szervezték, tartották életben az együttműködést – mondta lapunknak Tamás Erika, a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium pedagógusa.

„1989 decemberében a treuchtlingeni Senefelder-Schule a Bajor Fiatalok Körétől (Bayerischer Jugendring) egy listát kapott, amely tartalmazta azon magyar gimnáziumok nevét és címét, amelyek szívesen alakítottak volna cserekapcsolatot német, illetve bajor gimnáziumokkal, iskolákkal. Így esett a választás a mi intézményünkre. Már a megállapodást követő évben – 1990 februárjában – az első diákok levelet váltottak.

Az 1990-es év tavaszi szünetében sor került a két iskolavezetés közti párbeszédre, amely során a cserekapcsolat részleteit, illetve időpontjait is szabályozták. 1990 szeptember 16-27 között utaztak először treuchtlingeni diákok Bonyhádra 16 fővel és két tanárral. 1991 tavaszán: április 21 és május 1-ig pedig a magyar gyerekek kirándultak Németországba, s ettől az időponttól kezdve évente rendszeresen új arcokat ismerhetnek meg Bajorországból. Azóta eltelt néhány év, de a kötelék a két iskola között erősödött.

Amikor 2006-ban ünnepelte a bonyhádi gimnázium a 200 éves fennállását, a jubileumi ünnepségre az akkori iskolavezetõ, Werner Sittauer is hivatalos volt. Az alapító tagok közül még ma is rendszeresen, minden évben utazik a gyerekekkel Ulrike Rauscher, aki a motorja a programok szervezésének, a diákok mobilizálásának. Birnthaler Felix pedig 2000-től tevékenyen dolgozik a partnerkapcsolat ápolásában. Magyar részről pedig Sántha Lászlóné, Körper Mária tanárok tettek sokat a kapcsolat alakulásáért és fennmaradásáért” – hangsúlyozta Tamás Erika.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben