Katasztrófák sora ketyeg alattunk – Avagy: Javaslat egy megújulási mozgalomra

Létrehozás: 2010. október 17., 09:35 Legutolsó módosítás: 2010. október 17., 09:36

Kolontár óta valami megváltozott bennem. Kolontárba belesűrűsödik mindaz a nemtörődömség, ma-el-nem-végzett munka, lopkodás és mérhetetlen önzés, amely erre az elnyomorodott országra jellemzővé vált az elmúlt két évtizedben. Az ország személyes és mindennapos szétverésében átléptünk egy határt, amelyet büntetlenül nem lehet átlépni. Forrás: csermelyblog.tehetsegpont.hu / Csermely Péter

A komplex rendszerekkel kapcsolatban az elmúlt évtizedben felgyűlt tudományos ismeretek szerint katasztrófák egész sora időzített bombaként ketyeg alattunk. Az összetett rendszerek robusztusak. Sok hibát elviselnek - látszólag változatlanul. A hibák azonban nem múlnak el nyomtalanul. Összegződnek, és váratlan(nak látszó), lavinaszerű eseményeket indítanak el. Így gyűlik és gyűlik az elmúlt sok-sok év minden egyes napjának a felelőtlensége, és a fejünkre szép lassan, de minden komplex rendszer viselkedésével igazoltan bizonyosan, katasztrófaként visszahull.

A kolontári tragédiának vízválasztónak kell lennie. Arra kérlek, hogy nézz magadba, és fogadd meg, hogy Te személyesen nem engeded, hogy a hasonló katasztrófák tovább gyűljenek. Kérem azt is, hogyha ezt megfogadtad, és így nem fér hozzád már a nemtörődömség mocska, nyúlj vissza az egyik legősibb tisztaság szimbólumhoz, a liliomhoz, és tűzd ki e Liliomnak (amely már Szent Imre herceg szimbóluma is volt) a fenti, vagy más változatát a ruhádra. Segíts egy olyan értékrend közös kialakításában, ahol a Liliom közösen formált és őrzött tiszta érték marad.

Kolontár óta valami megváltozott bennem. Nemcsak a szerencsétlenül elpusztult ártatlanok miatt. Nemcsak a kibontakozó ökológiai katasztrófa méretei, és hosszú távú hatásai miatt. És nemcsak a katasztrófát okozók mérhetetlen tudatlansága és felelőtlensége miatt. Kolontár ugyanis nem egyedi eset. Kolontárba belesűrűsödik mindaz a nemtörődömség, ma-el-nem-végzett munka, lopkodás és mérhetetlen önzés, amely erre az elnyomorodott országra jellemzővé vált az elmúlt két évtizedben. (Ennek borzasztó hatásait a bekezdés mellett álló maci – Czerkl Gábor ihletett fotója – hátborzongatóan jól szimbolizálja.)

Kolontár azért sem egyedi eset, mert az elmúlt időszakban felszaporodó katasztrófák – Kolontárhoz hasonlóan – mind-mind emberi mulasztások egész sorára is visszavezethetőek voltak. Ennek egyik példájaként a májusi borsodi áradás hatásai nem lettek volna akkorák, amelyek voltak, ha mindenki elvégezte volna a dolgát akár évekkel korábban – aki nem tette. Vegyük észre, hogy ebben az országban húsz éve (száz éve?) szinte senki sem végzi el a dolgát rendesen. Esik szét az ország. Nádas Péter barátom egy elképesztően pontos látleletét írta ennek meg egy hete „A dolgok állása” című esszéjében az Élet és Irodalom hasábjain. Az ország személyes és mindennapos szétverésében átléptünk egy határt, amelyet büntetlenül nem lehet átlépni.

A komplex rendszerekkel foglalkozó tudományok, így az általam is művelt hálózatkutatás az elmúlt évtizedben bizonyították azt, hogy egy bonyolult rendszert nem lehet minden határon túl hibákkal terhelni. A rendszer egy ideig ellenáll, és látszólag nem történik semmi. Aztán sok esetben viharos sebességgel megadja magát. A lavinaszerű eseménysort katasztrófaként éljük át. Katasztrófák egész sora időzített bombaként ketyeg alattunk. Amikor ezt írom, messze nem csak az almásfüzitői tározóra gondolok. Megszállott látomásaim sincsenek. Az elmúlt sok év minden egyes napjának felelőtlensége gyűlik, csak gyűlik, és a fejünkre szép lassan, de minden hasonló komplex rendszer viselkedésével igazoltan bizonyosan, katasztrófaként visszahull. Lehet, hogy legközelebb esetleg ledől egy óriási kémény egy lakótelepre, mert kilopták belőle a betont. Vagy esetleg menet közben szétesik egy széjjelrohadt vonat. Netán lezuhan az évek óta szétesőben levő légitársaság egyik gépe. Természetesen azt nem tudni, hogy milyen katasztrófa lesz, és azt még kevésbé, hogy mikor. Ezek, amelyeket példaként felsoroltam, szinte biztosan nem történnek meg soha. De az teljesen bizonyos, hogy saját magunk által évek alatt készítgetett bombák egész során ülünk.

 Vannak és lesznek ennél „kisebb” katasztrófák is. Ezek már annyira mindennaposak, hogy teljesen megszoktuk őket. Magyarországon minden egyes órában csaknem három házasság bomlik fel. Minden egyes napon legalább hárommal többen lesznek hajléktalanok. Éppen ebben a pillanatban családok tízezreiben bántanak, aláznak, vagy ütnek meg valakit, és ezzel egy újabb katasztrófát készítenek elő.

A kolontári tragédiának vízválasztónak kell lennie. A meghalt szerencsétlenek emlékére gondolva arra kérlek, hogy nézz magadba, és fogadd meg, hogy Te személyesen nem engeded, hogy a hasonló katasztrófák tovább gyűljenek. Kérem azt is, hogyha ezt megfogadtad, és így nem fér hozzád már a nemtörődömség mocska, nyúlj vissza az egyik legősibb tisztaság szimbólumhoz, a Liliomhoz, és tűzd ki e Liliomnak a bekezdés mellett lévő változatát a ruhádra. (A Liliom már Szent Imre herceg szimbóluma is volt. A cserkészektől elnézést kérek, ha a mellékelt Liliom nagyon hasonlítana ez az ő liliomukra, de ők amúgy is már régóta teljes joggal liliomosok. Lehet a mellékelt helyett akár rajzolni egy sokkal szebbet is. A viselkedés következetes tisztasága a lényeg, és nem a szimbólum maga. Az maximum csak segít.)  Kérem azokat az intézményeket, iskolákat is, ahol a munkahelyi közösség vállalja azt, hogy egymásra ügyelve fokozott tisztességgel végzi a munkáját ezentúl, hogy hasonlóképpen cselekedjenek. Végezetül pedig megkérlek, hogy SEGÍTS ebben a másiknak, mert ez egyedül nem megy. Segíts abban, hogy a felelősségére figyelmezteted, segíts az elvégzendő munkában is, és segíts egy olyan értékrend közös kialakításában, ahol a Liliom közösen formált és őrzött tiszta érték marad. (Hadd kérjem azt is, hogy legyünk ebben Szent Imréhez méltóan megbocsátóak. Ne a múlt tisztaságát kérjük számon a csatlakozón, hanem azt, hogy a csatlakozás pillanatától hogyan viselkedik. De ezt NAGYON.)

Aki Budapesten lakik, és a fenti liliomos logo-t letöltve egy kitűzőt szeretne belőle magának, annak azt javasoljuk, hogy menjen el a Copy General Krisztina körúti üzletébe (nyitvatartás hétköznap: 7-22, szombat/vasárnap 9-17), ott vállalnak ilyet.


Záró megjegyzés: félreértés ne essék, nem azt kérem Tőled, hogy hős legyél. Nagyon keveset kérek. Azt kérem, hogyha „Liliomos vagy”, akkor ne lopd el azt, sem a másiktól, sem az államtól, ami nem jár neked. Ha Liliomos vagy, akkor mindig arra is gondolj, hogy a munkád eredményén akkor is örökre ott van a neved, ha az esetleg nem látszik: dolgozz úgy, hogy büszke lehess arra, amit alkotsz. Ha Liliomos vagy, akkor ne csak a holnapban gondolkodj. Gondolj a gyermekeid, az unokáid jövőjére, és gondolj arra, hogy hova, micsoda magasságokba juthat ez az ország, ha Te (végre) minden áldott napon elkezded a munkádat rendesen elvégezni, és másokat is erre kérsz. Várd ki a sorodat türelemmel, állj a mozgólépcső jobb szélére, menj be a busz közepére, és add át a helyed az időseknek. Ilyen egyszerű ez. Ha Liliomos vagy, akkor segítsd mindebben a többieket. Esetleg csak annyival, hogy adsz a másiknak néha egy mosolyt.

Köszönöm:

egy Liliomos Társad

Néhányan a Liliomos Mozgalom eddigi, több mint 250 kiváló támogatója közül (azonnal elnézést is kérve a többi, itt most nem említett nagyszerű embertől): Bojár Gábor és felesége, Zanker Zsuzsa, Fabiny Tamás, Hankiss Elemér, Hoffmann Rózsa, Süveges Ildikó. A Liliomos Mozgalmat eddig támogató szervezetek: Magyarországi Evangélikus EgyházVállalkozók Szövetsége.

Válaszok (2010. október 17.)

Fontos új ismeretekkel gazdagodik az ember egy ilyen kezdeményezés kapcsán. Kiderült, hogy vannak heraldikus és ikonográfus ismerőseim is... Ők figyelmeztettek, hogy annak a liliomnak, amelyet a Liliomos Mozgalom logo-jának választottam, a szó szigorúan vett értelmében semmilyen köze nincsen Szent Imre herceg liliomához. A tények makacs dolgok: érdemes elfogadni őket. (Különösen egy tudományos kutatónak...) Ezt tettem én is, és „egyszerű” Liliomra javítottam a szöveget az eredeti szent imrei liliomról. Attól még, akinek ez így kedves, nyugodtan tarthatja ezt a Liliomot is Szent Imre Liliomának. Én is ezt teszem. Ahogyan az eredeti bejegyzésben is már jeleztem: Lehet a mellékelt Liliom helyett akár rajzolni egy sokkal „szentimrésebbet” is. A viselkedés következetes tisztasága a lényeg, és nem a szimbólum maga. Az maximum csak segít.

Válaszok (2010. október 16.)

Kedves Barátaim! Elsőként hadd írjam le azt, ami nyilvánvaló. Mérhetetlenül örülök annak, hogy sokaknak fontos üzenet volt a kezdeményezés. Ha csak egy embernek lett tőle egy jó napja, már akkor megérte. Ennél pedig – úgy tűnik – több is történt. És most jöjjön néhány tényleges válasz.

„Sándor” gondolataira válaszolva hadd erősítsem meg, hogy ma már a katasztrófák valamilyen szinten jelezhetőek előre is. A komplex rendszerek nagyon érdekesen változtatják meg a viselkedésüket akkor, amikor egy váratlan átalakulás felé tartanak. Egy nemrégiben a Nature-ben megjelent kiváló összefoglaló három ilyen jegyet írt le: (1) ha kitérítünk egy katasztrófa felé tartó bonyolult rendszert az eredeti állapotából, sokkal lassabban tér vissza semmint „normális” társa; (2) az ilyen rendszerek viselkedése egyre inkább önmagára hasonlító lesz; (3) ha viszont máshogyan viselkednek, akkor nagyon kilengenek („nem találják a helyüket”). Gondoljunk bele! Ez a kép pontosan illik egy öregedő emberre is. Nálunk a közeledő katasztrófát halálnak hívják. Azt nem tudjuk mikor, és hogyan lesz az utolsó perc, és tudományosan valószínűleg ezt soha nem is sikerül megtudnunk. De azt, hogy nő, vagy csökken a valószínűsége annak, hogy az utolsó perc közel legyen, azt már valamilyen szinten lehet jelezni. Nincsenek ilyen adataink a magyar társadalomról. Minden érzésem azt súgja, ha lennének, akkor egy jóval katasztrófa-közelibb állapotot mutatnának, mint ami egészséges lenne.

„Sándor” kérdéseit „Az anyagi javak termelésének, fogyasztásának biztosan van tartható növekedése? Esetleg nem a jelenleg elfogadott és erőltetett szemléletmódunk a ketyegő katasztrófák végső oka?” csak meg tudom erősíteni én is. A mértéktelenség és a mohóság nemcsak egyéni, de társadalmi, földi méretekben is jellemző ránk, „nyugati civilizációsokra”. Ezt a speciális magyar újkapitalista-mohóság csak tetézi.

 „Vita” egy nagyon gyakori hibára hívja fel a figyelmet, amikor így ír: „a továbbküldők megnyugtathatták lelkiismeretüket, hiszen csak egyet kattintanak, és ezzel eleget tettek társadalmi kötelezettségüknek”. A Liliomos Mozgalom azonban messze NEM csak egy-klikkes továbbküldésről szól. Ez a Mozgalom azoké, akik mindennapi viselkedésükben is liliomossá válnak. (Teleki Pál annak idején „liliomos mozgalomnak” nevezte a cserkészeket. A párhuzam „Vita” gondolatai mentén is nagyon helyénvaló. A cserkészet legjobb hagyományai pontosan annak a megtestesítését jelképezik, hogy egy értékrend követése nem egy klikkelés csupán.)

„Zsolt” jogosan óvott az ön- és társminősítés veszélyeitől. Én – egyetértve a veszélyekkel – úgy fogalmaznék, hogy az ön- és társminősítés nagyon hasznos és nagyon fontos. Zsolt, te is ezt írod le tulajdonképpen. Amit el kell kerülni, az a megbélyegzés, a negatív értékítélet. A Liliomos Mozgalom értéket keres, és értéket mutat fel. Az értékhordozókat szereti. DE. A Liliomos Mozgalom az értéket nem hordozókat is szereti. Mert hiszi azt, hogy bennük is VAN érték, ami előhívható. Némelyikükből nagyon nehezen. Némelyikükből sajnos soha. Ez utóbbiak nem is lesznek sajnos Liliomosok. De a reménység abban, hogy lehetnek, akár a következő pillanatban is, sose hal meg.

Végezetül hadd írjak le egy mai történetemet. Zuglóban, a Pillangó parkban lakom. Szeretem a környezetemet, mert közel van a városhoz, és egyben valamicske természet is. Ma, ahogyan a kutyánkat, Loncit sétáltattam, „Liliomos szemmel” néztem körül. NAGYON elkezdett bántani a szertedobált szemét. Visszamentem. Hoztam egy nagy szemetes-zacskót, és elkezdtem gyűjtögetni a szertedobált palackokat, csokipapírt, lim-lomot. Jött egy ismerős kutyás, rettenettel a szemében: „Professzor Úr! Idáig jutottunk??!! Hát már Önt is kitették az egyetemről?” Elkezdtem nevetni. „Ugyan dehogy! Mondja, maga belegondolt már abba, hogy kinek is kellene felszedni tulajdonképpen a szemetet a saját háza előtt? Nyilván az önkormányzatnak, a miniszternek, esetleg az EU-nak vagy az ENSZ-nek. Vagy esetleg nekünk, akik ott élünk.” Ha kitartóak leszünk, az „anti-graffiti-effektus” remélem működni fog. (A graffiti-effektust, azaz azt, hogy egy elhanyagolt környezetben az ott élők viselkedése egyre kevésbé felel meg az általuk elfogadott társadalmi normáknak, az itt letölthető Science cikk írja le kiváló módon.)

Továbbiak:

http://csermelyblog.tehetsegpont.hu/node/94

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben