Játékkal, mesével, odafigyeléssel – Tízéves a a Debreceni Református Kollégium Óvod

Nagy érdeklődés

Az ősi kollégium legkisebb és legfiatalabb tagintézménye 1998 őszén kezdte meg működését a fogyatékos gyermekeket ellátó Immánuel Otthonnal egy épületben. Két vegyes életkorú csoportban ötven gyermekkel indultak, de az óriási érdeklődés miatt hamarosan kinőtték otthonukat. A bővítést egy, a város önkormányzatával kötött megállapodás tette lehetővé. Debrecen ugyanis 2004-ben a kollégium rendelkezésére bocsátotta a jelenlegi, Tímár utcai épületet egészen addig, amíg ott a református egyház óvodát működtet. A csoportok száma így ötre, az óvodásoké százharmincra emelkedett.
A túljelentkezés ennek ellenére azonban nemcsak a nagyobb tagintézményekre, de az óvodára is jellemző. A gyerekeket valami alapján tehát ki kell választani, és ez nagy dilemmát jelent az óvodavezető számára. „Egyrészt azért vagyunk, hogy a saját fészkünkből fogadjuk be a gyerekeket, másrészt viszont azt is feladatunknak érezzük, hogy nyissunk a világ felé” – mondja Feketéné Kavisánszki Györgyi. Megtudjuk tőle, hogy elsősorban a kollégiumi dolgozók gyermekeit kell befogadniuk, de figyelembe veszik azt is, hogy a gyermeknek van-e az intézménybe járó testvére, és a gyülekezetek által küldött csemetéket is várják. Az egyházhoz nem kötődő szülőket sem küldik el automatikusan, beszélgetés keretében mérik fel, hogy mire is van szükségük valójában. „Vannak, akik őszintén elmondják: bár nem járnak templomba, de érzik, hogy a világ nem jó irányba halad, ezért szeretnék, ha gyermekük keresztyén nevelést kapna” – meséli az óvodavezető. Nekik próbálnak helyet biztosítani. Vannak szülők, akik azért jönnek, mert „sok jót hallottak” az intézményről, de ha a beszélgetés során kiderül, hogy egy más pedagógiai programmal nevelő óvoda jobban megfelel az igényeiknek – mert itt nincs angoltanítás, vívásoktatás vagy jógatanfolyam, „csak” népzeneoktatás –, ők általában tovább is állnak. És hát igaz, ami igaz, nem is szabad a nyitást túlzásba vinni: „A református név aranyfedezetét a hitben élő családok adják. Ez az óvoda nyilván azért is olyan, mert ide református családok református gyermekei járnak” – teszi hozzá az óvodapedagógus.

Játék és mese

Mint megtudjuk, az óvodák nevelési módszereik alapján két csoportra oszthatók. A hagyományos, úgynevezett tevékenységközpontú és az alternatív nevelési programokat megvalósítókra. A debreceni református óvoda az utóbbiak, ezeken belül is az úgynevezett játékkal, mesével nevelők közé tartozik. „Ez a módszer kiválóan alkalmas a keresztyén nevelés kereteinek a megteremtésére, a spirituális légkör erősítésére” – mondja az intézményvezető, és részletesen bemutatja tevékenységüket. A gyermekek nem asztalnál ülve, kötött foglalkozások keretében, feladatlapok segítségével sajátítják el itt a tudnivalókat, hanem játék és mese formájában. „Nem játékosan és mesésen tanítunk, hanem játszunk és mesélünk, és ennek természetes hozadéka a kisgyermeki tudás” – magyarázza beszélgetőpartnerünk, és szemléletes példát hoz: nem a feladatlapon rajzolják be a gyerekek, hogy mennyi dió fér a kisebb és a nagyobb befőttes üvegbe, hanem ott vannak ezek a kezükben, és szőnyegen ülve játékosan számolgatnak, így szerzik tapasztalataikat.
Mesét is gyakrabban mondanak a gyerekeknek. „Fontos, hogy az óvó néni ne könyvből, hanem fejből meséljen” – fűzi hozzá Feketéné Kavisánszki Györgyi, hiszen csak akkor tud közben a gyermekre nézni, akkor tud jól láthatóan gesztikulálni, és csak akkor tud hiteles lenni a gyermek számára
.
Egymásra figyelés

Az óvónő a beszélgetéseknek a nevelésben betöltött szerepét is hangsúlyozza. Minden nap így indul, így dolgozzák fel a gyerekeket érdeklő kérdéseket, és így hallgatják meg, hogy kivel mi történt. A vegyes életkorú csoportban megtanulják kivárni a sorukat, megtanulják meghallgatni egymást, és átélik, hogy figyelnek rájuk. „A beszélgetéseket tekintve áldásos időszak volt, amikor a fogyatékkal élő gyerekekkel voltunk egy épületben. A kicsik az udvarról hozták be a témát: »Az a kisfiú miért ül tolószékben?«”– meséli házigazdánk. Egy-egy ilyen kérdés után napokig arról beszélgettek és azért adtak hálát, milyen nagy dolog, hogy ők egészségesek, hogy tudnak járni és szaladni, és bár nem tudjuk, hogy azoknak a gyerekeknek miért ez a sorsuk, de azt tudjuk, hogy Isten őket is a tenyerében tartja, és nem hagyja kihullani őket onnan.
Nemcsak a gyerekekre, a szülőkre és az óvoda dolgozóira is jellemző ez a kölcsönös odafigyelés. Mindenki mindenkit számon tart. Egyszer például a szülők szerveztek gyűjtést egy özvegyen maradt társuk megsegítésére, ruhát pedig rendszeresen gyűjtenek nemcsak az óvodán belüli, de az azon kívüli rászorulóknak is.

Első a család

„A szülő nagyon-nagyon megtisztel bennünket, amikor ránk bízza, a kezünk közé adja legnagyobb kincsét, a gyermekét” – mondja az óvoda vezetője, és hozzáteszi, hogy ezért az intézménynek is nagy becsben kell tartania a családokat, mindent meg kell tennie a szülő és a gyermek közötti kapcsolat erősítése érdekében.
Az ünnepeket ezért általában meghagyják az otthonnak. Bár jön a Mikulás, hallani a lépéseit, a csengője hangját, a szépen kisuvickolt csizmácskákba is belekerül az ajándék, de mire vége az óvodások énekének, valahogy mindig továbbáll a vén apó. A személyes találkozás lehetősége így megmarad a családi fészek számára. Emiatt nem állítanak karácsonyfát sem. Sokkal inkább az adventi várakozásra fordítják a figyelmet: a lelküket tisztogatják, a csoportszobájukat rendezgetik, és természetesen ajándékokat készítenek a szülők, testvérek számára.
A ballagás sem a divatot követi itt, hanem pedagógiai céljai vannak. Lezárni egy életszakaszt, és megértetni a gyermekkel, hogy valami új, valami más következik: óvodásból iskolás lesz. A kicsik is ünneplőbe öltöznek ezen a napon a nagycsoportosok tiszteletére, és versben búcsúznak el tőlük. A ballagók a délelőttöt beszélgetős formában az emlékek felidézésével töltik, majd ajándékot kapnak: színes ceruzát, az óvodai jelükkel ellátott bögrét és egy olyan kis mappát, amibe a kifestőket, a verseket, az énekeket és imádságokat fűzték össze. A szűkebb rokonság délután jön el az évet lezáró szeretetvendégségre, és így közös élménnyé válik a gyermekek körjátékozása, verselése.
Egészen rendhagyó az anyák napja is. „Suttogós” – próbálja érzékeltetni a lényeget az óvónő. Az édesanyák elvonulnak a terem egyik sarkába gyermekükkel, és – a kisebbeket gyakran az ölükbe ültetve – párás szemmel hallgatják a csemetéjük által csak nekik elmondott versikét.