James Tissot: Krisztus élete – Brooklyn Museum, New York

Nyilvánvalóan a hamarosan beinduló Vízözön hullámainak, örvényeinek sodrására, Isten kiszámíthatatlan akaratára kívánták sorsát bízni építői. Ararát hegyét, amelynek csúcsán, a Biblia szerint Noé bárkája annakidején megfeneklett, a bárkamásolat építői valószínűleg a Sziklás Hegységben képzelték el, hiszen kevés amerikainak lenne kedve az egykori Örményországban, a mai Törökország területén magasodó eredeti hegycsúcson fennakadni, és az ár elvonulása után azon a környéken kezdeni új életet. A marylandi, leginkább dióhéjhoz hasonlító vízi jármű meglehetősen nagynak tűnt, de nem tudtam elképzelni, hogy a kortárs Noé és családja mellett a világ összes állatfajából egy-egy pár is beleférjen. Lehet, hogy építői egy titkos amerikai haditechnikai eljárással időlegesen miniatürizálni akarták az állatokat, hogy aztán, a vizek elvonultával visszaadják nekik eredeti méreteiket. Az volt a benyomásom, hogy a bárka terveit egy gyermekeknek szóló, vallásos mesekönyv illusztrációja inspirálta. Valószínűleg bárkaépítési láz folyik Maryland államban. Egy évtizeddel később, 1999-ben ismét a bukolikus vidéken autózva, Frostburg település határában pillantottam meg a táblát: „Noah’s Ark Being Rebuilt Here” (Noé bárkája itt épül újra). Párszáz méterrel később meg is pillantottam, az I-68 út mellett épülő bárkát. Még csak a vastag profilacélból hegesztett bordázata volt kész, de már így is impozáns látványt nyújtott. A mellette lévő információs irodában kapott prospektus szerint („Noé bárkájának újjáépítése, mint az Utolsó Nap Tanúbizonysága a Világnak”) Richard Greene tiszteletest 1974-ben többször is sürgette Jézus, hogy építse fel a bárkát az autópálya mellett. Legyen 450 láb (kb. 150 méter) hosszú, 75 láb (kb. 25 méter) széles, és 45 láb (kb. 15 méter) magas. Egy sorozat csodának következtében 1976-ra összegyűlt annyi építőanyag és szaktudás, hogy a bárka építése elkezdődhetett. A bárka építése azóta (látogatásom idején már 13 éve) is folyik. „Ahogy Isten segít, úgy építünk”, magyarázta az amerikai viszonylatban csigalassúságú építkezést a prospektus. Annyi bizonyos, hogy számos csoda történt az épülő bárka közelében. Egy látogató kigyógyult krónikus köhögéséből. Egy építőmunkás a nap-allergiájától szabadult meg. Nem tudom, hogy a frostburgi bárka felépült-e tíz évvel ezelőtti látogatásom óta. Nincs baj, ha még mindig épül, hiszen a Richard Greene tiszteletes által megjósolt Vízözön még nem következett be.  

Mindkét alkalommal a téli vadászati szezon közepén jártam Maryland államban. Az országutat gyakran keresztezték rémült őzek és szarvasok. Időről-időre szarvas-tetemekkel megrakott kisteherautók előztek meg, diadalittas dudálással. Folyamatos volt a környező erdőkből hallatszó puskaropogás. A benzinkutaknál terepszínű ruhákba öltözött, kövér keresztények itták a sört, a bérelt faházamhoz vezető erdei utak mentén hasonlóan termetes keresztények várták a fák koronájának ágaihoz szíjazva a robbanó nyílvesszőik elé tévedő állatokat. Szent Ferencre, az állatok védőszentjére gondoltam. Egy kortárs inkarnációjának bizonyára nehéz dolga lenne meggyőzni a vérszomjas híveket, hogy hagyják békén az erdők vadjait.  

Az emberi fantázia határtalannak bizonyul, amikor a szent írások illusztrálására kerül sor. Az Ó- és Új Testamentumok írása idején nem születtek a feljegyzett történeteket szemléltető képek. A zsidó vallás kifejezetten tiltotta a képi ábrázolást, Jézus első követői pedig valószínűleg nem tudtak festeni, rajzolni, illetve, zsidók lévén nem is mertek volna. Az első keresztény generációk még csak az új vallás szimbólumait, a halat, a keresztet, Jézus nevének kezdőbetűit karcolták a római katakombák falaira. Aztán a figurális ábrázolások is egyre gyakoribbak lettek. Végül az keresztény vallás intézményesülése idején, sok száz évvel Krisztus halála után ipari méretekben beindult a Jézus életének eseményeit, és őt magát megjelenítő képek, szobrok gyártása, amely még ma is gőzerővel folyik. Olyanok rajzolták, festették le, faragták, öntötték szoborba a keresztény Messiás alakját, akik személyesen nem ismerték őt, legfeljebb álmaikban, vízióikban találkoztak vele. Az évszázadok során kialakult a standard Jézus-kép: hosszú, sötétbarna, hullámos hajú, arányos termetű, szakállas mediterrán férfiszépség. Általában köntöst, a kereszten ágyékkötőt visel, míg környezete gyakran a kép keletkezésének kora divatja szerint öltözködik. Az utóbbi évtizedekben, főleg Amerikában és Afrikában fekete bőrű Krisztusokat ábrázoló képek is születtek, amelyeket nem tart hiteles ábrázolásoknak a római katolikus anyaszentegyház.  

1882-ben James Jacques Joseph Tissot (1936–1902) francia festő, Ingres, Flandrin, Lamothe és Sir Seymour Haden tanítványa, 11 éves, sikeres londoni tartózkodás után visszatért Párizsba. Az érvényesülés titkait kiválóan ismerő művész terve az volt, hogy festménysorozatot készít divatos párizsi hölgyekről. Bár katolikusnak született, nem volt különösebben vallásos ember. Egy őszi vasárnap estén csak egyik csinos modellje unszolására, bőséges estebéd elfogyasztása után ment el az esti misére a St. Severin templomba, a Szajna bal partján. Talán az elfogyasztott abszint, talán az étkezés után elszívott hasispipák, talán a rossz lelkiismeret, talán isteni beavatkozás eredményezte a víziót, amely mise közben meglepte. Tapintható valóságként megjelent előtte Jézus, amint embereket gyógyít egy romos épületben. A látomás felélesztette katolikus hitét. Egy szentföldi zarándokút után 10 éven keresztül kizárólag Biblia illusztrációkat festett. Az Új Testamentum jeleneteit illusztrálta. Elsősorban pontosságra, életteli realizmusra törekedett, figurái semmiben sem hasonlítottak a Megváltó és a szentek hagyományos ábrázolásaira, képei, vallási tartalmuk dacára a modernizmus előfutárai lettek. 1894-ben 270 akvarellel festett Biblia illusztrációt mutatott be a Párizsi Szalonban. A kiállítás nagy szenzációt keltett. A férfiak levették kalapjukat, a nők zokogva borultak térdre a képek előtt, sok bűnbánó hason csúszva tekintette meg a kiállítást. Ilyen erős hatása talán se korábban, se később nem volt a képzőművészetnek az emberekre. 1896-ban adták ki az illusztrált Tissot Bibliát, amely rövid idő alatt nemzetközi bestseller lett. Ugyanabban az évben Tissot 350 képét világjáró kiállítás-turnéra indította. London, New York, Boston, Philadelphia voltak a turné állomásai. A képekből készített albumot a párizsi Lemercier kiadó publikálta, aki 1 100 000 frankot fizetett a művésznek a művek reprodukciójának jogáért. 1900-ban, John Singer Sargent amerikai festő javaslatára a Brooklyn Museum akkor óriásinak számító összegért, 60 000 dollárért megvásárolta a teljes festmény-sorozatot, amely az 1930-as évekig a múzeum állandó kiállításainak egyikeként volt megtekinthető. A következő években a képek a múzeum raktárába kerültek, s csak időnként láthatta némelyiket a közönség. A Brooklyn Museum mostani, január 17-ig nyitva tartó, The Life of Christ című kiállításán 124 Tissot festményt tekinthetnek meg az érdeklődők. A kisméretű képek mintha egy óriási költségvetésű hollywoodi film részletei lennének. Tissot fényképezőgéppel járta zarándokútja idején a Szentföldet, s képei is közel foto-realista hűségűek. A művész történelmi hűségre törekedett, évekig kutatta Krisztus korának építészetét, ruhaviseleteit, használati tárgyait, technikai eszközeit.  

A Tissot kiállítás is bizonyítja, hogy a narratív vizuális művészet az 1960-as évek után ismét divatba jött. Virágzik a képregény-kultúra, sok kortárs festő, szobrász, multimédia művész is történetek elbeszélésére, de legalábbis verbálisan is értelmezhető közlésre törekszik. A bibliai témák gyakran felbukkannak a kortárs művészetben. Az egykori underground képregény készítő, a ma már mainstream sztár Robert Crumb nemrég a Teremtés Könyvét illusztrálta. Magyarországon, többek között Méhes Lóránt festőművész, és Mátrai Erik multimédia-művész talál inspirációt a keresztény ikonográfiában, ahogy azt az artportal felkérésére készülő VideoBio-jának álló- és mozgó képei fogják tanúsítani.