Isten nevében buzdítanak gyerekverésre vallási alapítványok

Az Elrejtett kincs III. – Gyermekeink nevelése című kiadvány szerzője, Ficsor Károly, az Örömhír Alapítvány alapító tagja, jónak tartja a Pearl házaspár nevelési könyvét és az alapítvány honlapján ajánlják is [2] mindenkinek. A kézikönyv fegyelmezéssel foglalkozó fejezete felépítésben kísértetiesen hasonlít az ajánlott Pearl-kötethez: bibliai idézetek (félre)magyarázásával indokolják a (Magyarországon a hatályos gyermekvédelmi törvény által tiltott) testi fenyítés szükségességét, majd konkrét példákon mutatják be, hogy a nevelési módszer működik.

Istennek tetszik a verés

Aki elbizonytalanodna abban, hogy szabad-e megverni a gyereket, azt bibliai idézetekkel nyugtatják meg: „A fegyelmezés viszont isteni értékrend, mivel Neki mindig tetszett, ha „... minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését”. „A vessző és dorgálás bölcsességet ad; de a szabadjára hagyott gyermek megszégyeníti az ő anyját.” (Példabeszédek: 29: 15.)

Isten tényleg úgy gondolja

A baptisták szerint a bibliai vessző nem csupán szókép, a gyakorlatban is az, hiszen „az eredeti nyelvben a vessző szó jelentése: bot, gally vagy faág”, és arról elmélkednek, hogy vajon a Teremtő komolyan gondolta-e, hogy a szülők emeljenek kezet gyermekeikre. „Meg kellett kérdeznem magamtól: Az Úr úgy is érti, amit ezekben a versekben mond? Tehát ha szeretem a gyermekemet, és az Úrnak akarok engedelmeskedni ebben a tekintetben, akkor kell vennem a vesszőt, azzal fizikailag megfenyítenem őt, amikor engedetlen? Úgy hiszem, Ő pontosan így érti. Azt is hiszem, hogy ha én, hit által, az Ő szavának engedelmeskedek, akkor Ő minden egyes gyermek-tanítással kapcsolatos ígéretét be fogja tartani.”

Verni csak higgadtan

A Ficsor-kézikönyv megkülönbözteti – az általuk mélyen elítélt – dühből, hirtelen felindultságból elkövetett ütéseket a tudatos, nevelő szándékú veréstől. „Egyértelmű szabályként kimondható: Haragos, dühös állapotban a szülő nem büntethet, mert ez visszaélés a szülői tekintéllyel."

A verés működik

Számtalan példát hoznak fel arra, hogy bebizonyítsák, Isten igéjének betartása, a testi fenyítés célravezető a gyermeknevelésben. Leírják, hogy egy hároméves kisfiút azért vertek el többször, mert a falra rajzolt; hogy elverték a kisgyereket, mert kikéredzkedett pisilni az ima alatt, de nem sikerült neki; hogy az elaludni nem akaró gyerekeket is megütötték, hozzátéve, hogy erre az ő érdekükben volt szükség. „Röviddel az esküvő után megmondtam neki, Johannának és Hedvignek, a három legkisebbnek, hogy szabadon játszhatnak a parkban, de késhez, ollóhoz, gyufához ne nyúljanak. Aki nem fogad szót, kikap. Nem sokkal utána Martinánál egy nagy kést láttam. Elvettem tőle, és egyet ráütöttem. Komolyan ment el onnan. Majd a legnagyobb ollót hozta ki a szobából, madzagra kötötte, és úgy húzta maga után. Szó nélkül elvettem tőle, és minden magyarázat nélkül kapott egy nyaklevest. Most már figyeltem. Tetten értem, hogy köténye zsebében van a konyhai gyufás készlet. Egy fa alatt akarta elásni. Bevittema házba, térdemre fektettem, és jó alaposan elpáholtam. Ez már több volt a soknál! – írja a könyvben Trapp Mária Auguszta. A baptisták honlapján is található konkrét példa, amelyben azt meséli el az író, hogy – bár tudja, hogy nem direkt nem engedelmeskedett a gyerek, csak elfelejtkezett a feladatról – azért elverte, mert nem vette fel a zokniját és a cipőjét, de olvashatunk a hiszti vagy a szófogadás megtagadása miatt vesszőzött gyerekről is. „A szeretet és az Isten iránt való engedelmesség arra késztet, hogy vegyem a vesszőt, és türelemmel fenyítsem meg.” Az összes felhozott példa végkövetkeztetése az, hogy a verés hatékony, hiszen a probléma megoldódott, a gyerek behódolt és engedelmessé vált.

A dádázás nem elég

Miután különböző, megtörtént esetek példáival meggyőzik az olvasót arról, hogy jó a verés, mint nevelési módszer, és Istennek tetsző is, figyelmeztetik őket, hogy csak abban az esetben érik el az engedelmességet a gyerek részéről, ha az ütésben erő is van: „Másik gyakori hiba, hogy a megverés helyett úgynevezett dádázást alkalmaznak, ami természetes módon nem jelent semmi visszatartó erőt a gyermeknek.A fenyítést úgy kell alkalmazni, hogy határozott fájdalomérzettel párosuljon.”

A verésért kérjen a gyerek bocsánatot

„Nem könnyű feladat a szülőnek megbüntetni gyermekét, de időnként szükséges ez a gyermekeke jövője céljából. Ne is kérjen a szülő bocsánatot, azért mert megbüntette a kis rakoncátlant! Eljön az idő, amikor a felnőtt gyermek meg fogja köszönni a szülőnek, hogy így tett. Helyes gyakorlat viszont, hogy a gyermek bocsánatot kérjen a szülőtől!” – írja a könyv.

A gyerekmosoly ne tántorítson el a veréstől

„Vigyázz! Ne hagyd el a büntetést, csak azért mert a kisgyermeked olyan aranyosan mosolyog rád! Ne hagyd, hogy levegyen a lábadról, és a fejedre nőjön. Ha hagyod, azzal megfosztod a lehetőségtől, hogy helyes értékrendszer formálódjon ki benne. És elveszíted annak a lehetőségét is, hogy a szeretet és bizalom légkörében folytathasd az eredményes nevelést. Így jut a gyermeknevelés csődbe.”

Bár a Gyermekvédelmi törvény kimondja, hogy „a gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással - fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal -, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak. 6. § (5)”, a kézikönyv mégis opcióként tárja az olvasó elé a gyermek veréssel történő nevelését:

„A nevelés művészet, s pont az a művészet benne, hogy az ember tudja, hogy mikor szabad a gyermeket megverni, és mikor nem.”