Isten csodája: kiállításra készül a látássérült fotós

Vlasits Márton súlyosan látássérült fiatalember. Csak az egyik szemével lát, és mínusz 16 dioptriás szemüveget hord. Ennek ellenére körülbelül 10 éves kora óta szenvedélye a fotózás, pontosabban a templomok fényképezése. Egy filmes Kodak géppel kezdte, most egy kis kompakt digitális gépe van, és érthető módon a programautomatikára támaszkodik.

Az elmúlt tíz évben körülbelül ezer templomot fényképezett le Magyarországon, Erdélyben és a Felvidéken. Ahol fel tudott jutni a toronyba, ott még a harangokat is megörökítette. Már úgy érzi, jó lenne másoknak is megmutatni gyűjteményét egy kiállítás keretében. A családja és egy székesfehérvári fotóművész barátja próbál segíteni neki ebben.

Miért éppen templomokat fényképez? Márton gyakorló katolikus családban nőtt fel, idén érettségizett a budapesti Szent Benedek Gimnáziumban, és a Győri Hittudományi Főiskolán tanul majd tovább. Hitoktató szeretne lenni.
De számára a templom nem csupán az istenség megnyilatkozásának helye.

A templomok iránti érdeklődése hozott neki vezérfonalat ahhoz, hogy a földrajzot és a történelmet el tudja sajátítani, mert ez előtte  nehezen ment neki. Végül a földrajz lett a kedvenc tárgya, de csak a rajz mellett, mert ami egy templomban nagyon megtetszik neki vagy megérinti, azt le is rajzolja. Márton feje olyan, mint egy lexikon, minden temploma történetét ismeri a legapróbb részletekig.

– Minden templom külön egyéniség, mindegyik egy csoda, a tornyairól az embernek mesebeli dolgok jutnak eszébe – mondja lelkesülten.
Kedvencei az Árpád-kori és a barokk templomok. Őt hallgatva a barokk templomépítők elégedettek lehetnek munkájukkal.

– Ha az ember belép, olyan kicsinek érzi magát, mégis olyan hatalmasság keríti magába – magyarázza rajongásának okát, bár mostanában rácsodálkozott a református templomok egyszerűségére is.
Legkedvesebb temploma a csíksomlyói ferences templom, ahol hite szerint meghallgatta kérését a Szűzanya. Megyénkben pedig a tatabányai Óvárosi Szent István templom, ahol édesapja a világi elnök.

Márton kisgyerekkora óta hegedül, de pár éve nem veszi elő hangszerét, szülei bánatára, mert úgy gondolják, fiuknak a zenéhez lenne a legnagyobb tehetsége.  Rendületlenül gyűjti viszont a hangfelvételeket a felkeresett templomok harangszaváról, és a legtöbb templomot a harangszó alapján azonosítani tudja.

Kérdésemre, mit mondana annak, aki furcsállná, hogy fotózik, értetlenkedik, nem is válaszol. Helyette az édesanyja próbál felelni.
– Ő ezt nem érti. Úgy érzi, nagyon is jól lát. Egyszer azt mondta nekem egy ilyen kérdésre, de anya, hát én úgy látok, mint a sas. Szerencsére nem törődik ezzel.