Iskolareform fegyverrel – Oktatáspolitika a katolikus restauráció szolgálatában

A korabeli kultúrharc célpontjai a protestáns kollégiumok és főiskolák voltak. A reformáció Európa-szerte óriási csapást mért a katolikus egyházra. A hitújítók világosan és egyértelműen feltárták az emberek előtt, hogy a katolicizmus alapvető tanításai mélységesen szemben állnak a keresztény hit zsinórmértékéül szolgáló Szentírással. Hirdették, hogy a katolikus egyház lényegénél fogva alkalmatlan arra, hogy az embereket Istennel való élő kapcsolatra vezesse. A reformátorok nagy erejű igehirdetései nyomán hatalmas tömegek csatlakoztak a hitújítás mozgalmához. Ugyanakkor az erkölcsi, pénzügyi és politikai visszaélések sokasága miatt hitelét vesztett katolikus egyház tanításai iránt látványosan csökkent az érdeklődés.

Mindez gyökeresen átalakította az addigi oktatási rendszert is. A reformáció koráig, a 16. század elejéig a katolikus egyház monopolizálta az oktatás egészét. Ő tartotta kezében az alsó-, közép- és felsőfokú iskolák összességét. A hitújítás kibontakozásával azonban ez a kizárólagosság visszavonhatatlanul megszűnt.

Hasonló folyamatok zajlottak le a korabeli Magyarországon is. Az 1500-as évek végére a lakosság elsöprő többsége a reformáció oldalára állt. A buzgó katolikus Telegdi Miklós, az esztergomi egyházmegye kormányzója olyan lesújtónak találta a helyzetet, hogy már 1582-ben azt írta a pápának: „a katolikus hitnek még a neve sem fog fennmaradni" Magyarországon. Egy 1606-ból származó, Rómába küldött püspöki jelentés szerint „alig van egy-két egyházmegye, ahol a katolikus vallású lakosság számottevő töredékét (!) alkotja a népességnek". Pázmány Péter esztergomi érsek a magyar püspöki kar nevében 1622-ben azt írta a pápának, hogy a királyi Magyarországon „a nép alig egytized része katolikus, a többiek lutheránusok és kálvinisták". Azaz legfeljebb 8-9 százalékra tehető a katolicizmus országos aránya, és 90 százalékot meghaladó a protestánsok létszáma. 

Hasonló folyamatok zajlottak le a korabeli Magyarországon is. Az 1500-as évek végére a lakosság elsöprő többsége a reformáció oldalára állt. A buzgó katolikus Telegdi Miklós, az esztergomi egyházmegye kormányzója olyan lesújtónak találta a helyzetet, hogy már 1582-ben azt írta a pápának: „a katolikus hitnek még a neve sem fog fennmaradni" Magyarországon. Egy 1606-ból származó, Rómába küldött püspöki jelentés szerint „alig van egy-két egyházmegye, ahol a katolikus vallású lakosság számottevő töredékét (!) alkotja a népességnek". Pázmány Péter esztergomi érsek a magyar püspöki kar nevében 1622-ben azt írta a pápának, hogy a királyi Magyarországon „a nép alig egytized része katolikus, a többiek lutheránusok és kálvinisták". Azaz legfeljebb 8-9 százalékra tehető a katolicizmus országos aránya, és 90 százalékot meghaladó a protestánsok létszáma. 

Küzdelem a diákokért

Mindennek hatásai látványosan jelentkeztek a magyarországi iskolaügy területén. Az alsófokú oktatást alapvetően a plébániai iskolák biztosították, melyeket a reformációig a katolikus egyház tartott a kezében. Az ország lakóinak protestánssá válásával a katolikus papok száma radikálisan lecsökkent. Az 1600-as évek elejére a háromszázezer négyzetkilométernyi ország területén mindössze háromszáz katolikus pap tevékenykedett. Ezen belül például Fejér megyében három, a Szepességben csupán egy. A papság túlnyomó többségét ekkor már protestáns lelkészek tették ki, így az elemi oktatás csaknem egészében protestáns kézbe került. 

Mindennek hatásai látványosan jelentkeztek a magyarországi iskolaügy területén. Az alsófokú oktatást alapvetően a plébániai iskolák biztosították, melyeket a reformációig a katolikus egyház tartott a kezében. Az ország lakóinak protestánssá válásával a katolikus papok száma radikálisan lecsökkent. Az 1600-as évek elejére a háromszázezer négyzetkilométernyi ország területén mindössze háromszáz katolikus pap tevékenykedett. Ezen belül például Fejér megyében három, a Szepességben csupán egy. A papság túlnyomó többségét ekkor már protestáns lelkészek tették ki, így az elemi oktatás csaknem egészében protestáns kézbe került. 

A középiskolák jelentős részét a városi iskolák alkották. A városok lakosságának protestáns hitre térésével ezek is protestánssá lettek. A középiskolák másik csoportjából, a káptalani iskolákból mindössze három maradt katolikus a 16. században, a nagyszombati, a győri és a pozsonyi.

Az összeomlásban lévő katolicizmust az államhatalmi támogatás mentette meg a pusztulástól. A Habsburgok védőszárnyai alá menekült klérus mindenáron vissza akarta szerezni elvesztett pozícióit. Hatalma kiterjesztésében a katolikus egyház stratégiai fontosságú területnek tekintette az oktatásügyet. A jövőt az ifjúság fölötti befolyás megszerzésével akarták biztosítani a maguk számára. Az ifjú generációk világszemléletének, hitfelfogásának alapvető befolyásolásában pedig az iskolai oktatást tekintették a legfőbb eszköznek. 

Az összeomlásban lévő katolicizmust az államhatalmi támogatás mentette meg a pusztulástól. A Habsburgok védőszárnyai alá menekült klérus mindenáron vissza akarta szerezni elvesztett pozícióit. Hatalma kiterjesztésében a katolikus egyház stratégiai fontosságú területnek tekintette az oktatásügyet. A jövőt az ifjúság fölötti befolyás megszerzésével akarták biztosítani a maguk számára. Az ifjú generációk világszemléletének, hitfelfogásának alapvető befolyásolásában pedig az iskolai oktatást tekintették a legfőbb eszköznek. 

E felfogás fő képviselői és gyakorlati megvalósítói a jezsuiták voltak. A rendalapító Loyola Ignác úgy jellemezte szerzetesrendjét, hogy ők alkotják a katolikus egyháznak azt a harci egységét, akiket a legveszélyeztetettebb pontokon lehet bevetni. Fő fegyverként az oktatási intézményeiket használták. Rendi szabályzatuk is központi jelentőséget tulajdonított annak, hogy aktívan bekapcsolódjanak a közép- és felsőfokú oktatásba. A rend egész felépítésére, szerkezetére rányomta bélyegét ez a cél. Más szerzetesrendektől eltérően ők elsősorban nem rendházak létrehozására törekedtek, hanem mindenütt úgynevezett kollégiumok alapítását tekintették fő feladatuknak. Az itt folyó oktatási munka igazi célja azonban nem egyszerűen az ismeretek átadása volt, hanem olyan világnézet közvetítése, amely a diákokat a katolikus egyház elkötelezett híveivé változtatja. A jezsuiták számára minden igazság fölött álltak a katolikus egyház állásfoglalásai, hiszen a rendi szabályzat feketén-fehéren kimondta, hogy: „Igaznak kell tartanunk, ha valamit, ami a szemünkben fehérnek tűnik, a katolikus egyház feketének mondana, és azt nekünk is feketének kell állítanunk." Ezt az elkötelezett hozzáállást kívánták átültetni diákjaikba, hogy azok, miután az elsajátított magas szintű ismeretek birtokában különböző befolyásos pozíciókba kerülnek, annál odaszántabb képviselői legyenek a római egyház érdekeinek.

Magyarországon a jezsuiták már a reformáció századában, az 1500-as években megkísérelték egy katolikus fordulat végrehajtását, de ekkor még kudarcot szenvedtek. Oláh Miklós esztergomi érsek 1561-ben telepítette le őket az érsekség új székvárosában, Nagyszombatban. Kollégiumuk és rendházuk azonnal megkezdte működését, aminek hat év múlva elemi csapás vetett véget. A városban kiütött tűzvész elhamvasztotta a jezsuiták épületeit, akik különös módon nemcsak az érseki székhelyt hagyták el, hanem csaknem két évtizedre az egész királyi Magyarországot.

Ugyanakkor Báthory István katolikus erdélyi fejedelemnek 1579-ben sikerült letelepítenie a jezsuitákat Erdélyben. Kolozsvári kollégiumukba hamarosan beiratkozott egy fiatal református fiú, Pázmány Péter, aki nemsoká áttért katolikus hitre, majd belépett a jezsuita rendbe. Ő lett a 17. századi magyarországi ellenreformáció vezéralakja.

A főurak tértek át először

A Pázmány irányításával megkezdett rekatolizáció nyomán a magyarországi protestantizmus súlyos veszteségeket szenvedett, és megindult a katolicizmus fokozatos előretörése. 

A Pázmány irányításával megkezdett rekatolizáció nyomán a magyarországi protestantizmus súlyos veszteségeket szenvedett, és megindult a katolicizmus fokozatos előretörése. 

Pázmány a katolicizmus hazai megerősítésében fontos szerepet szánt az oktatásügynek, maga is számos oktatási intézményt alapított.  Jezsuita iskolák országos hálózatát kívánta kiépíteni állami támogatással. Ennek érdekében egyrészt a már meglévő hazai három legfőbb katolikus középiskolát a rend irányítására bízta, továbbá a grazi és ingolstadti jezsuita egyetemen végzett magyar királynak, II. Ferdinándnak négy új jezsuita kollégium megnyitását javasolta.

1635-ben alapította meg a nagyszombati jezsuita egyetemet. Az alapítólevél kimondja, hogy az intézmény elsődleges célja a katolikus vallás terjesztése. Az egyetemet kifejezetten a jezsuiták céljaira hozta létre, és kimondta, hogy amennyiben a rend Magyarország elhagyására kényszerülne, az egyetem se működjön tovább az országban.

Pázmány egyrészt állami segítséggel a katolikus oktatási intézményrendszer kiterjesztésén fáradozott, ugyanakkor minden erejével igyekezett gyengíteni a protestáns egyházakat és oktatási hálózatukat.

Ezt a célt is szolgálta nagybirtokos protestáns főurak egész sorának áttérítése. Így lettek katolikusok többek között a Batthyányak, Zrínyiek és a Pálffyak. Itt nemcsak arról a mintegy negyven családról van szó, akiket az érsek és munkatársai térítő tevékenysége nyomán katolizáltak, hanem az ő hatalmas birtokaik protestáns lelkészeinek és tanítóinak százairól, valamint a földesúri hatalmuk alá tartozó jobbágyok tízezreiről. Pázmány ugyanis nyomatékosan felhívta a frissen katolizált főurak figyelmét a vallás terjesztésének egyik fontos lehetőségére, a földesurak kegyúri jogainak érvényesítésére.

A régi törvényekkel körülbástyázott kegyúri jog lehetővé tette a földbirtokos nemesek számára, hogy birtokaikon ők jelöljék ki a templomok papjait, akik az elemi oktatást is végezték. Amikor tehát egy protestáns nagybirtokos katolizált, a birtokának falvaiból és mezővárosaiból általában elűzte a protestáns lelkészeket, s a helyükbe hozott katolikus papok révén az alsófokú oktatás hatalmas vidékeken a római egyház kezébe került.

A Pázmány által kiemelten kezelt kegyúri jog a későbbiekben is a rekatolizáció egyik fő eszköze maradt. Széles körű alkalmazása a hazai protestáns oktatás erőszakos felszámolásával fenyegetett. Jól példázzák ezt a híres pápai és sárospataki református kollégiumok korabeli megpróbáltatásai.

Megindul a felszámolás

Pápa városának 1649-től a buzgó katolikus Esterházyak lettek a földesurai. Mindent igyekeztek megtenni, hogy a városban felszámolják a protestantizmust. Szándékuk egyértelművé tételére botokat támasztattak a református templom falához, azt üzenve ezzel a protestánsoknak, hogy akik nem akarnak katolikussá lenni, azok vehetik a vándorbotot a kezükbe, és hagyják el a várost. Mivel azonban a város a török elleni dunántúli végvárrendszer egyik fontos láncszeme volt, s a várban protestáns katonák szolgáltak, nem tehették szabadon azt, amit akartak. A kollégiumot sem szüntethették meg közvetlenül, ezért először az anyagi forrásaitól igyekeztek megfosztani az intézményt. A mezőváros polgárainak megtiltották, hogy a protestáns lelkésznek és a kollégium rektorának fizetést adjanak, valamint hogy élelemmel lássák el a diákokat. 

Pápa városának 1649-től a buzgó katolikus Esterházyak lettek a földesurai. Mindent igyekeztek megtenni, hogy a városban felszámolják a protestantizmust. Szándékuk egyértelművé tételére botokat támasztattak a református templom falához, azt üzenve ezzel a protestánsoknak, hogy akik nem akarnak katolikussá lenni, azok vehetik a vándorbotot a kezükbe, és hagyják el a várost. Mivel azonban a város a török elleni dunántúli végvárrendszer egyik fontos láncszeme volt, s a várban protestáns katonák szolgáltak, nem tehették szabadon azt, amit akartak. A kollégiumot sem szüntethették meg közvetlenül, ezért először az anyagi forrásaitól igyekeztek megfosztani az intézményt. A mezőváros polgárainak megtiltották, hogy a protestáns lelkésznek és a kollégium rektorának fizetést adjanak, valamint hogy élelemmel lássák el a diákokat. 

A sárospataki kollégium helyzetében az addigi bőkezű támogatóik, a Rákócziak katolizálása hozott döntő fordulatot. Miután a fiatal I. Rákóczi Ferenc (a későbbi vezérlő fejedelem apja) anyjával, Báthory Zsófiával együtt 1661-ben katolizált, a Rákóczi- birtokok minden protestáns lelkészétől és iskolájától megvonta az addig szokásos támogatást. Ezt követően Zemplén megye protestáns nemessége és főispánja segélyezte a kollégiumot.

Mindeközben a katolikus pozíciók erősítésére az ellenreformáció másik jelentős tanító rendje, a piaristák is betelepültek az országba, és megkezdték intézményeik alapítását. Miként első hazai rendházuknak, a podolininek 1642-es alapítólevele is világosan kimondta, fő céljuk a katolicizmus terjesztése, és nem pusztán az ország műveltségi szintjének emelése volt.

A katolikus klérus számára a Habsburg-ellenes Wesselényi-összeesküvés elfojtása 1671-ben kiváló alkalmat kínált arra, hogy megvalósítsák régi tervüket, a protestantizmus gyökeres felszámolását. Ennek keretében megkísérelték megszüntetni a protestáns oktatást is. Annak ellenére, hogy az összeesküvés valamennyi vezetője katolikus volt, mégis a protestánsokat tették a mozgalom fő felelőseivé. 1671-től országszerte betiltották a protestáns hitgyakorlatot, és megkezdték protestáns templomok és iskolák erőszakos elvételét.

A sárospataki kollégiumot 1671 októberében katonák és ágyúk felvonultatásával foglalták el. Az intézményt a jezsuiták kapták meg, nagy értékű, több mint ötezer kötetes könyvtárával együtt, melynek döntő része ekkor szóródott szét. Ugyanebben az esztendőben vették el az eperjesi evangélikus főiskola épületét, amely négy évvel korábban épült fel evangélikus főurak, nemesek és városi polgárok összesen százezer forintnyi országos adakozásából. Hasonló sorsra jutott a szintén evangélikus hívek adományából 1657-re felépült pozsonyi evangélikus középiskola. Ezt is a jezsuiták kapták meg. A breznóbányai evangélikus iskola viszont a piaristáké lett, melyben 1675-ben nyitották meg gimnáziumukat.

A klérus nem elégedett meg a protestáns intézmények elvételével, hanem a lelkészekkel és a tanítókkal is konfrontált. Ezért ült össze a 1674-ben a pozsonyi vértörvényszék, ahová a királyi Magyarország valamennyi protestáns lelkészét és tanítóját beidézték. A mintegy hétszáz beidézettből több mint kétszázötven jelent meg. Egy koncepciós per keretében felségárulás vádjával fej- és jószágvesztéssel fenyegették meg őket. Ettől csak azzal a feltétellel menekülhettek, ha vagy áttérnek katolikus hitre, vagy emigrálnak, vagy kötelezik magukat, hogy befejezik prédikátori és tanítói pályafutásukat. Azt a negyvenkettőt, akik egyikre sem voltak hajlandók, hanem szilárdan kitartottak ártatlanságuk mellett, lábon hajtották le az Adriai-tenger partjára, ahol itáliai hajókra adták el őket életfogytig tartó gályarabságra. A gályákra hurcolt tanítók között volt többek között Kocsi Csergő Bálint is, a pápai református kollégium rektora. Ezeknek az ártatlanul elítélt pedagógusoknak a kor egyik legkegyetlenebb büntetése jutott osztályrészül. Miután eladták őket, rájuk sütötték a rabszolgák liliomos bélyegét, odabilincselték mindnyájukat az evezőpadhoz, és sűrű verések közepette a napi tizenöt-húsz órán át kellett húzniuk az evezőket. Az időjárás minden viszontagságának ki voltak téve, s a nap végén megehették a vályúban eléjük rakott korpát, zabot vagy babot.

A szabadságharc fordulata

Csak széles körű külföldi tiltakozás tudta elérni, hogy a nemzetközi adakozás eredményeként összegyűlt pénzből a Habsburg udvarnak lefizetett fejenkénti száz tallér ellenében a még életben lévő gályarab lelkészeket és tanítókat 1676-ban szabadon bocsátották.

A hamarosan kibontakozó Thököly-felkelés nyomán a Felvidék nagy részén ismét megnyithatták kapuikat a protestáns intézmények. A király által összehívott 1681-es soproni országgyűlés engedélyezte a részleges vallásszabadságot, amely több protestáns iskola újraindítását tette lehetővé. Az 1680-as évek végétől a rekatolizációnak egy újabb erőszakos rohama következett, a Rákóczi-szabadságharc azonban ezzel szemben a vallási türelmet gyakorolta.

A szabadságharc után újra támadásba lendült a rekatolizáció. Ismét kimondták, hogy csak kijelölt helyeken működhetnek protestáns tanítók és iskolamesterek. Az alapvető cél továbbra is az evangélikus és református oktatási hálózat szétzúzása, felszámolása volt, ezzel párhuzamosan pedig a katolikus iskolarendszer széles körű kiterjesztése. Ekkor azonban már nem alkalmazták a 17. század brutális eszközeit, hanem enyhébb módszerekre tértek át. De még Mária Terézia uralma alatt is négy városban zárták be erőszakkal a protestánsok iskoláit. Így lett például Győrben 1749-ben az evangélikusok újvárosi iskolája katolikus oktatási intézménnyé. További nyolc városban pedig csak elemi iskolává lefokozva engedélyezték a nem katolikus oktatást. (a szerző történész)