Intenzív gyógyító adomány a dunaújvárosi kórháznak
Dunaújváros – Köszönet az egész keresztény társadalomnak! – mondta a helyi kórház intenzív osztályának főorvosa a négy egyház hívei által gyűjtött pénzadomány átvételekor. Forrás: dh-online.hu
Négy egyház tagjai: a dunaújvárosi református, evangélikus, görög katolikus és baptista hívek gyűjtötték össze a Szent Pantaleon kórház intenzív osztálya számára azt a százezer forintos pénzadományt, amelyet megbízottjuk, Stermeczki András evangélikus lelkész tegnap délután adott át a kórház osztályvezető főorvosának, dr. Jobbágy Lajosnak.
A gyűjtést az idei ökumenikus imahéten, január 17-től január 22-ig rendezték.
„Köszönetünk az adományért az osztály betegei és dolgozói nevében az egész keresztény társadalomnak!” – mondta dr. Jobbágy Lajos az összeg átvételekor. Mint megjegyezte: a mai, forráshiányos egészségügyben öt forintnak is meglenne a maga helye. Hozzátette: ha a jogszabályok engedik, akkor az osztály dolgozóinak jutalmazására használja fel a pénzt.