Így számolják ki, mikor van húsvét
Az ünnepek ünnepe, a keresztény húsvét minden évben más napra esik. A mozgóünnepnek a Nap járása, a Hold fázisa és a niceai zsinat útmutatása együtt adja a naptári helyét. Forrás: mindennapi.hu / Szabó Edit
A keresztények kezdetben a zsidókkal együtt Niszán hónap 14-én, holdtöltekor tartották húsvét ünnepét, ami a hét bármely napjára eshetett. Ehhez annak ellenére alkalmazkodtak a keresztények, hogy a hétköznapi életükben nem a zsidó holdévet, hanem a napévet követő naptárt használták. A két ünnep egymáshoz kötésének oka az volt, hogy Poncius Pilátus közvetlenül a zsidó húsvét, a pászka ünnepe előtt ítélte halálra, feszíttette keresztre Jézust.
Ám éppen ez az oka annak is, hogy a niceai zsinat később megtiltotta a keresztény és a zsidó húsvét egybeesését. A II. század vége felé a legtöbb egyház − már igazodva Jézus halálának és feltámadásának időpontjához − a húsvétot a Niszán 14. utáni vasárnapon ünnepelte, kivéve a kis-ázsiai egyházakat, mert azok szigorúan ragaszkodtak a 14-i naphoz.
A vitát lezárják
A századokon át zajló húsvéti időszámítás körüli vitát a Kr. u. 325-ben megtartott niceai zsinaton sikerült lezárni. A határozat a tavaszi napéjegyenlőség napját március 21-re rögzítette, és úgy rendelkezett, hogy a keresztény húsvét ünnepét az ezt követő holdtölte utáni vasárnapon kell megtartani. Ha a holdtölte és a napéjegyenlőség napja egybeesne, akkor a következő telihold az úgynevezett húsvéti hold, mert az ünnep csak a tavaszi napéjegyenlőség után tartható meg.
Ha a telihold vasárnapra esne, akkor pedig a következő vasárnap a húsvétvasárnap. A zsinat azt is kimondta, hogy húsvét ünnepe nem eshet egybe a zsidók tavaszi ünnepével, tehát ha Niszán 14. arra a vasárnapra esik, úgy a húsvét ünnepét egy héttel később kell tartani. A meghatározás azonban még így sem volt pontos. Az alexandriai pátriárka és a római pápa alá tartozó egyházrész hosszú ideig eltérően – más holdciklusok alapján – számította a húsvét időpontját.
Az apát kidolgozza az eljárást
A mai eljárást Dionysius Exiguus római apát dolgozta ki a VI. században (és az eljárás a XI. századra terjedt el), akinek sikerült összhangba hoznia az eltérő számításokat, s ennek alapján húsvét két határnapja március 22. és április 25. lett. Ezek szerint legkorábban akkor lehet húsvét – bár ez az utóbbi 300 évben egyszer fordult elő, és akkor is vitatták –, ha március 21. szombati nap, a holdtölte és a napéjegyenlőség pedig ezen a napon egybeesik. Így 1818-ban március 22-én vasárnap tartották a húsvéti ünnepet, s bár ez ellentmondott „a napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnap” zsinati elvének, ha azonban azt betartják, akkor pedig április 25. után kellett volna tartani az ünnepet.
A katolikus egyház kánonban rögzíti
Hasonló volt a helyzet 2008-ban is, akkor sem esett egybe a zsinati és a csillagászati számítás. Legkésőbb pedig akkor kerülhet sor húsvét ünnepére, ha a napéjegyenlőséget megelőző napon következik be a holdtölte. A katolikus egyház 1581-ben végül kánonban rögzítette ezt a számítási módot. Az ortodox egyházakon kívül minden keresztény egyház ehhez az eljáráshoz tartja magát. Az ortodox egyházak dátumszámítási módszere a gregorián naptárreform előtti Julián-eljárás maradt.
1997-ben az Egyházak Világtanácsa Aleppóban tartott ülésén azt javasolta, hogy kizárólag a csillagászati számításhoz igazodva határozzák meg húsvét ünnepét, ez a reform azonban végül nem kapott egységes támogatást, így a húsvét továbbra is mozgóünnep, kiszámítását az egyházi, a naptári és a csillagászati adatok együtt határozzák meg.
