Hol csergedez a lélek itala…
"Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak abban; mert az idő közel van." Jel 1,3 János apostolnak mennyei jelenésekről való könyve (görögül: Apokalipszis) elején olvasható a fenti idézet, melynek első három szava a magyarországi kereszt(y)én(y) egyházak által 2008-ra meghirdetett Biblia éve jelmondata. A közös kezdeményezés célja az volt, hogy minél több emberhez eljusson a Szentírás üzenete, hogy megint a közbeszéd része legyen a Biblia, amely évszázadokon át magán- és közéletünk tápláló forrása, zsinórmértéke, iránytűje volt. E jó értelemben vett akcióhoz a Magyar Hírlap úgy járult hozzá, hogy az elmúlt évben egy katolikus, egy református, egy evangélikus, valamint egy izraelita, majd egy baptista újságíró egy-egy bibliai ige, történet, példázat kapcsán közzétett gondolataival, értelmezéseivel, töprengéseivel hétről hétre egymást váltva átadott egy üzenetet, meghívót az olvasóknak, hogy vegyék kezükbe a Szentírást. Forrás: Magyar Hírlap / Faggyas Sándor
Hogy milyen hatással volt ez a cikksorozat, nem tudhatjuk, s noha túlzott önbizalomra vallana azt feltételeznünk magunkról, hogy (Széchenyit idézve) "minden mag, amit elvetek, kikel majd, fáim virágozni fognak és megtermik gyümölcseiket", talán mégsem volt haszontalan ez a szellemi kaland. A szerzőknek mindenesetre örömük telt benne, és gazdagodtak általa. (Természetesen lelkiekben.)
Bár sorozatunk a Biblia évével együtt itt és most véget ér, a Szentírással továbbra is érdemes foglalkozni. A Bibliát nem lehet elég sokszor olvasni, még kevésbé "kiolvasni". És nem elsősorban azért, mert a "Könyvek Könyve" egy 66 kötetet tartalmazó egész könyvtár, hanem mert semmilyen más könyvhöz nem hasonlítható. A Szentírás ugyanis nem régi betűk, szavak, mondatok, nyelvi formák múzeuma, s nem egy vagy több emberi elme egykori működésének végleges tárgyiasulása. Nem szépirodalmi alkotás, nem történelemkönyv, nem is filozófiai vagy tudományos mű, és nem pusztán rég halott emberek történeteinek, beszédeinek anakronisztikus gyűjteménye, hanem Isten örökké élő igéje, mindennap aktuális üzenete az embernek. Ahogy Kálvin írja: "Az evangélium nem a nyelvnek, hanem az életnek tudománya. Nem ragadhatja meg pusztán az értelem és az emlékezet. Teljes megértésére akkor jutunk, amikor birtokba veszi egész lelkünket, és behatol szívünk legbelső zugába is." Vagyis, mint Jézus mondja, az emberi lélek tápláléka.
A Biblia azért is különleges könyv, mert benne és általa Isten szól az emberhez, ám az isteni szót (Logosz) ember(ek) által íratta le a Szentlélek. Ugyanaz az isteni személy, aki a szent szövegek leírását és lemásolását egykor ihlette, ma is munkálkodik bennünk Isten írott üzenetének olvasásakor. Ezért nem meglepő, hogy ugyanaz a személy ugyanazt a szentírási részt – vagy mondatot – újraolvasva mást és többet ismerhet, érthet meg belőle, mint korábban. Ezt az ihletett folyamatot XVI. Benedek így foglalja össze Jézus-könyvében: "Az Írás kialakulása az újraolvasás, a továbbolvasás, a csendes korrektúrák, az elmélyítések és bővítések folyamatában megy végbe, melynek során az Ige fokozatosan nyitja meg benső lehetőségeit, amelyek mintegy csírák készen álltak, ám csak az új helyzetek kihívásai, az újabb tapasztalatok és szenvedések közepette bontakoznak ki."
Történetileg a szóbeli, elhangzott isteni kinyilatkoztatás, illetve tanítás volt az első. Bár Jézus gyakran idézett ószövetségi írásokat, ő maga nem hagyott hátra semmilyen iratot, mert tudta: "Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak." Erről Isten úgy gondoskodott, hogy Jézus szavait és tetteit tanítványai megjegyezték, szóban továbbadták, aztán feljegyezték, és írásba foglalták. Így keletkeztek az első század második felében az evangéliumok és a többi újszövetségi irat. A Biblia – mintegy kétmilliárd ember számára "a" Szentírás – a legtöbb (majdnem háromezer) nyelvre lefordított és a világon máig is a legnagyobb példányszámban kiadott, terjesztett és olvasott könyv. Az is különlegessége, hogy nem maradt fenn eredeti, a szerző(k) által írt kéziratban, csak másolatokban, amelyek kisebb-nagyobb mértékben eltérnek egymástól. Az Ószövetség kéziratainak száma eléri az ezerötszázat, az újszövetségieké meghaladja az ötezer-háromszázat. A bibliai szövegkritikával foglalkozó kutatók éppen a rendkívül sok fennmaradt kézirat alapos összehasonlító vizsgálatával jutottak arra a konszenzusra, hogy a nyelvi variánsok túlnyomórészt nem változtatnak az eredeti üzenet tartalmán, így – mint Balla Péter teológiai professzor írja újszövetségi bevezetéstani tankönyvében – "kimondhatjuk, hogy Isten Igéje megbízható formában maradt fenn számunkra".
Hasznos, ha a Szentírást olvasók minél több ismeretet szereznek a Biblia történetéről, keletkezésének és fennmaradásának körülményeiről, bár e tekintetben is találó Pál apostol szentenciája: "a betű megöl, a lélek pedig megelevenít". Ezerhatszáz évvel később mintha erre reflektált volna a zseniális francia filozófus, Pascal: "Jézus Krisztus megnyitotta lelkünket, hogy megértsük az Írást." Nos, ha értelmünk mellett lelkünket is megnyitjuk, érzelmi intelligenciánkat is használjuk Isten üzenetének megismeréséhez, és megértéséhez, akkor ma is, mi is átélhetjük Tompa Mihály költő és hitvese egykori meghitt, ihletett élményét: "S együtt ha olvasók a Bibliát, / Hol csergedez a lélek itala."
